Escar királysága nem a nagyvárosairól híres. A királyi Fellegvárnak is helyet adó Deras például messze a legnépesebb, leggazdagabb település a királyságban, de messze eltörpül a mindössze pár napnyi utazásra található Roccamaréhoz, az egykori Khayrathoz, de még Arklinához képest is.
A város földrajza
Almergos lakói meg vannak győződve róla, hogy nem akad hozzá fogható hely széles e vidéken. Meg kell hagyni, az Almergost körbeölelő Giror-dombság a királyság egyik legszebb vidéke. A csendes dombokat és lankás völgyeket teraszos szőlőültetvények és juhlegelők tarkítják, na meg a déli exarchátus tehetős nemességének díszes palotái. A főváros felől közeledve, miután az utazó elhagyja a de la Cerdák híres várának, a Torrevidrierának (Szőlőüvegtorony) az árnyékát, megpillantja Almergost, a napfényes kő és pezsgő élet városát.
Almergos épületei meleg tónusú kőből készültek, vörös cseréptetőkkel és díszes vasszerkezetű erkélyekkel. Keskeny macskaköves utcák kanyarognak a városban, amelyek nyüzsgő terekbe és csendes parkokba torkollnak.
Mindezt Almergos lenyűgöző gazdagsága teszi lehetővé: A dombokat beborító szőlőültetvények a királyság legjobb borai közé tartoznak, a város kádárai pedig a hordók és egyéb borászati berendezések készítéséről híresek. Nagy híre van Almergos képzett szövőinek és csipkekészítőinek is, az “almergosi szövet”, “almergosi csipke” elfogadott minőségjelző a Tengervidéken. A főváros kereskedőin kívül messzi földről érkezett felvásárlók is gyakorta megfordulnak a városban.
Maga Almergos a Deras felé tartó Bullaque folyó partján, három lapos dombon és a környező völgyekben fekszik. A város előkelőbb, gazdagabb részei a dombgerincek közelében találhatóak, míg a helyiek meggyőződése szerint egészségtelenebb folyómenti völgy a szegényebbek otthona.
A város szíve a Casaforta dombon dobog. Itt találhatóak a céhházak, a város legnagyobb piactere és Adrasteia díszes szentélye is. Dongahát, a legészakibb domb szőlőskertjeiről híres, és a hordókészítők és borkereskedők mellett sok környékbeli földekkel rendelkező borásznak is otthont ad. Floresta dombját egyre inkább a takácsok és csipkeverők dominálják. Az utcák mentén műhelyek tucatjai sorakoznak, a szövőszékek kattogása tölti be a levegőt hajnaltól napszálltáig.
A Hordógurító út
A királyság első, és sokáig egyetlen kövezett országútja, a Hordógurító út Derast és Almergost köti össze egymással. A két város közötti útvonal mindig is fontos és forgalmas útnak számított, hiszen a Giror-dombság elsőrangú borai errefelé jutottak el a fővárosba. Újabban a fellendülő almergosi gyapjúszövet- és csipke-kereskedelem még fontosabbá tette, hogy a Hordógurító út az egész évben biztonságos és jól járható legyen.
Sokáig, mint mindenhol máshol is, a Hordógurító út ára és minősége a helyi földesurak akaratán múlott, és az utazók az egy napos út során volt hogy négy-öt különböző helyen kényszerültek útdíjat fizetni, miközben az út állapota bizony hagyott kívánnivalót maga után.
Ezt az áldatlan állapotot elégelte meg a két város lakossága és hozta létre huszonöt évvel ezelőtt a Hordógurító Út Társaságát. A Társaságnak sikerült negyven évre szóló szerződéseket kötnie az út mentén elterülő földek uraival, és évi egyösszegű kifizetések ellenében megvásárolták a jogot, hogy az útdíjat a továbbiakban ők határozhassák meg, valamint, hogy az út karbantartásáról és biztonságáról is ők gondoskodhassanak.
Ennek köszönhetően mostanra a Hordógurító útra vágyóknak elegendő a két város valamelyikében megvásárolnia ehhez az engedélyt, és máris kedvükre száguldozhatnak a társaság útfelügyelői által őrzött kövesúton.
Az Társaság nagyjából tucatnyi útfelügyelőt foglalkoztat, akik 4-6 fős csoportokban napjában megteszik a két város közötti távolságot, néha oda-vissza is. Jól fizetett, de nem megvesztegethetetlen alakok, harcba pedig csak akkor bocsátkoznak, ha túlerőben érzik magukat. Ellenben, ha meg is futnak a harc elől, az út békéjét fenyegetők biztosak lehetnek benne, hogy hamarosan jelentős erősítéssel, az exarcha fegyvereseivel, Arany Oroszlánokkal vagy éppen a Karmazsin Kompánia különítményével térnek vissza.
| Név: Útfelügyelő | ||
| Leírás: a Hordógurító út rendjét őrző lovas | ||
| Erőnlét: 25 Ügyesség: 25 Érzékelés: 25 Karizma: 20 Intelligencia: 20 Lelkierő: 20 Életerő: 15 Mozgás: 20 ME: 2 | Ismeretek Atlétika 10 Észlelés 15 Helyismeret 25 Lovaglás 25 Nyomolvasás 20 | Kezdeményezés és cselekedetek 70: 1 cselekedet és 1 mozgás Támadások Lovasszablya KT: 45 Sebzés: k10+2 Lovasíj TávT: 40 Sebzés: k10+1 VM: 1 |
Almergosi ünnepek
Almergos kultúrája élénk és hagyományokkal átszőtt. A céhek nemcsak a város gazdasági életében játszanak jelentős szerepet, hanem a művészetek és a kultúra támogatóiként is. A év legfontosabb napjai az Istennők Dicséretei, amely a városba vonzza a királyság csepűrágóit.
Adrasteia Dícsérete: Az őszi szüretet megelőző fesztivál Adrasteia, mint a termékenység ás a borgőzös mulatozás istennője előtt tiszteleg. Az Dongaház utcái zenével, tánccal, valamint a friss kenyér és bor illatával elevenednek meg.
Marina Dícsérete: Tél végén a város az esők istennőjének hódol. A fesztiválon nagyszabású felvonulást és ünnepélyes áldozatot mutatnak be a Bullaque folyónál. Az áldozatbemutatás során fontos szerepet kap az ereklyeként tisztelt szigony, Salvaje.
Kemi Dícsérete: Tavasszal a város a természet gyapjúnövesztő úrnőjét ünnepli. A fesztiválon piaci vásárt rendeznek, ahol a kézművesek a legfinomabb csipke- és gyapjúáruikat mutatják be, valamint gyapjúnyíró versenyt rendeznek, amelynek győztese egy aranyollóval lesz gazdagabb.
Salvaje az almergosi születésű ichorvérű világjáró Marina pap, Gascon Calante fegyvere volt. Calante atyát, akinek kalandjairól szívesen mesélnek Almergosban, a várostól távol, Velca határában érte utol Votisz akarata negyvenhat esztendővel ezelőtt. Almergos céhei évekkel később jó pénzt fizettek Calante atya kalandor-ismerőseinek, hogy Velcába visszatérve kerítsék elő az atya szigonyát, amelyről azt remélték, hogy városuk első szent ereklyéje lehet. Az ichorvérűek ugyan fél év elteltével visszatértek egy szigonnyal, amelyről azt állították, hogy Calante atyáé volt, de sajnos Salvaje első igazi csodatételére még várni kell.
A Karmazsin Kompánia
Almergosban csak a céhek tagjai számítanak teljes jogú polgárnak, így az elöljárókat is ők választják. Ezek a magisztrátusok felügyelik a város napi ügyeit, és biztosítják a zavartalan működést. Értelemszerűen a város védelme is a céhek feladata. Békésebb, biztonságosabb időkben ez még azt jelentette, hogy a város utcáin és a városfalakon az inasok és céhlegények őrjáratoztak. A Sámánháború kitörése után azonban Almergos előljárói úgy döntöttek, jobb, ha erre a célra zsoldosokat fogadnak fel. Hat évvel ezelőtt a város hét éves szerződést kötött a Skizma csatamezein edződött Karmazsin Kompániával, és a város békéjét azóta is ez a zsoldoscsapat őrzi.
Kalandötlet: a Karmazsin Kompánia vezetői tudják jól mekkora ajándék volt számukra ez a szerződés. Az elmúlt hat esztendőben nem sok dolguk akadt, de a fizetségük mindig rendben megérkezett; márpedig ez ritka a zsoldosok életében. Most azonban közeledik a szerződés lejárta, és tekintve, hogy a nyargalókat egyszer és mindenkorra kiszorították a királyságból, kicsi az esély egy újabb szerződésre. Kivéve, ha bebizonyítják, hogy milyen hasznosak tudnak lenni, még békeidőben is. Ezért keresi fel pár rejtélyes alak a karaktereket és fizet nekik jó pénzt azért, hogy Almergosba jöjjenek bajt kavarni.
Almergos lakossága
Almergosban többségében escarok élnek, de két fontos, bár kis létszámú diaszpóra is igen fontos a város számára, a caballerók és a benditók. Caballerónak, vagyis lovasnak, Almergosban azokat nevezik, akik származásukat a Fűtenger mélyére vezetik vissza, de már generációk óta Almergosban laknak. Bár tartják még egyes régről maguk hozott szokásaikat és hiedelmeiket, és házaik is könnyen felismerhetőek sajátos díszeikről, de minden lényeges szempontból a város elfogadott és tisztelt lakóinak számítanak.
A benditók jóval későbbi érkezők és számban is kevesebben vannak, de rendkívül fontos változást hoztak a város életében és rövid idő alatt is komoly befolyásra tettek szert. Ahogy az elnevezés is utal rá, a benditók az Áldott Liga területéről érkeztek a Skizma első éveiben. Amikor a Skizma elején több rendház is az acceriánusok kezére került többezer, a pantheonhoz ragaszkodó család útra kelt, hogy biztonságosabb vidéken keressen magának új hazát. Pár tucatnyian közülük, akik korábban theopolis híres csipkéit készítették, az almergosi céhek szívélyes meghívását elfogadva itt telepedtek meg. Érkezésük másnapján már helyet kaptak a gyapjúszövők céhében, hogy aztán kevesebb, mint tíz évvel később saját céhet alapítsanak az almergosi csipkeverők.
Mostanra már napvilágot látott a benditók második Almergosban született nemzedéke is, és többen közülük a város leggazdagabb, legbefolyásosabb családjai közé emelkedtek. Jellemzően igen hálásak a városnak, amiért tárt karokkal fogadták őket, és pénzükből bőven áldoznak a városi terek szépítésére és jótékonyságra. Ugyanakkor igen büszkék származásukra, őrzik szokásaikat és anyanyelvüket és tartják szoros kapcsolataikat az óhazával – amiből persze, kereskedelmi kapcsolatok formájában a város egésze profitál.
Az almergosiak ugyan nem tartják őket a város lakosainak, de a város lakosságáról szólva meg kell még említenünk a suciókat is. A városfalaktól északra, a Cadrid-dombon közel félezer sucio talált otthonra. Bár a város úgy rendelkezett, hogy – Derashoz hasonlóan – nem tartózkodhatnak a éjszakánként a városfalakon belül, mégis nagy részük munkát és megélhetést talált Almergosban. Céhen kívülieknek, vagyis kontároknak is kiadható munkákat végeznek a céheknek, építkezéseken melóznak, vagy éppen a városi földeket művelik. De persze nem mindegyiküknek van állandó munkája, és ők jobb híján a város körüli vidékeken vagy a város utcáin lebzselnek naphosszat. A városiak és a suciok kapcsolata igen feszült, az almergosiak nem szívesen teszik lábukat a suciotáborba, a városban pedig gyakoriak a verekedések, erőszakoskodások a suciók és az almergosiak között.
Kalandötlet: Ináció Ermengol, a Csipkeverők céhének megbecsült tagja zarándokúton volt az óhazában. Hazafelé egészen Derasig a roccamarei kereskedők gondjaira bízta magát, de útja utolsó szakaszán magára maradt. Biztonságáért aggódva Derasban felbérelte a karaktereket, hogy kísérjék haza Almergosba. Útjuk ugyan eseménytelennek bizonyul, de amikor Ináció invitálásának engedve tiszteletüket teszik a mester impozáns otthonában Rutiliát, Ináció asszonyát inflagranti találják egy ifjú sucióval. Kepek, az ifjú sucio amilyen gyorsan csak tud kereket old, Ináció pedig elnézést kér a karakterektől, de, mint mondja, családi ügyeit négyszemközt szeretné intézni.
Másnap reggel Ináció mégis felkeresi a karaktereket. Mérgesen és zavart lelkiállapotban mondja el a karaktereknek, hogy hajnalban a felesége megszökött, alighanem Kepek után ment. Kisebb vagyont ajánl a karaktereknek, ha visszahozzák a feleségét és egyszersmint jó alaposan megleckéztetik Kepeket is.
