Escart vallása és kultúrája is inkább a Tengervidék államaival rokonítja, de évezredes kapcsolata a Fűtenger lakóival nem múlt el nyomtalan.
A kulturális és gazdasági eszmecsere leginkább Észak-Escarban volt szabad szemmel látható, de az időszakos ellenségeskedések is mindig Észak-Escart véreztették ki leginkább. Nem csoda hát, ha az északiaknak a nomádokhoz való viszonya volt a leginkább ellentmondásos. Amellett, hogy állandó fenyegetésként élik meg a nomádok közelségét, sok helyi sajátosságban látható is a lovasnépek hatása: a híres északi lófajtáktól kezdve, a zenei és táncbeli ízlésen át egészen a fémmegmunkálásban népszerű motívumokig. A népek keveredése is előfordult főleg az alsóbb néprétegekben, de olykor az északi nemesség is khayrati vagy más fűtengeri előkelőségekkel házasodott. Ez a kapcsolat az észak-escariak külsőjében is megmutatkozik, ezzel is mélyítve Észak különállását az országon belül.
Délen ezzel szemben a Fűtenger lakóira – legyen szó a hódítani vágyó khayrati emírről, a karavánokat megsarcoló városlakókról vagy a portyázó nomádokról – szinte kizárólag, mint ellenségekre tudnak tekinteni. Az escarok leggyakrabban “sucio”-nak, mosdatlannak szokták hívni északi szomszédjaikat, és ez alatt a címke alatt összemossák a Fűtenger minden lakóját a ténylegesen legelőváltó, nagyállattartó életmódot folytató berkéktől kezdve a khayratiakig.
A suciók
A Fűtenger lakói csak az escarok képzeletében alkotnak egyetlen csoportot, valójában különböző nyelveket beszélő, életmódot folytató és szokásokat követő népek tarka kavalkádja alkotja a suciókat. Ami mégis lehetővé teszi az escarok számára, hogy suciónak lássák Ilkum gazdag kereskedőjét, a Vöröskő-hegység aljában legeltető nomádot és a khayrati földművest egyaránt, az külsőleges hasonlóság.
A suciók jellemzően zömök, széles vállú és mozgékony emberek. Általában barna bőrűek, közel ülő, sötét szemekkel és egyenes, fekete hajjal. Jellegzetes, bár nem általános vonásuk a kiemelkedő járomcsont és a mandulavágású szemek.
Voltak persze az escari történelemnek olyan időszakai, amikor az escar-sucio kapcsolatok némileg barátságosabbak voltak, mint mostanság. Az elmúlt évszázad során azonban mélypontra jutott a suciók megítélése Escarban. A kevesebb, mint száz évvel ezelőtt lezárult Hosszú Háború majd az azt követő Sarc évei mély sebet ejtettek az escari pszichén. Egyre több mese és monda helyezi a történetet a Hosszú Háború idejébe, és a gonosz szerepét a suciókra osztja. A háború gyászos alakulása bosszúvágyat és kisebbrendűségi érzést is szült az escari néplélekben, hogy aztán a Skizma és az azt követő évek dicsősége nyomán mind többen beszéljenek róla nyíltan: eljött a visszavágás ideje. Sokan várták az Ifjú Oroszlántól, hogy a Skizma hadjáratainak lezárulta után Khayrat ellen vezesse az escar lobogókat.
Amikor Xenaro herceg épp egy az ország területén portyázó nomád csapat ellen fellépve lelte halálát, az escariak között futótűzként terjedt az álhír, hogy a nomád darga végzett az ifjú hőssel. A nemzeti gyász számos escar fegyverest késztetett arra, hogy saját kezébe vegye a bosszú ügyét. Szerte a királyságban tucatszám, vagy talán még nagyobb számban, tértek meg idejekorán a Túlvilágra, azok, akiket a felbőszült escarok suciónak kiáltottak ki. Számos szabadcsapat is szerveződött, és a következő évek során a királyság és Khayrat határvidékén mindennaposak voltak a határvillongások. Alighanem mindössze azért nem került sor újabb háborúra Khayrat és a királyság között, mert az emír éppen sokkalta több gondot okozott a Holdvér Horda inváziója északról.
Mindezek tükrében némileg meglepő, hogy a sivataggá változó Fűtenger elől menekülő első nemzetségeket még viszonylagos empátiával fogadták a királyságban. Az ekkor még az ország vezetésében néha részt vevő király döntése értelmében ezek a menekültek a kevésbé lakott északon, illetve a délen található királyi birtokokon kaptak ideiglenes szállásterületet miután dargáik hűséget fogadtak Bölcs Xosé királynak egy nagyszabású derasi ceremónia során. Ekkor telepedtek Deras környékére is a későbbi Ciudad Sucia első lakói, a berke nemzetségből, mint a király vendégei.
De a következő év során a menekültek száma egyre duzzadt, a súrlódások számával egyetemben. A gyepűk és vadonok túl szűkösek lettek a nagyállattartó nomádok számára, legelőket kereső állataik szántóföldeket, szőlőskerteket tapostak szét, teljes kaszálókat faltak fel. Az escar parasztok mind hangosabban követeltek védelmet nemesuraiktól vagy magától a királytól. A nemesurak ugyan megpróbálták rávenni a nomádokat, hogy életmódjukkal szakítva jobbágyként próbáljanak meg beilleszkedni az escari társadalomba, de a szabadságukra oly büszke lovasnépek erről többnyire hallani sem akartak.
Azok, akik más kiutat nem látván mégis hajlandóak voltak letelepedni az escar falvakban igen ellenséges fogadtatásra találtak ott. Az előző évtized derekán, 1165-ben szerte Escarban patakokban folyt a suciók vére. A repülőtűzport lángra lobbantó szikrát valós és álhírek egyvelege alkotta. Mikor az escarok fülébe jutott a Sámánhorda híre és megtudták, hogy a Drul’ger üzenetét hirdetők a suciók között járnak, a tömegek között kész tényként terjedt a suciók árulásának gondolata. Az eredmény lincselések, verekedések, összecsapások sorozata volt.
Az Onggiran nemzetség az escar parasztok folyamatos zaklatását megelégelve, féltucat falvat felégetve hagyta el az országot a Töredékhercegségek felé. Yesun darga nyargalói a Keserű-síkság mélyére menekülve közönséges rablásra adták a fejüket, míg a Mesta megbízásából eljáró ichorvérű kalandorok véget nem vetettek galádságuknak. De a legnagyobb veszélyt az okozta, hogy az escarok félelmeinek igazat adva, számos nomád csoport valóban örömmel fogadta a Sámánhorda felbukkanását – hogy az escarok ellenséges viselkedése késztette-e erre őket, vagy, éppenséggel mindenképpen így cselekedtek volna már soha nem fog kiderülni.
Escar számára a lehető legrosszabbkor okoztak gondot a suciók. A csontmezei mészárlást megtorolandó a király táborba hívta a déli nemességet, és személyesen készült csatába vezetni népét a Sámánhorda ellen. Azért, hogy a vállalkozáshoz elnyerje az ország támogatását, a kancellár gyűlést hívott össze. A nemesek példátlan támogatásuk ellenében számos követeléssel álltak elő, amelyek között előkelő helyen szerepelt a sucio kérdés rendezése.
Az nemesség és a kancellár közötti alkudozás eredményeképpen születtek meg a Sucio-törvények, amelyek azóta is szabályozzák az északról érkezettek helyzetét Escarban.
A Sucio-törvények
Az északról érkezettek, akiket közönségesen csak sucióként ismerünk, nem birtokolhatnak vagy bérelhetnek földet királyságom területén, jobbágyi állapotba nem kerülhetnek, városi polgárrá nem válhatnak, céhekbe vagy társaságokba bebocsátást nem nyerhetnek, és nemesi címet nem kaphatnak. Bíróságok színe előtt escarok ellen tanúságot nem tehetnek, és vitás ügyeikben mindenekkor escar bírók színe elé járuljanak. Istentelen szertartásaikat a falvak és városok határain belül meg nem tarthatják, de az aeternumi panteonnak a nekik járó tiszteletet mindenekkor megadják. Azoknak, akik földjeiken nekik menedéket nyújtanak, hálájuk jeléül heti egy nap szolgálattal tartoznak.
Kalandötlet
Alcantud falvában a Neizan Yanéz és családja még a helyi földbirtokodnál is gazdagabb. A falutól északra található löszös domboldalban jól termő szőlőbirtokuk van, boraikat jó áron értékesítik Derasban és Almergosban. Régebben a fél falu nekik dolgozott, de mostanság a szőlészetüknek három khayrati sucio család viseli gondját.
A földeken dolgozó suciók egyike, Bishr és a Neizan Yanéz egyszülött leánya Estela szemet vetettek egymásra, és titokban mind több időt töltenek kettesben. Amikor a falu élete a karakterek érkezése miatt felbolydul, Bishr és Estela kihasználják a lehetőséget. Vajon, hogy reagálnak a karakterek, ha rajta kapják őket? És mit tesznek, ha a falusiak találnak rá az ifjú szerelmesekre? Tétlen nézik, ahogy a felbőszült escarok ellátják Bishr baját, vagy a fiú nővérének, Hamidának a kérlelését hallva közbeavatkoznak?
A suciók helyzete manapság
Sok escari közösség még a sucio-törvényeket is túl megengedőnek találta. Deras és Almergos városai például megtiltották a sucióknak, hogy a város falai között éjszakázzanak, és elrendelték, hogy a sucióknak kétszeres kapupénzt kell fizetniük a városba belépéshez.
Az évek során a menekültek sora egyre csak romlott. Idővel szerte Escarban elterjedt a kötelesszolgaság gyakorlata. A kötelesszolgák olyan suciók, akik épp csak a túlélésüket biztosító feltételek mellett, évekre előre eladják a munkájukat. A létbiztonságot kereső suciók néha tucatjával állnak a gazdagabb parasztok, városok vagy földesurak szolgálatába, hogy aztán gyakorlatilag rabszolgaként robotoljanak végeláthatatlanul. Szolgaságuk a legkisebb kihágások, betegségek vagy károkozás után újabb hónapokkal vagy akár évekkel hosszabbodik meg, gyakorlatilag életfogytig. Az escariak körében új hivatások jelentek meg: sucióhajcsárok őrzik a rabszolgaként robotoló menekülteket a földeken, és suciókopók keresik az elmenekülő szökevényeket.
Nem a menekülés az egyetlen mód, ahogy a suciók sorsuk ellen lázadnak. Mindennaposak az erőszakba csapó súrlódások az escariak és a menekült suciók között, az escar vadont ellepték az őket üldözők ellen foggal-körömmel küzdő bujdosó suciók.
Ráadásul terjednek a suciókat reménnyel eltöltő, az escarokat ellenben igencsak aggasztó hírek is a “hazát kereső hordáról” és az “utolsó menedékről”. Ha a sucióknak hinni lehet, a Déli Exarchátusban közösségről-közösségre, vidékről vidékre járó Olar Bortei sámán a suciók kivonulását tervezi. Arról beszél, hogy Escartól északnyugatra még mindig zöldell a Fűtenger, és bőven akad legelő és folyó. Suciók ezrei figyelik az időjárást, hogy a következő tél elmúltával a sámán által suttogva hirdetett helyen majd összegyűljenek, és ha kell akár a király seregeivel is dacolva elhagyják Escart.
De a suciók közül nem mindenki elég türelmes a horda indulásának kivárásához. Ők reményeiket az utolsó menedék, Menzil Jadid, létezésébe vetik. Állítólag, tartja a suciók között terjedő pletyka, Észak-Escart a Sámánhorda teljesen elpusztította, nem maradt ott egyetlen élő escar sem. És miután a házban-lakó népek seregei kiverték a hordát a vidékről, az teljesen gazdátlanul maradt. Legalábbis addig, amíg a délről sikerrel elszökött suciók birtokba nem vették. Menzil Jadid lakói, mondják egymásnak reménykedve a suciók, azóta is tárt karokkal várják a testvéreiket.
Kalandötlet
A vidéket járva a karakterek suciókopókkal találkoznak. A kopók elmondják nekik, hogy egy szökevény sucio testvérpár nyomában járnak, és megkérdezik nem látták-e a nyomukat? Nem sokkal később a JK-k valóban összetalálkoznak a fent nevezett testvérpárral, az Alcantud falvából elszökött Bishrrel és Hamidával. Választás elé kerülnek: figyelmeztetik-e őket a kopókra, segítenek-e nekik biztonságba jutni, vagy éppen ellenkezőleg elfogják és kiszolgáltatják őket a nyomukban járó suciókopóknak?
| Név: Suciókopó | ||
| Leírás: szökevény suciókra vadászó escar fegyveres | ||
| Erőnlét: 25 Ügyesség: 20 Érzékelés: 25 Karizma: 20 Intelligencia: 20 Lelkierő: 20 Életerő: 15 Mozgás: 20 ME: 2 | Ismeretek Akrobatika 10 Atlétika 10 Észlelés 15 Lovaglás 20 Nyomolvasás 20 Vadonjárás 15 | Kezdeményezés és cselekedetek 65: 1 támadás vagy Hálóvetés és 1 mozgás 35: 1 mozgás Támadások Buzogány KT: 45 Sebzés: k10 Lovasíj TávT: 40 Sebzés: k10+1 VM: 1 |
| Képességek | ||
| Hálóvetés: hálóját maximum 5 méterről a célpontra dobhatja. A célpont Ügyesség + Akrobatika (-3 SM) próbát tehet. Sikertelenség esetén 2 szint hátrányba kerül, balsiker esetén 3 szint hátrányba. A hálóból szabadulni sikeres Ügyesség + Csomózás próbával (0) lehet, vagy a háló elpusztításával. | ||
