Az ádáz kinézetű palomino destrier elrugaszkodik. A harci mén minden lépéssel egyre gyorsul, vasalt patái mögött porzik a talaj. Hátán hangosan csattannak össze a tornavért illesztékei, zajongva zörög a láncing. Roque Noguera hadsegéd öt méter hosszú kopjája súlyba lendül. A következő pillanatban a kopja hegyénél fél tonna hús és izom és fém feszül neki áldozatának, sebes lábakon vágtató kínt és vereséget hozva magával.
De Aldrete lovagtestvér teste a magasba lendül és elszakad a nyeregtől. Körülötte tótágast jár a világ, feje vadul rázkódik a sisak takarásában. Útja másodpercig tart csupán, majd fájdalmas nyekkenéssel ér véget, hátán fekve a porban.
A palomino vad vágtája galoppá, majd kocogássá szelídül, ahogy Noguera hadsegéd újra megemeli kopjáját és kiereszti sarkát a ló szügyéből. A felcsapott arcvédő mögül kesehajú, borotvált férfiarc bukkan elő, széles mosollyal kipirosodott arcán.
— Egész jó, testvér! Kelj fel, még nem végeztünk!
Válasz gyanánt csak a beletörődő nyögés érkezik a földön heverő megtört lovagtestvér felől.
Faria lovagjai
A lovagi hagyományok évezredes múltra tekintenek vissza Farián. Annak idején, amikor az aeternumi istenek megnyilatkoztak Xiteus próféta és családja előtt nem csak egy új panteonnal, de új morálokkal és eszményekkel is megismerkedhetett a kontinens népe. Míg bizonyos erények, mint az őszinteség nagyra becsülése, vagy az öntörvényűség elitélése az egész vallás alapköveivé lettek, mások sokkal inkább egy-egy istenséghez és az ő követőihez kötődnek.
Sajátosan alakult azonban a duriusi erények sorsa az egyezményes vallás országaiban. Mert bár eleinte a becsület, a tisztesség, a bátorság, és hűség erényei leginkább az istenség hívei között tenyésztek, idővel a Padour Birodalom és a Tengervidék birtokos nemessége is a magáévá tette őket, hogy aztán a folyamatosan fejlődő technológiai és hadi újításokkal karöltve az első lovagok megszületéséhez vezessenek.
Mostanra szerte a kontinensen százezerszám követelik meg maguknak a lovagi megszólítást mindazok, akik akár csak egyszer is mellvértet csatoltak magukra, akár csak egy talpalatnyi földbirtokkal rendelkeznek, vagy bármely hatalmasság keze által elnyerték a cím viselésének jogát.
Épp ezért sokak fülében üresen zenghet a megszólítás. Mert az igaz lovagok ennél sokkal kevesebben vannak. Ők azok, akik esküjüket az életüknél is többre tartják, akik tetteikkel soha nem hoznának szégyent Durius nevére, akik számára nem telhet el nap anélkül, hogy nehéz vértet ne húznának magukra, hogy meg mérnék harci tudásukat az ellenség vagy akár egymás ellenében.
A Veviai Őrzők Rendje
Az Escarban is birtokokkal és komoly befolyással rendelkező Őrzők Lovagrendjének története a távoli és mostanra szinte elfeledett Badar Királyságba nyúlik vissza. A Kargay-kánok Nagy Hordája elől délre menekülő nomád Badar Törzsszövetség nyargalói nem csak otthonukat, de hitüket is hátra hagyták, és a panteon vallására tértek. Mint oly gyakran, az egyezményes vallás új híveit fűtötte a bizonyítási vágy és vallásos rendek tucatjait alapították királyságuk első évei alatt. Harcos nép lévén különösen népszerűnek bizonyult körükben Durius istenség, és hamarosan meg is született a kegyhelyek védelmére létrejött Veviai Őrzők Lovagrendje. A rend a badar seregekkel együtt érkezett a Tengervidékre, de idővel túlnőtte a badar Külbirtok határait, sőt a királyságot is túlélte, amelynek születését köszönheti.
A rend központja ennek ellenére sokáig a manapság a Padour Birodalomban található Vevia vára volt, mígnem pár évvel ezelőtt az acceriánus eretnekek ősz szakállánál fogva rángatták Béazid de l’Épine nagymestert a máglyára, hogy aztán magát a várat is a földdel tegyék egyenlővé.
A renden belül ugyan leírhatatlan volt a gyász és a felháborodás, de a nagy távolságok miatt az egyes tartományok főkomtúrjai mindig is meglehetős önállósággal tevékenykedtek, így meglehet, a Skizma felfordulása központi akarat nélkül hagyta a rendet, de az továbbra is él és virul. Sőt, az új idők új kihívásai rég tapasztalt küldetéstudattal és eltökéltséggel ruházta fel az évszázadok babérjain talán kissé elkényelmesedett lovagokat.
Kalandötlet: Az Őrzők Rendjének már évek óta nincs Nagymestere, sem székhelye, és mindenki tudja, hogy ez már nem maradhat így soká. Jelöltekből nincs hiány: több főkomtúr és számos híres és befolyásos lovag titkon mind a címre pályáznak. De kevesen teszik ezt olyan nyíltan, mint Oquendo főkomtúr, az Escart is magába fogadó Tengerközép rendtartomány vezetője. Nyílt ambíciója azonban többekben rosszallást szült, és bizony akadnak a lovagrend tagjai között szép számmal, akik rossz néven vennék a vén lovag megválasztását. Egyikük azért küldi a játékosokat Olverába, hogy gyűjtsenek terhelő információkat, vagy akár csak rosszindulatú pletykákat, amelyeket Oquendo főkomtúr ellen fordíthat.
Az Őrzők Escarban
Az Őrzők évszázadok óta jelen vannak Escarban, és ennek megfelelően szanaszét a királyságban számos kisebb birtokkal rendelkeznek. A rend helyi központja hagyományosan Fuerte Sedillo vára volt az északi határvidéken. A vár ugyan névleg ugyan a királyok birtokában tartozott, de a Sarc ideje óta mindig is a rend Tengerközépi főkomtúrja látta el a várkapitányi teendőket, így a félelmetes erődítmény egyben a lovagok otthonául is szolgált. A Sámánháború előestéjén Amaro Rainer Oquendo főkomtúr-várkapitány keze alatt több, mint harminc lovag és még tízszer ennyi szolgáló testvér látta el a vár és a határvidék védelmét, amely minden más veszedelem ellen elégséges erőnek bizonyulhatott volna.
A horda áradata azonban őszi falevél módjára söpörte el a várat.
Oquendo főkomtúr délen, a király haditanácsában tartózkodott az ellenség érkezésekor, ami alighanem megmentette az ősz lovag életét, a lovagok és a szolgáló testvérek ugyanis csaknem mind odavesztek a várral együtt. A vár eleste nem csak a királyságnak, de az Őrzők Rendjének is hatalmas csapást jelentett. A Tengerközépi tartomány – amely messze túlnyúlik a királyság határain és Rabassiar, Salano, Arklina, valamint tucatnyinál is több félig-meddig szuverén uradalom területét felügyeli – egycsapásra elvesztette lovagjainak színe-virágát és kincstárát. A következő években Oquendo főkomtúr emberfeletti munkát végzett. Hajlott kora ellenére számos alkalommal személyesen vezette csatába lovagjait, tanácsaival ellátta Bölcs Xosé királyt, majd idővel szerepet kapott a koalíciós haditanácsban és a királyság keleti exarchája lett. Mindezeken túl pedig a rend vezetésére is gondja volt, és fáradhatatlan munkálkodásának hála az Őrzők Rendje megtépázva és megtizedelve, de erősen és harcra készen vészelte át a Sámánháborút.
Kalandötlet: A Sámánháború forgatagában a királyság számos vidékén az időnként felbukkanó Őrző lovagok voltak az egyetlenek, akik a népben a jobb jövőbe vetett hitet tartották. Ők ugyanis még a legnagyobb veszedelem idején sem zárkóztak váraikba, hanem – ahogy ők mondták – a királyság legtávolabbi zugában is megjáratták a zászlót. Mindez persze nem járt áldozat nélkül; alig akadt olyan csapat, amely hiánytalan hazatért, és bizony olyan is akadt, amely nyom nélkül tűnt el a föld színéről.
De Farián kevés dolog veszik el örökre.
Az egyik ilyen csapat, Donant hadsegéd vezetésével, három évvel ezelőtt indult el, hogy a Keserű-síkságon átvágva, a Kopasz-hegység érintésével keresse fel Észak-Escar kegyhelyeit és a nyargalók elől rejtőző közösségeit. Soha nem tértek haza, és mostanáig semmit nem lehetett tudni sorsukról. A közelmúltban azonban egy kufár érkezett északról, aki többek között mindenféle vértdarabokat is áruba bocsátott Olverában, és a lovagok egyike a vásárban felkínált vértekben Donant hadsegéd páncéljának darabkáira ismert. A kufár saját elmondása szerint a páncéldarabok a Biztos-völgyi Szabadcsapat egyik tagjától kerültek hozzá, de azt már nem tudja, hogy az illető honnan szerezte őket.
Mivel a lovagok biztosra veszik, hogy a Szabadcsapat tagjai nem állnának szóba velük a játékosokat kérik meg, hogy utazzanak el a Kopasz-hegységbe és faggassák ki a hírhedt haramiákat.
Olvera, az Őrzők erőssége
A Sámánháború elején, különösen a csúfos baraci vereséget követően, Escar királysága kiszolgáltatva hevert a nomád horda lábainál. Oquendo főkomtúr és az Őrzők Rendje számára természetes volt, hogy kérés nélkül is az elesettek és védtelenek segítségére siessenek. Áldásos munkájukat azonban igencsak megnehezítette, hogy Fuerte Sedillo erődjével odalett a rend központja is. Egy ideig az Oquendók ősi birtoka volt a rend, de facto Tengerközépi központja, de ez a helyzet nem csak a családi vagyon vészes prédálását látó főkomtúr szerint volt tarthatatlan, hanem az Oquendók renden belüli megerősödésétől tartó többi feltörekvő lovag szerint is.
Végül Durius Áldott Liga-beli rendházai siettek a lovagok segítségére, akik jelentős kölcsönöket biztosítva lehetővé tették Olvera erődítményének megépítését. Az erődöt a legjobb tengervidéki építészek felügyeletével, a legkorszerűbb várvédelmi ismeretek figyelembevételével, emberi erőt és anyagi javakat nem kímélve építették meg az elmúlt évtized során. Hogy erre az ország jövőjét fenyegető háborúság árnyékában került sor csak még jobban kidomborítja a vállalkozás monumentális jelentőségét.
Most, a Sámánháborút követő években Olvera a királyság legújabb és legerősebb erődítménye, amelynek falai mögül Amaro Rainer Oquendo lovag nem csak az Veviai Őrzők Lovagrend Tengerközépi rendtartományát igazgatja, de exarchaként a királyság keleti felének biztonságáért és békéjéért is felel.
Az erősség a Secco folyó bal partján fekszik, nagyjából egy napnyi lovaglásra Velila városától, a Sárvölgy és a Keserű-síkság találkozásánál. A vár lábánál fut össze a fővárostól Batirréig kanyargó Király Útja, és a Kopasz-hegységből érkező Ércösvény. Környékén több jómódú falu, legelők és szántóföldek sora látja el a várban élőket. A vár maga egy apró dombra épült, de mivel a közel-s-távol laposan terül el a vidék még így is kimagaslik környezetéből. Karcsú tornyain és masszív falain az Őrzők Rendjének, Escar uralkodóinak és az Oquendók zászlói lobognak a szélben.
Én, a Veviai Őrzők Rendjének hűséges lovagja, ezennel ünnepélyesen esküt teszek Durius istenség nevében, ki a bátorságot, az igazságot, a becsületet és az önfeláldozást testesíti meg. Megfogadom, hogy fáradtságot és szenvedést nem sajnálva megvédem az aeternumi panteonnak szentelt kegyhelyeket, és oltalom alá veszem a panteon igazhitű követőit.
Kézbe veszem fegyveremet, mely a vallás hevében edződött, és szívem minden dobbanásával elkötelezetten állok ki az igazságért, még ha az utam vérben és szenvedésben végződik is. Nem hagyom, hogy a sötétség árnyai kioltsák a reményt, és nem engedem, hogy a bűn ködbe burkolódzva eltakarja az Aeternumból áradó fényt.
E fogadalom áldott kötelék, melyet testem, lelkem és vérem megerősít, s mely örök marad, míg Durius megingathatatlan erénye számunkra utat mutat. Így esküszöm, és így koszorúzza örök dicsőség a Veviai Őrzők Rendjének nevét!
Az Őrző lovagok esküje
Lovagok az Ichor szerepjátékban
A lovagok a fantasy szerepjátékok örökzöld szereplői, ezért a játék fejlesztése során különösen fontosnak éreztem a kaszt méltó szerepeltetését. Ezért aztán álljon most itt a Lovag kaszt az új szabályok szerint, némi magyarázattal.
Lovagnak lenni költséges mulatság. Egy jó harci mén, egy hiánytalan harci vértezet, a számos különböző lovagi fegyver, és mindezek gondozása és tartása komoly anyagi terhet ró bárkire. Ezért a lovagok gyakorta törekednek arra, hogy hősies tetteikkel birtokadományokat érdemeljenek ki, hogy aztán ezek jövedelméből fussa életmódjukra. Csakhogy a hősies tettek végrehajtása nem éppen könnyű feladat megfelelő felszerelés nélkül. Ennek a csapdahelyzetnek a feloldását szolgája, hogy a lovagok a kaszt első szintjén egy ingyenes képesség révén szert tesznek lovagi felszerelésükre. Hogy a játék világában erre hogyan kerül sor (netán a lovag seniorja adományozza a felszerelést a lovagnak, családi hagyatékról van szó, vagy a lovagrend biztosítja mindezt a lovag számára, stb.…), annak meghatározása a mesélő és a játékos közös feladata.
A lovagokat persze nem csak felszerelésük, de társadalmi rangjuk és erényeik is jellemzik. A társadalomban elfoglalt fontos helyüket jelzi a két ismeret, amelynek elsajátítására a Heraldika képességgel segítséget kapnak. Szintén helyzetük kidomborítására szolgál egyrész a lovagi birtok nyújtotta Karizma bónusz, valamint a Dicső képesség, amelyek lévén a lovag akár a csapat legjobb Karizmájú tagjává válhat. Kicsit más oldalról megközelítve a Taktika képesség a lovagok harctéri vezető szerepére világít rá. A Lovagi eskü képesség azt emeli ki, hogy a cselekedeteiket általában nem pusztán a dicsőség- vagy szerzési vágy hajtja, de valami fennköltebb célkitűzés is, amelytől őket csak nagy nehézségek árán lehet eltéríteni.
Mindezek mellett a kaszt azért elsősorban harc orientált, és a felvehető képességek többsége a lovagi harcmodor hatékonyságának növelésére szolgál. Meg kell jegyezni, hogy a nehézvértes-nehézfegyveres lovagoknak kevés segítségre van szüksége ezen a téren. Az Ichor szerepjátékban, ahol a karakterek Életereje és Védő Módosítója a szintlépések során csak lassan és komoly költségek árán növekszik egy jó páncél rendkívüli előnyt jelent. Csakhogy a lovagoknál senki sem képes ezt az előnyt jobban kihasználni. A Páncélos vitéz, Vértezett I és Vértezett II képességeknek köszönhetően mindenki másnál nehezebb vértezetek elviselésére képesek, és vértjeik számukra extra védelmet nyújtanak. Ráadásul a Túlsúly I, Túlsúly II és a Lehengerlés képességek révén az általuk viselt felszerelés Súlyát és Vértjét támadásaik során is ki tudják használni.
A nehéz vértjeik nyújtotta biztonsággal párosítva a lovagok Blokkolás és Megingathatatlan képességei lehetővé teszik, hogy hamar és hathatósan szabadulhassanak meg Sérüléseiktől és ha kell egészen hosszú és megterhelő csaták végén is állva maradjanak.
Persze a név kötelez, és a lovagoknak óhatatlanul rendelkeznie kell pár lovas képességgel. A Kopjatörés és Harci mén képességeknek köszönhetően a lovagok a nyargalókat követően a második legjobb kaszt a lovasharc manővereinek kihasználásához. Végezetül pedig a Lovagi fegyverzet, Pajzsfal és Fegyvertörés képességek gondoskodnak róla, hogy hagyományos fegyverzetüket használva a lovagok bármely más harci kasztnál hatékonyabbak legyenek a csatatér kontrollálásában.
