Batirre híres, narancsszín városfalai mögött tízezernél is több lélek zsúfolódik össze, vállt vállnak vetve, összegabalyodva és egymásnak ütközve. Batirre jómódú, dolgos város. A városnak otthont adó dombok – Redes, Fanresa és Beledo – tetején emelkedő kisebb paloták nem tűnnének ki a Tengervidék bármely jómódú városának utcaképéből sem. De Batirre valódi arcát nem ezek a házak formálják, hanem a sárvölgyi hagyományokat követő emelt padlós, hosszúkás elrendezésű, földszintes otthonok, amelyben az iparkodó helyi mesterek élik mindennapjaikat.
Batirrében az iparosok, sok más városhoz hasonlatosan, céhekbe tömörülnek. A mintegy húsz szervezet minden fontosabb szakmát lefed a városban a kovácsoktól, a sörfőzőkön át a mérlegelőkig. A céhek itt is árgus szemekkel őrzik szakmáik titkait, szigorúan szabályozzák, hogy kiket fogadnak tagjaik közé, és vaskézzel sújtanak le bárkire, akit a céhládában őrzött szabályok megszegésén kapnak. A céhek között természetesen sok ismerős, mindenhol fontos szakma köszön vissza. A Batirrében dolgozó majd félszáz kovács műhelyei több utcát is megtöltenek a Fanresa dombon, de a tímárok, pékek, ácsok és fazekasok céhtermeiben is több tucatnyi céhlegény és céhmester gyűlik össze egy-egy lakoma alkalmával. A legkülönlegesebb céh azonban talán a tencásoké.
Tencások Céhe
Egy forgalmas városban egyik helyről a másikra árut eljuttatni, biztonságban és gyorsan létkérdés. Épp ezért a bérkocsisoknak sokfelé akad céhe. Csónakosok is akadnak minden nagyobb folyó vagy tó partjára épült városban, és van, hogy ők is helyet kapnak maguknak a bérfuvarosok céheiben. De külön céhük csak Batirrében van, ők viszont a város legfontosabb céhei közé tartoznak. Hogy így alakult az a Sárvölgy sajátosságaiból és Batirre fekvéséből fakad.
Batirre a folyó déli partján elterülő dombokra épült, és bár első látásra ez talán nem egyértelmű, de tulajdonképpen csak egy nagyra nőtt barreno halomfalu. Pár évente, a nagyobb áradások idején Batirrét épp úgy körbe veszi a Bonatara, mint bármely más környékbeli települést, ilyenkor pedig a szárazfölddel való minden összeköttetés csak tencában térdelve megvalósítható.
A tencásokat az is igen fontossá teszi, hogy Batirre az egyetlen az escar városok közül, amely a folyó déli partján fekszik. Így, ha a batirrei jópolgárok kapcsolatba akarnak lépni az országuk másik felével kénytelenek valahogy átkelni a folyón. Márpedig a Bonatara felett kelet és nyugati irányban is csak majd egy hétnyi járóföldre akad kőhíd; Derasban és Rabassiarban. Ráadásul a folyó ezen szakasza, ellentétben a Velila alatt kezdődővel, szeszélyes és nehezen hajózható, így aki épp bőrrel szeretné megúszni az átkelést jobban teszi, ha kipengeti a tencásoknak a viteldíjat.
Tenca a játékban
A tencák hosszúkás, alacsony peremű csónakok, általában nyárfából faragva. A tenca kezeléséhez Erőnlét + Vezetés (0) próbára van szükség. Sikeres próbával a tenca cselekedetenként 5+(SM/2) méter megtételére képes a kívánt irányban, sikertelen próba esetén a tenca irányíthatatlanul forog és körbe-körbe jár, részsiker esetén véletlenszerű irányba ház és ötméterenként egy méterrel eltér a kívánt iránytól. Balsiker esetén a tenca felborul. A Bonatara batirrei szakaszán a sebesség folyásirányban a kb. 2 méterrel nő, folyásiránnyal szemben 2 méterrel csökken. Árterületeken a folyás nem befolyásolja jelentősen a sebességet.
A tencában harcolni veszélyes elfoglaltság. A csónak billegése miatt, azoknak, akik állva kívánnak harcolni Ügyesség + Akrobatika (0) mentőpróbát kell tenniük az első körben. Vétés esetén a karakter egy szint hátrányba kerül. Ha az állva harcolót találat éri a mesélő kérhet Erőnlét + Atlétika (0) vagy Ügyesség + Akrobatika (0) mentőpróbát a vízbe esés ellen, természetesen a hátrány ezekre a mentődobásokra is érvényesül.
A tenca szándékos felborítása igen nehéz feladat, amelyhez Erőnlét + Úszás (0) próbákon elért 10 felhalmozott sikerre van szükség.
A tenca vastag oldalfala 7-es Vértet biztosít a mögéje bújóknak.
A tencások persze tudják, hogy boldogulásuk múlik azon, hogy a dolgok így is maradjanak, ezért foggal, körömmel; politikai nyomásgyakorlással és, ha úgy hozza a szükség vandalizmussal harcolnak az ellen, hogy megvalósulhasson a város régóta dédelgetett álma a batirrei kőhídról.
Helyette a városiaknak egy úszóhíddal kell beérniük, amely ráadásul csak az év harmadában használható. A hidat minden évben a Batirrei Sokadalom első napjára állítják össze a tencások, és az őszi viharok és fagy közeledtével bontják el. A híd alapját a tencások tulajdonában álló csónakok adják és az ő feladatuk a híd biztonságáról való gondoskodás is. Cserébe az átkelésért felszámított vám is az ő markukat üti.
De a céh nem éri be ennyivel. Miután az ő feladatuk a folyón zajló áruforgalom ellenőrzése, könnyedén és előszeretettel csempésznek is. Amellett, hogy a király törvényei által tiltott árukat juttatnak célba; például rajtuk keresztül jutott be félszáz acceriánus traktátum Batirrébe, hogy aztán alaposan felforgassa a kedélyeket. Nem riadnak vissza a loppal járók titokban fuvarozásától sem; igen jó kapcsolatokat ápolnak példának okáért a Király Útjának Testvériségével. De az igazán nagy hasznot abból hajtják, hogy a céheket megkerülve ellátják a Mestát szerszámokkal, orsókkal, lúggal, sőt a Mesta fonalának piacra jutását is segítik, a batirrei céhek és a város vezetésének akaratával dacolva.
Kalandötlet: Vic Bazan tencásmester nem riad vissza a legnehezebb utaktól és legveszélyesebb áruktól sem. De az, aminek a csempészésére most felkérték még őt is nyugtalanítja: egy majd méter magas, csontszárazra aszalt démonkorpusz. Meglepően emberi darab, szürke arcán rémült kifejezés ül, száját fájdalmas kiáltásra nyitja. Súlya a tíz kilót is meghaladja és majd akkora, mint egy ötéves forma gyermek. Fakeretre feszítve kell átvennie a keleti határvidéken és két napon belül leszállítania Velilába. Csakhogy akadt egy kis gond, az indulás előtti napon összetűzésbe keveredett egy féltékeny barátjával, akinek nem kellett volna ilyen szemrevaló feleséget választani, ha nem akart szarvakat kapni a sorstól.
A szóváltásból verekedés lett, Vic pedig a fogdában találta magát, ahonnan épp akkor szabadulnak a bizonyára hamisan megvádolt karakterek. Vic tudja jól, hogy vevője – Velila úrnője, Isabel del Vio – nem tűri a késlekedést, így kénytelen beavatni a karaktereket és megkérni őket, hogy szállítsák le a démonkorpuszt.
Az átadás gond nélkül meg is történik, és a karaktereknek eleinte csak a tencával és a folyóval gyűlik meg a bajuk. Csakhogy hamarosan felbukkan mögöttük egy rejtélyes úszó test, amely szemlátomást őket üldözi…
A Nyolc Szál Ligája
A legnagyobb, leggazdagabb batirrei céhek mind-mind a város leghíresebb termékének köszönhetik felvirágzásukat: a batirrei fonálnak. A város fonodái nem csak Almergos céheit látják el fonállal, de az országhatárokon túlra is elviszik a város hírét. Mondják, hogy a város birkái a hátukon hordják Batirre gazdagságát, és ebben van is valami. Juhászok, nyírók, gyapjúválogatók, gyapjúmosók és kártolók; fonók, cérnázók és motringozók; szövőmesterek, kocsisok, tencások és kereskedők; ilyen-olyan módon batirreiek ezreinek megélhetése múlik a város posztóiparán. Beszédes adat, hogy város húsz céhéből nyolc – a Liga de los Ocho Hilos, vagyis a Nyolc Szál Ligája – a batirrei gyapjú feldolgozásán ügyködik.
Évszázadokon keresztül hasonló módon zajlott az üzlet Batirre környékén. A Sárvölgy mezsgyéjén legeltető juhászok minden tavasszal Batirre alá hajtották birkáikat, hogy a Gyapjasvölgyi Sokadalom alkalmával megnyírják őket. A bálákba kötegelt gyapjúra aztán megalkudtak a batirrei mesterek, akik a következő hónapok alatt szép színes fonállá alakították a gyapjút.
Eleinte a Mesta megalakulása és nehézkes sikere örömteli hírnek tűnt a batirreieknek. Ahogy egyre több és népesebb nyáj érkezett a Sokadalomra egyre jobb és olcsóbb gyapjút sikert felvásárolniuk. Az, hogy a környező barreno falvak apróbb nyájai idővel kiszorultak az üzletből nem tűnt nagy veszteségnek.
Mindaddig, amíg Don Remero, a Mesta vezetője megelégedett azzal, hogy gyapjúval lássa el a városi céheket az együttműködésük zökkenőmentes és kölcsönösen gyümölcsöző volt. Százával cseréltek gazdát a gyapjúbálák, hogy aztán az év további részében a batirrei céhlegények szorgos munkával orsóra tekert, színes fonalakat sodorjanak belőle.
Csakhogy Don Remero nem érte be ennyivel. Miután a Mesta nyájai monopolhelyzetbe kerültek a Sokadalmon egyre többet és többet követelt a céhektől a gyapjúért. Az alkudozásból gyakorta vita lett, ami kölcsönös ellenszenvvé nőtt. Pár évvel ezelőtt, a Sámánháború legsötétebb évei alatt, Don Remero végleg megmakacsolta magát, és úgy döntött megtartja magának a gyapjút. Munkások toborzásába kezdett, és hamarosan Borrás városrész megtelt a kontárokkal.
A nyolc gyapjúfeldolgozó céh mesterei ekkor hozták létre a Nyolc Szál Ligáját, hogy együtt küzdjenek a Mesta és a kontárok ellen. Harcukban minden rendelkezésre álló eszközt megragadtak, többek között a politikai hatalmat is.
Alcalde de Commún
A városnak királyi szabadságjogokat adó Batirrei Szabadságlevél szigorúan szabályozza a város előjogait és kötelességeit egyaránt. Ennek értelmében a város élén álló személyt, az alcaldét évente választják a batirrei polgárok. Ugyanakkor a levél azt is előírja, hogy az alcalde nem lehet tagja egyetlen céhnek sem, hogy részrehajlás nélkül szolgálhassa a várost. Ezért aztán Batirrében meglehetősen egyedi szokás alakult ki: a nagy céhek, és az utóbbi időben egyre inkább csak és kizárólag a Nyolc Szál Ligája, a céhmesterek családtagjai közül választják ki a város élén álló tisztségviselőt. Így került hatalomba Carolina Lenero, a néhai kelmekereskedő Don Alonso felesége. Carolina hirtelen haragú, de körmönfont és rendkívüli politikai érzékkel megáldott özvegyasszony. Annak idején megválasztása inkább a nagybeteg Don Alonso tekintélyének szólt, sem, mint az ő személyének, de Carolina asszony hamar meggyőzte a kételkedőket, és mostanra nem csak névleg ő a város, sőt a Nyolc Szál Ligájának a vezetője.
Pragmatikus gondolkodó, semmilyen eszköztől nem riad vissza a céljai érdekében. Tudja jól, hogy csak addig maradhat ő az alcalde, amíg hatékonyan képviseli a Nyolc Szál Ligájának érdekeit, ami mostanság leginkább a Mestával való leszámolást jelenti.
Vérbe mártott fonál
Carolina Lenero hatalomba segítése csupán az első lépés volt, követte azt a céhek előjogainak hangos hirdetésére. Az alcalde-választást követő hetekben a Mestának dolgozó, de a városban élő kontárok közül többen is az alcalde törvényszéke előtt találták magukat. Don Remerót, a Mesta vezetője erre munkásszállók építésébe kezdett a városhatárokon túl, a folyó északi partján.
Válaszul az alcalde felkérte a céheket, hogy állítsák le a szerinte törvénytelen építkezést. Bár kis híján már ekkor vér folyt a batirrei fonál miatt, de végül csak elhúzódó pereskedés lett belőle. Don Remero a déli exarchához fordult igazságért, ami ellen a város a királyi udvarnál emelt panaszt, rámutatva, hogy Oquendo lovag maga is tagja a Mesta tulajdonosai között van. Végül a város és a Mesta a királyi tanács színe előtt adhatták elő panaszaikat. Hosszas huzavona után senkit ki nem elégítő ítélet született: a királyi tanács kimondta, hogy a Mestának továbbra is kötelessége évi ezer bála tisztítatlan gyapjú áruba bocsátása a Gyapjasréti Sokadalomban, amelyre a batirrei céhmesterek elővásárlási jogot élveznek. Ugyanakkor a Mesta ezen túl már szabadon dönthet a nyírt gyapjú sorsáról, és akár fel is dolgozhatja azt.
Don Remero a következő évben nem győzött panaszkodni, hogy minden bála gyapjún, amit így kellett árusítania legalább húsz királypénzt veszített a Mesta. A Nyolc Szál Ligája ezzel szemben már előre tudta, hogy a Mesta – amely abban az évben több, mint kétezer bála gyapjút lenyírt a nyájairól – a lehető legrövidebb és legérdesebb szálú gyapjút kínálja majd csak fel nekik. Azt, hogy ezek a bálák szabad szemmel is kisebbek és kevésbé tömörítettek lesznek, még ők sem gondolták volna.
Nem csoda, hogy abban az évben a Sokadalom vérontásba torkollott. Miután a Mesta árusai kipakolták, a Liga mesterei pedig megtekintették az ezer bálát, azonnal kezdetét vette a vádaskodást és hangos veszekedés. Nemsokára elcsattantak az első pofonok és előkerültek a kések, nyíróollók, rakodókampók, fonóvasak. Az állatvásárra érkezett utazók fejvesztve menekültek a négy égtáj felé, ahogy a Mesta munkásai és a Liga legényei egymásnak estek. Don Remerót a juhászai menekítették be a Mestapalota udvarára, tekintélyt parancsoló pásztorbotjaikkal törve maguknak az utat. A céhlegények hamarosan rendes fegyvereket is kerítettek és megrohamozták a Mestapalotát. De ha arra számítottak, hogy könnyű dolguk lesz csalódniuk kellett, Don Remero emberei a bat-ordooval viaskodva edződtek a harcra és a céhlegények nemsokára véres fejjel vonultak vissza.
A Mestapalota ostroma három napon át tartott, mire végre lovagjai élén a helyszínre érkezett az exarcha. A Sokadalom következő napjai a katonák ellenőrzése alatt, feszült hangulatban teltek.
Az azóta eltelt egy év nem sokat segített. Az ezer bála végül, az exarcha nyomására, gazdát cserélt, és a folyó két oldalán a batirrei céhlegények és a Mesta kontárjai fonással, cérnázással, festéssel és motringozással foglalták el magukat. De még így is gyakoriak a verekedések, és időről időre felpuffadt céhlegényeket és kontárokat halásznak ki a folyóból a tencások. És ami a legrosszabb: közeledik az idei Sokadalom megnyitója.
Kalandötlet: Candeleria Tintesombra kelmefestő mester bosszúra vágyik. Pár hónapja, hogy a keze alatt inaskodó fia a Mesta áldozatául esett, máig tisztázatlan körülmények között. Ezért aztán számára nem kérdés többé, hogy a Mestának még akkor is pusztulnia kell, ha ez a céhek számára is veszteséggel jár. A legnagyobb csapást pedig a Mestára alighanem az jelentené, ha a Gyapjasréti Sokadalom közepén, közvetlenül a gyapjúnyírást követően a bálák a tűz martalékává lennének. Ezért aztán felkeresi a hírek szerint mindenre kapható karaktereket és tekintélyes summát ajánl nekik, ha ezt valamiképpen megvalósítják.
| Név: Céhlegény | ||
| Leírás: ifjú mesterember | ||
| Erőnlét: 25 Ügyesség: 25 Érzékelés: 20 Karizma: 15 Intelligencia: 15 Lelkierő: 20 Életerő: 15 Mozgás: 20 ME: 2 | Ismeretek Atlétika 10 Helyismeret 20 Szakma 25 | Kezdeményezés és cselekedetek 60: 1 fő, 1 kieg. Támadások Rögtönzött szerszám KT: 40 Sebzés: k5+2 VM: 0 |
