A Lassú-Bonatara partján, a királyság déli részét keresztül szelve kanyarog a Király Útja, Escar legforgalmasabb és legfontosabb útvonala. Nevét nem véletlenül kapta: a Király Útján az egyetlen Escarban, amelynek biztonságáért és járhatóságáért az ország uralkodói maguk felelnek. Ennek a feladatnak az ellátására jött létre négy évszázaddal ezelőtt a Király Útjának Testvérisége, hogy aztán Bölcs Xosé királyunk uralkodásának végére rabló haramiák áruló bandájává zülljenek le.
A Testvériség korai története
Deras és Batirre már Eutelo Escar hódítása előtt is a vidék fontos városainak számítottak, és természetesen mindig akadtak akik el szerettek volna jutni az egyikből a másikba, de ez az utazás akkoriban meglehetősen nehéz és veszélyes feladatnak számított. Ezen az áldatlan állapoton kívánt változtatni a királyság harmadik uralkodója I. (Vámszedő) Alvaro Escar. Elrendelte, hogy a Király Útjának teljes hossza örök időkre a király birtokának számítson, mindkét irányban húsz méteres szélességben. Ez alól mindössze az út által meglátogatott települések területe jelentett kivételt. Ő hozta létre a Király Útjának Testvériségét (Hermandad del Camino Real) is, amelynek feladatul szabta, hogy gondoskodjanak az út békéjéről. A Testvériség megfelelő működésének anyagi fedezetét a három helyen – Deras, Velila és Batirre kapui előtt – felállított vámszedő helyek gondoskodtak.
A Testvériség eltökélten és eredményes kezdett bele feladatának elvégzésébe. Ahogy a Király Útjának forgalma fellendült és egyre több bevételre tettek szert a három vámszedő helyről, úgy nőtt létszámuk is. Megépítették erődjüket Tornillónál, és számos kisebb őrhelyet végig az út mentén.
Mindennek köszönhetően a Király Útja felvirágzott, fogalommá lett Escarban. Bár az út minősége olykor – árvizek, nagy esőzések idején – hagyott kívánnivalót maga után, de a biztonságra sokáig nem lehetett panasz.
A hanyatlás évei
A Király Útjának aranykora az országalapító dinasztia kihalásával véget ért. Az évek során az uralkodók a három vámszedő helyből kettő jövedelmétől megfosztotta a Testvériséget. A Velilai vám haszonélvezői a Secco fölött átívelő kőhíd megépítéséért cserébe a város földesurai lettek, a Batirre előtti vámok eltörlését pedig a Gyalázat Mezejének mészárlásában véget érő 5. rendi gyűlés idején sikerült kijárnia batirrei polgárságnak egy tetemes, egyösszegű adomány ellenében.
Ráadásul eddigre Deras maga is már évek óta khayrati megszállás alatt állt, így – természetesen – a derasi vámok begyűjtése igencsak nehézkessé vált a Testvériség számára. A folyamatos pénzhiány a Testvériség megszűnésének fenyegető árnyékát vetítette előre, ezért Sofia del Vio régensasszony – mindössze három évvel a batirrei vám eltörlése után – elrendelte, hogy a testvériség tagjai az út bármely pontján megállíthatják az utazókat, árujukat, málhájukat átkutathatják és értékeik ötvened részével egyező vámot vethetnek ki helyben.
Talán mondani sem kell, hogy ezt követően a Testvériség a Király Útjának felvigyázójából annak legfőbb fosztogatójává lett. A Hosszú Háború alatt az escar uralkodóknak persze kisebb gondja is nagyobb volt annál, semhogy a Testvériség megregulázásával foglalatoskodjanak, ráadásul, amíg Deras és az út egy része khayrati kézen volt, nem is igazán zavarta őket, hogyha a Testvériség az ellenség földjén utazókat sanyargatja.
Csakhogy a Testvériség a háború lezárulta után sem hagyott fel tevékenységével. Eddigre már minden utazó számíthatott rá, hogy mire Derasból Batirrébe ér több alkalommal is összetalálkozik majd Testvériség “vámszedőivel”, akik minden alkalommal jó alaposan át forgatják majd áruját, és a ténylegesnél jóval nagyobb értéket állapítanak majd meg a vám alapjául.
Ennek hatására a Király Útja háromszáz dicső év után újra elnéptelenedett, ahogy egyre több és több kereskedő fordította szekereit inkább a királyságtól délre kanyargó Strada Ventrosa felé. Ez keskeny, kanyargós földút az Aspre hegység tar és sziklás hegyei között kanyarog a Dal Marina Kereskedőszövetség területén. Ennek ellenére a Király Útjának Testvérisége ide is követte őket.
Az Ifjú Oroszlán kíséretében
Ahogy a Deras és Batirre közötti úton alábbhagyott a forgalom a rablókká lett Testvériség vezetői mohó szemüket más útvonalak felé vetették. Vámszedési jogukra hivatkozva a Hordógurító és az Északi utak vándorait is elkezdték el zaklatni, és az Ontén átvezető titkos és veszélyes ösvényeket használva a Strada Ventrosa felé is meglelték az utat.
Most már az uralkodónak is komolyan kellett vennie a Testvériség jelentette problémát. Harminc esztendővel ezelőtt Bölcs Xosé király nem mást, mint ifjú örökösét, Xenaro herceget bízta meg, hogy találjon rá megoldást.
Az Ifjú Oroszlán – természetesen – sikerrel járt, méghozzá egy rá jellemzően szokatlan megoldást találva a problémára. Sikerült ugyanis rábeszélnie a Testvériség vezetőjét Johan de Acarga lovagot, hogy embereivel kísérjék el őt az Áldott Ligába, és fegyvereiket az istenek szent ügyének érdekében forgassák inkább a Skizma háborúiban. A következő évek során Acarga lovag és a Testvériség tagjai számos ütközetben kitüntették magukat ravaszságukkal, kegyetlenségükkel és vakmerőségükkel. Egy röpke pillanatra az escarok hősökként emlegették őket.
Az Ifjú Oroszlán halála után azonban könnyed természetességgel tértek vissza régi életmódjukhoz – csak éppen a Skizma háborúiban eltanult bátorsággal és harci tapasztalattal is felvértezve. Az 1150-60-as évek során a környék utazói ismét megtanulták rettegni a Testvériség közeledtének hangját. A vörös lobogót lengető lovasok ismét rákaptak nem csupán a Király Útjának sarcolására, de a Kopasz-hegységtől az Aspréig, a Casula folyamtól Rabassiarig és tovább bebarangolták a vidéket, hogy minden utazótól beszedjék a nekik járó “vámot”.
A Sámánháború bekövetkeztével a királyi udvar követei újfent megkörnyékezték a Testvériség, eddigre már egyértelműen haramiává züllött tagjait, hogy gyűljenek a király lobogói alá az új veszedelem ellenében. De Acarga lovaggal ellentétben azonban a testvériség új vezetője, Ettor de la Hoz visszautasította a király nevében érkező kérést, és tovább fosztogatta inkább az utazókat.
A Girondák ellenségei
A Testvériség ténykedése eddigre olyan mértékben kivívta a Kereskedőszövetség haragját is, hogy egy a környékre vezényelt zsoldossereg még Escar területére is betört a Testvériség portyázóit üldözve, ami kis híján háborúhoz vezetett a királyság és a kereskedő népek között, akkor amikor a nyargalók már Escar északi részeit dúlták.
Még a baraci katasztrófa után is az Áldott Liga diplomatáinak és Cavia kancellárnak a közbenjárására volt szükség, hogy elsimítsák a két állam közötti nézeteltéréseket. A Sámánhorda-ellenes koalíciót létrehozó megállapodások sarkalatos pontja volt a Testvériség feloszlatásának elrendelése és a koalíciós csapatok meghatalmazása, hogy a Testvériség tagjait bárhol felkutathassák és a panteon törvényeinek megfelelő büntetésben részesíthessék őket.
A koalíció seregeinek felvonulására készülve az 1160-as évek végén a Király Útja alapos felújításon esett keresztül. Teljes hosszában töltésre emelték és új kőburkolatot is kapott. Egy napnyi járóföldenként fallal körülvett pihenő állomásokat és erődített raktárakat építettek mellette. Mindez gigászi munka volt, amelyben otthonukból elmenekült napszámosok hada vett részt Cheorr mester követőinek értő vezetése alatt.
A munkálatok biztonságáról Amando Rainier Oquendo, majd az exarchátusok létrehozása után Lisandro Guerrero gondoskodott. A Testvériség levadászása is az ő feladatukat képezte, amelyhez tetemes segítséget is kaptak a koalíciós hadparancsnokságtól, hisz mindannyiuk érdeke volt, hogy a hamarosan felvonuló hadak hadtáp vonalait ne fenyegesse a Testvériség fosztogatása.
Minden igyekezetük ellenére is csak részsikereket tudtak elérni. Bár a Testvériség számos tagja végezte faágakról himbálózva vagy éppen egy fejjel alacsonyabban, de Ettor de la Hozt nem sikerült kézre keríteni és a Testvériség az Onte mocsarainak mélyére húzódva nagy nehezen túlélte ezeket az embert próbáló éveket.
Guillot Caladrini lovagjai
Az üldöztetés évei megacélozták a Testvériséget, fizikailag, lelkileg, de elhatározásban is. Amikor a koalíciós seregek végre megindultak északra, hogy visszaszorítsák a nyargalókat a sivatagba, az Onte mélyéről újfent elő merészkedő Testvériség nem elégedett meg többé egyszerűen az utazók fosztogatásával – bár természetesen nem hagytak fel azzal sem. Új, ideológiai köntösbe öltöztették a király exharcháival való szembenállásukat. Elkezdték fennen hirdették, hogy azért sem fogadták el, hogy Xosé Girondának jogában áll feloszlatni az ő Testvériségüket, mert nem ő Escar jogos uralkodója, hanem Guillot Caladrini, a száműzetésben élő király.
Mindössze pár tucatnyian voltak már ekkor, de felségáruló szólamaik hamar felkeltették a figyelmet. Az elmúlt év során a Testvériség szemmel láthatóan megerősödött: a Sámánháború poklában edződött, elbocsátott katonák; a kopók és a rabszolgamunka elől menekülő suciók; hontalanná lett észak-escariak tucatjai, százai csatlakoztak hozzájuk. De la Hoz lovag – ahogy a Testvériség vezetője egy állítólag magától Guillot királytól származó, bizonyára hamis levélre hivatkozva nevezteti magát – mindenkit tárt karokkal fogad, aki hajlandó esküt tenni Guillot királyra és a Testvériségre.
A Testvériség erőssége
1173 végére a de la Hoz lovag elbizakodottsága, gyarapodó csapatait látva, olyan mértékűre nőtt, hogy arcátlanul vakmerő tettre szánta el magát, és kitűzte a Caledrini dinasztia zászlaját – vagy amit annak gondol – a Testvériség egykori és új erődjére.
A Testvériség központja ugyanis évszázadokon keresztül Tornillóban volt, egy apró faluban nagyjából egy napnyi lovaglásra nyugatra Velilától. A Testvériség erődje egyetlen központi toronyból és az azt körülvevő két falgyűrűből áll egy lankás domb tetején, látótávolságra a Király Útjától.
Miután a Testvériségnek kitelt a becsülete Escarban és menekülőre kellett fogniuk a dolgot, Tornillo nem sokáig maradt gazdátlanul. Egy rövid időre még a déli exarcha, Lisandro Guerrero otthonául is szolgált, de hamarosan a Király Útjának felújítását felügyelő koalíciós hadmérnökök költöztek bele. A nyargalók ellen készülő seregek felvonulására készülve Tornillo mellett méretes katonai tábor épült, hogy pár napos pihenőhelyül szolgálhasson az északra menetelő csapatok számára. Az erőd árnyékában valaha ugyan egy falu is elterült, hogy aztán a Testvériség elkanászodása során ez a település szinte teljesen elnéptelenedjen. Most viszont fegyver-, páncél- és patkolókovácsok, szabók, cipészek, nemezelők, nyeregkészítők, nyílkészítők, javasemberek, borbélyok, pékek, mészárosok, szakácsok és még ki tudja mi mindenféle munkák képviselői lepték el a környéket. Ugyan a seregekkel együtt a táborkísérők nagy része is tovább állt, de azért akadtak, akik úgy döntöttek hátramaradva megpróbálnak új otthont teremteni maguknak az elhagyott táborvárosban.
Ők voltak azok, akik egy álmost reggelen a Testvériség visszatérésére ébredtek. De la Hoz lovag elfoglalta megérdemelt szállását a toronyban, emberei pedig birtokba vették a táborváros többi részét. Ennek mindössze pár hete, de a Testvériség arcátlanságának ennyi idő alatt már közel és távol híre ment. Állítólag Martalóc Thaliel nagy erőkkel gyülekezik Almergos alatt, de a Testvériség úgy tűnik elszánta magát a harcra.
| Név: Ettor de la Hoz (régi szabályok szerint) | ||
| Leírás: a Testvériség parancsnoka, útonálló haramia | ||
| Erőnlét: 3 Ügyesség: 1 Érzékelés: 0 Karizma: 1 Intelligencia: 2 Lelkierő: 0 Életerő: 16 Mozgás: 20 ME: 11 | Ismeretek Atlétika 5 Harctéri gyakorlat 6 Lovaglás 6 Megfélemlítés 5 Vadonjárás 6 Vért: 6 | Kezdeményezés 9: 1 fő, 1 kieg. Támadásfajták Egykezes csatabárd KT: 50 Sebzés: k10+3 |
| Max. Vé: 90 Pajzsos Vé: 100 | ||
| Képességek: Dicsőségvágy: megszállottan keresi a harci dicsőséget. Az ellene irányuló Megfélemlítés próbák célszáma +2-vel nagyobb, a harc elől pedig csak egyértelmű és sokszoros túlerő esetén tér ki. Letaglózás: reakcióként is használható szabad cselekedet. A képesség használatának feltétele, hogy sikeres támadást hajtson végre. Erőnlét (5+az ellenfél Ügyessége) próbát tehet. Siker esetén az ellenfél földre kerül. Fedezék: reakcióként használható kiegészítő cselekedet. Egy őt eltaláló távolsági támadásra reagálva sikeres Erőnlét + Atlétika (5 + célpont Erőnléte + felszerelésének Súlya) próbával maga elé ránthat egy másik, mellette tartózkodó karaktert, így a támadás őt találja el. Falkataktika: +5 KT-t kap minden az oldalán küzdő szövetséges után, amennyiben ugyanazt az ellenfelet támadták az előző körben. | ||
A közeljövőben a honlapra felkerülő statisztikákat két formában is fel fogom tölteni: a régi szabályok és az egyelőre még tesztelés alatt álló új, k100-as szabályok szerint is
| Név: Ettor de la Hoz (Ichor k100 szabályok szerint) | ||
| Leírás: a Testvériség parancsnoka, útonálló haramia | ||
| Erőnlét: 35 Ügyesség: 25 Érzékelés: 20 Karizma: 25 Intelligencia: 30 Lelkierő: 20 Életerő: 17 Mozgás: 21 ME: -30 | Ismeretek Atlétika 25 (60) Harctéri gyakorlat 30 (60) Lovaglás 30 (65) Megfélemlítés 25 (60) Vadonjárás 30 (50) Vért: 6 | Kezdeményezés 75: 1 fő, 1 kieg. Támadásfajták Egykezes csatabárd KT: 60 Sebzés: k10+3 |
| VM: -20 Pajzsos VM: -40 | ||
| Képességek: Dicsőségvágy: megszállottan keresi a harci dicsőséget. Az ellene irányuló Megfélemlítés próbákhoz (-20) módosító járul, a harc elől pedig csak egyértelmű és sokszoros túlerő esetén tér ki. Letaglózás: reakcióként is használható szabad cselekedet. A képesség használatának feltétele, hogy sikeres támadást hajtson végre. Erőnlét (0) próbát tehet. Siker esetén az ellenfél földre kerül. Fedezék: reakcióként használható kiegészítő cselekedet. Egy őt eltaláló távolsági támadásra reagálva sikeres Erőnlét + Atlétika (0) próbával maga elé ránthat egy másik, mellette tartózkodó karaktert, így a támadás őt találja el. Falkataktika: (+10)-et kap minden az oldalán küzdő szövetséges után, amennyiben ugyanazt az ellenfelet támadták az előző körben. | ||
