– Mindig lesz valami… – szóltam békülékenyebb hangon. – A kérdés csak az, hogy hogyan akarsz szembenézni a valamikkel… – Kinyúltam a fejéért, és arcát magam felé fordítottam, és eltökélten a szemébe néztem. – Mert én együtt!
– Milyen jövőnk lehetne együtt? Nincstelenként vándorolnánk a világban, Miasoltól rettegve!
Nyeltem egyet, nem volt jó válaszom.
A Találkozások mai részében Mireia és Arnau új tervvel állnak elő.
Azoknak pedig, akik az eddigiekről lemaradtak:
Sú Excellencia!
A kapott utasításoknak megfelelően elindultam, hogy utána járjak az északról eredő hírek igazságának. Utam első szakasza a Hordógurító úton eseménytelenül zajlott. Az elém kerülők közül nem sokan hallottak az Olircát sújtó katasztrófáról, aki pedig hallott csak a már a fővárosban is ismert pletykákat szajkózta tovább.
Almergosban nagyobb szerencsével jártam. A Karmazsin Kompánia egyik tagjától tudom, hogy Thaliel exarcha megüzente a város vezetésének és a Kompánia kapitányának, hogy kettőzött erőkkel őrizzék a városi földek határát, mivel “Olircából fekély lett a földön és a mélyéből ichorfattyak törnek a napvilágra”.
Úlcera, avagy Fekély. Az escarok az elmúlt hónapokban már csak így emlegetik a helyet, amely egykor Olirca falvának adott otthont, és ahol egy csendes reggelen szétnyílt a föld, hogy a világra okádja szörny gyermekét. Az események részleteiről Escribano Vigilante jelentéséiből nyerhetünk bővebb felvilágosítást.
Egy pillanatra sem gondoltam volna, hogy Faktum áldásának bármi hatása lenne rám is.
És mégis. Alig vetettünk egy pillantást az érsek faragott szarkofágjára, amelynek ölelő karjaiban ott nyugodott a híres jogar, olyan érzésem támadt, mintha lerántottak volna egy fátylat az elmémről. Mágiával eltemetett emlékek tódultak a tudatom előterébe, egymással tolakodva, figyelmet követelve maguknak.
Nem bírtam velük.
A Találkozások mai részében Arnau visszatekint a múltra. A könyvet itt olvashatjátok:
Larmes erőtől duzzadó, folyton növekvő város, amely egy évszázad alatt számos változáson esett keresztül. Az Újvárostól, a Plázs és a Centre érintésével, az Aréne-ig végigsétálva a városon, nem csak Larmes története bontakozik ki a korzózók szeme előtt, de az ifjú metropolisra jellemző kusza sokszínűség is.
Derasból Velilába nagyjából három napig tart az út, ha olyan szerencsénk van, hogy hintón vagy lóháton utazhatunk, és persze a panteon akarata megkímél minket a rossz időjárástól és az útonállóktól. Még ha így járunk is, utunk akkor sem lesz esemény-mentes, hisz a Király Útja bőven tartogat számunkra érdekességeket.
A Lassú-Bonatara partján, a királyság déli részét keresztül szelve kanyarog a Király Útja, Escar legforgalmasabb és legfontosabb útvonala. Nevét nem véletlenül kapta: a Király Útján az egyetlen Escarban, amelynek biztonságáért és járhatóságáért az ország uralkodói maguk felelnek. Ennek a feladatnak az ellátására jött létre négy évszázaddal ezelőtt a Király Útjának Testvérisége, hogy aztán Bölcs Xosé királyunk uralkodásának végére rabló haramiák áruló bandájává aljasodjanak.
Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén
