– Mindig lesz valami… – szóltam békülékenyebb hangon. – A kérdés csak az, hogy hogyan akarsz szembenézni a valamikkel… – Kinyúltam a fejéért, és arcát magam felé fordítottam, és eltökélten a szemébe néztem. – Mert én együtt!
– Milyen jövőnk lehetne együtt? Nincstelenként vándorolnánk a világban, Miasoltól rettegve!
Nyeltem egyet, nem volt jó válaszom.
A Találkozások mai részében Mireia és Arnau új tervvel állnak elő.
Azoknak pedig, akik az eddigiekről lemaradtak:
Sú Excellencia!
A kapott utasításoknak megfelelően elindultam, hogy utána járjak az északról eredő hírek igazságának. Utam első szakasza a Hordógurító úton eseménytelenül zajlott. Az elém kerülők közül nem sokan hallottak az Olircát sújtó katasztrófáról, aki pedig hallott csak a már a fővárosban is ismert pletykákat szajkózta tovább.
Almergosban nagyobb szerencsével jártam. A Karmazsin Kompánia egyik tagjától tudom, hogy Thaliel exarcha megüzente a város vezetésének és a Kompánia kapitányának, hogy kettőzött erőkkel őrizzék a városi földek határát, mivel “Olircából fekély lett a földön és a mélyéből ichorfattyak törnek a napvilágra”.
Úlcera, avagy Fekély. Az escarok az elmúlt hónapokban már csak így emlegetik a helyet, amely egykor Olirca falvának adott otthont, és ahol egy csendes reggelen szétnyílt a föld, hogy a világra okádja szörny gyermekét. Az események részleteiről Escribano Vigilante jelentéséiből nyerhetünk bővebb felvilágosítást.
Egy pillanatra sem gondoltam volna, hogy Faktum áldásának bármi hatása lenne rám is.
És mégis. Alig vetettünk egy pillantást az érsek faragott szarkofágjára, amelynek ölelő karjaiban ott nyugodott a híres jogar, olyan érzésem támadt, mintha lerántottak volna egy fátylat az elmémről. Mágiával eltemetett emlékek tódultak a tudatom előterébe, egymással tolakodva, figyelmet követelve maguknak.
Nem bírtam velük.
A Találkozások mai részében Arnau visszatekint a múltra. A könyvet itt olvashatjátok:
Derasból Velilába nagyjából három napig tart az út, ha olyan szerencsénk van, hogy hintón vagy lóháton utazhatunk, és persze a panteon akarata megkímél minket a rossz időjárástól és az útonállóktól. Még ha így járunk is, utunk akkor sem lesz esemény-mentes, hisz a Király Útja bőven tartogat számunkra érdekességeket.
A Lassú-Bonatara partján, a királyság déli részét keresztül szelve kanyarog a Király Útja, Escar legforgalmasabb és legfontosabb útvonala. Nevét nem véletlenül kapta: a Király Útján az egyetlen Escarban, amelynek biztonságáért és járhatóságáért az ország uralkodói maguk felelnek. Ennek a feladatnak az ellátására jött létre négy évszázaddal ezelőtt a Király Útjának Testvérisége, hogy aztán Bölcs Xosé királyunk uralkodásának végére rabló haramiák áruló bandájává aljasodjanak.
Hosszú út áll még előttünk.
Escar főnemesi családjai között sajátos helyet foglalnak el a del Viók. Származásuk távoli vidékekhez köti őket, de sorsuk az elmúlt száz évben szorosan összefonódott Escarral és a Gironda dinasztiával. Mesés gazdagságukkal és befolyásukkal kevesen vetekedhetnek, birtokaik stratégiai elhelyezkedése révén pedig rajta tartják kezüket a királyság ütőerén. Ráadásul, ha a pletykáknak hinni lehet, a család vezetője, Isabel del Vio ambíciói nem ismernek határt.
– A másik ügy, ami nem tűr halasztást, az a szobájában történt betörés. Bár az elkövetők felforgatták a lakosztályát, nem találták meg az áldozótálat… – Cavia a reakciómat fürkészte.
– Mit? – Kérdeztem, és éreztem, hogy elönt a félelem. A kezem remegni kezdett, így az ölembe rejtettem.
– Egy fekete, megkövesedett sárkánytojásból készült mély tál. Talán az emberáldozatoknál használhatták a vér felfogására. De nem vagyok jártas az ilyemiben, jómagam nem vagyok féregimádó – válaszolta csevegő hangnemben.
A Találkozások mai részében Mireia végre közelről is megszemlélheti a féregimádó ereklyéjét.
Azok pedig, akik az eddigiekről lemaradtak a könyv első felét itt olvashatják:
– Meg vagy te veszve? Nem múlt el a sebláz? Vagy csak hülye vagy?
– Utóbbi! – Nyújtott segítséget Cesar, miközben egy tegnapról maradt kupa kétes tartalmával szemezgetett.
– Legalább nézz rám, ha sértegetsz! – Szóltam oda neki, átnézve a quni lány felett, remélve, hogy ennyivel letudhatom a vitánkat.
Almány bal kezével rámarkolt az arcomra és másik kezének mutatóujját a saját arca helyett az enyém elé tolta.
– Nincs egy napja, hogy seblázban haldokoltál a lábaim előtt. Alig volt rajtad bőr! Leírhatatlan volt a bűzöd! Talán nem emlékszel rá, hogy mennyit szenvedtél ott, elvégre alig voltál magadnál. De én nem felejtettem el, milyen volt. Napokig a falhoz láncolva vártam, hogy rám kerüljön a sor. Ha nem jönnek minket megmenteni, akkor ott döglünk! Épp elég lesz a rémálmokban visszamenni.
Tarcal védelmezőn megszorította húga vállát. Tekintete olyan mély sötétséget tükrözött, mintha az Öregvihar felhői árnyékolták volna be. Gondolatban megköszöntem Almánynak, hogy ilyen hatásosan meggyőzte a bátyját.
– Jól van Tesze, odamegyünk, és megnézzük mit temetett maga alá a palota. Aztán megöljük újra.
A Találkozások mai részében Arnau visszatér az előző éjszakai csata kiégett helyszínére, hogy megbizonyosodjon Agancs atya haláláról.
Azok pedig, akik az eddigiekről lemaradtak a könyv első felét itt olvashatják:
Nayantani mester, az alkímia valaha élt egyik legnagyszerűbb művelője, a Sámánhorda elől menekülve az Argeviesók várában talált menedéket, és lehetőséget, hogy egy minden eddiginél nagyobb vállalásba kezdhessen: a legendás Világmag megalkotásába.
A mester mindezidáig nem járt sikerrel, a Világmag megalkotása az ő számára ugyanúgy vágyálom maradt, mint előtte oly sokaknak. Ugyanakkor hosszú és tiszteletre méltó munkássága alatt már számos másik csodaszer megalkotása kötődik a nevéhez, amelyek receptjeivel és hatásaival most az olvasók is megismerkedhetnek.
Gyanakodva méregettem minden sötét zugot, beláthatatlan kanyart. Agancs atyán járt az eszem és a Fattyakon. A nagydarab majomszerű szörnyetegen, akinek vérét ontottam a katedrális alatt, a bogarakból szőtt varázslón, akit Mireia felrobbantott. Az adományon, amelyből nekem is akartak juttatni. Soha nem álltam még szemben hasonlóval, még a háborúban sem.
Drul’ger megtébolyodott sámánjai iszonytató erőknek parancsoltak, szavaikra pelyvaként hullottak a harcedzett lovagok, akaratuknak engedelmeskedve szakadékok nyíltak és lángra kapott a levegő. De még ők sem dobták le magukról elhasznált köpönyegként az emberségüket.
Az, aki képes arra, hogy ilyet tegyen embertársaival, bármire képes.
A Találkozások mai részében Mireia útja a Fellegvár felé kanyarodik, az Agancs atya végzetébe belenyugodni képtelen Arnau pedig segítség után néz.
Azok pedig, akik az eddigiekről lemaradtak a könyv első felét itt olvashatják:
Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén
