Kategória: Egyéb kategória 1 / 5 oldal

Batirre városával szemben, a Bonatarától északra terül el a Gyapjasrét. Minden évben, Esquila hónapban emberek és állatok ezrei özönlenek a rétre hogy egy hétre nem csak Batirre, de talán az egész királyság legfontosabb, legnyüzsgőbb helyévé tegyék azt. Ezt a hetet mindenki csak úgy emlegeti, hogy Gyapjasréti Sokadalom.

– Almány, Yaven, másszatok fel a tetőre és helyezkedjetek el lyuk mellett. Tesze, Oren, ti menjetek le a folyópartra, és osonjatok a hátsó bejárathoz. Mi Cesarral várunk egy kicsit, aztán szemből megyünk. Amikor meghalljátok a jelzésemet ti is indulhattok. Legyetek óvatosak, túlerőben vagyunk, de ha Teszének igaza van, akkor az egyikük egy ichorvérű. Sebesült ugyan, de azoktól bármi kitelik.

– Több annál, – szóltam közbe. – Varázshasználó, pár szóval is képes gyilkolni.

– Még egy ok, hogy őt öljem meg elsőként. – Bólintott Yaven.

A Találkozások 30. fejezetében Arnau és társai folytatják az Agancs atya utáni vadászatot.

A mai napon dupla feltöltéssel kedveskedünk nektek. Manoa, a hírnök, történetéhez kapcsolódóan egy új kaszttal, a gyepűjárókkal is megismerkedhettek.

A papnő letette a mozsarat, felállt, és odalépett Manoa elé. Letérdelt, hogy szemmagasságba kerüljön, és lassan, hangtalanul felemelte a vadász nyakába akasztott medált. Hold alakú volt. Régi ezüst, fakó fényű, de tiszta vonalakkal. A papnő ujjai végigsimítottak rajta. – Azt mondják, aki e jelet viseli, azt a sors kiválasztotta magának.

A mai napon dupla feltöltéssel kedveskedünk nektek. Először is, A hírnök című novellával egy új, havi rendszerességgel folytatódó történet, a Holdtáncos krónikák elmesélésébe kezdünk.

A krónikák első részében Manoa, a larmesi lázadók küldönce életveszélyes helyzetbe keveredik.

Batirre híres, narancsszín városfalai mögött tízezernél is több lélek zsúfolódik össze, vállt vállnak vetve, összegabalyodva és egymásnak ütközve. A jómódú, dolgos városban az évszázadok során kialakult és megszokottá vált az élet rendje, amit a Mesta felemelkedése fenekestül felforgatott. Nincs egy éve, hogy a Gyapjasréti Sokadalom vérontásba torkollott, aminek csak az exarcha lovagjai tudtak véget vetni. A városban azóta is feszült a hangulat, és közeledik az idei Sokadalom nyitónapja…

Hetedhét országon túl, de még a Fűtengeren is túl, ahol a fáknak lelke van, a lovak pedig repülni tudnak, ott élnek a táltosok. Ők Kunnia lüktető szívei. Egyszerre gyógyítók, bírák, tanítók és lelki vezetők. Közéjük tartozni több egyszerű megtiszteltésnél vagy feladatnál. Elhivatás az, amely egy életre szól, és azzal is kezdődik. De akit a szellemek magzatként megérintettek, ha okosabb a simurghnál, és toportyánnál kitartóbb, igazi táltossá lehet.

Üres, félelemben megfáradt tekintetek kísértek a Nagymama otthonáig. Miasol Gironda jobbágyai jól tudták a helyüket, és nem csak szavaikat, de gondolataikat is megválogatták. Előbb-utóbb mindenki így tett, aki elég időt töltött a boszorkány-hercegnő közelében.

Talán ezért, az évek során ösztönössé vált önvédelemként, de minden gondosan kiforrott gondolat eltűnt a fejemből, mikor Zelena, nagyanyám mindig megbízható szolgálónője egyenest az úrnő lakosztályába vezetett.

A Találkozások 29. fejezetében Mireia nagyanyja színe elé járul, hogy jól megválogatott emlékei segítségével tévútra vezesse a boszorkányt.

Ha a vadregényes észak csábításának ellenállva a Velilai Szívkeresztnél – vagyis ahol az Ércösvény találkozik a Király Útjával – inkább folytatjuk utunkat kelet felé a Sárvölgy sűrűn lakott és gondosan művelt földjein átvágva előbb utóbb Batirre környékére ér az utunk. A Bonatara túlpartján már messziről látszanak a város narancsos színben tündöklő égetett tégla falai és az árkok és sáncok gyűrűjén túl elterülő gyümölcsösök és kapálók. Tovább tekintve, a Batirre hátában magasodó sziklaoldal tetején magasodó Torrevieja vára uralja a látképet. Batirre a királyság második legnépesebb városa és lakosai, valamint a környék urai már több alkalommal is vastag betűkkel írták be magukat a királyság krónikáiba.

„El que manda es el agua. Luego, el barro. Lo demás es cuento.”

(„A víz az úr. Aztán a sár. A többi csak mese.”)

A Sárvölgy Escar legsűrűbben és alighanem legrégebb óta lakott része is. Errefelé sokszor látótávolságon belül állnak egymástól a falvak – amit persze nagyban megkönnyít, hogy a halmokra épült települések gyakorta a fák koronái fölé nyúlnak. Az egymáshoz való közelség miatt, és a vidék egyedi adottságai okán a Sárvölgy külön világ, amelyet saját törvényei és hagyományai uralnak. A barrenók, a vidék lakosai, büszkén hirdetik, hogy épp annyira különböznek a többi escartól, mint angolna a pontytól.