Larmes történelme

Larmes alapítása

Larmes a Padour birodalom egyik leggazdagabb vásárvárosa, amely a Vörös út és a Zarándokok útja találkozásánál fekszik. A viszonylag fiatal, nem egészen 100 éves város története Maxime Barbu mártíromságba fordult zarándoklatával kezdődik. Maxime, Acce odaadó követője, hasonszőrűek vezetőjeként, egészen a császárvárosból indult zarándokútra, hogy étel-ital nélkül, saját testét gyötörve kerüljön közelebb istenéhez. Két hét zarándoklás után elcsigázva és legyengülve a mai Plázs területén esett össze és halt meg. Maxime gyászoló utitásai  méltó módon akarták eltemetni mélyen tisztelt vezetőjüket, így tábort vertek, ravatalt állítottak, nem is gondolva vele, hogy a hely alkalmas-e a hosszabb tartózkodásra. Harmadnapra kifogytak a vízből, és azon kezdtek el tanakodni, hogy félbehagyják a Maxime emlékének szentelt hét napos imádkozást. Ekkor azonban nem messze Maxima ravatalától felfedeztek egy meleg vizű forrást, amely egy kisebb tavacskába csordogált, és amelynek korábban bizony nyomát sem látták. A szerzetesek belemártózva a vízbe döbbenten tapasztalták annak gyógyító hatását, melyet fáradt testükre, ízületeikre, izmaikra gyakorolt. Elképzelésük szerint Acce megsiratta Maxime halálát és a forrás csakis Acce könnye lehet, amit mi sem bizonyít jobban, mint a víz gyógyító ereje. Maxime Barbut, aki életét adta azért, hogy példát mutasson, és akiért Acce vizet fakasztott,  a forrásnál helyezték örök nyugalomra. Acce forrásának története gyorsan elterjedt a birodalomban. Hamarosan Accének ajánlott szentély épült Maxime sírja fölé A gyógyító forrást kereső zarándokokra sem kellett sokat várni. A szentély mellett így fogadó épült, hogy a megszaporodott zarándokok meg tudjanak szállni. Csakhogy a fogadónak kellett egy istálló is, hogy a lovakat is el lehessen szállásolni, meg ólak, hogy vágható állatokat tudjanak tartani az egyre gyarapodó látogatóknak. De a szentély építése, szépítése, bővítése is folyamatos volt, olyannyira, hogy mostanra már nyugodt szívvel nevezheti a Maxime Barbunak szentelt épületet bárki katedrálisnak. Természetesen a tó környékét is rendbe kellett tenni, a partot földmunkával kezelni, hogy minél többen élvezhessék Acce könnyének erejét. Így aztán hamarosan felépült Larmes, a könnyek városa.

A városi tanács felállítása

Acce egyháza nem igazán tudott lépést tartani a fejlődéssel: a gombamód szaporodó házakkal, a gazdag, fegyveres kísérőkkel védett kereskedőkkel és a dörzsölt módszereikkel. Amilyen gyorsan elkezdett az irányításuk alatt épülni Larmes, olyan gyorsan el is veszítették a befolyásukat. Az ingatag hatalmú, és egészségű Gieffroy császár, akkoriban éppen a Városok Körzetét járta, hisz meg kívánta ismerni újonnan nyert birodalmát. Útja során az akkor még aprócska Larmesba is ellátogatott, hogy megtapasztalja a gyógyvíz erejét. A császár, aki nagy városépítő és szervező hírében szeretett volna állni, Larmes rendetlenségét látva a város irányítását az Arany Kalmárok Ligájára bízta, azzal a feltétellel, hogy Acce egyháza a kilenc fős városi tanácsba egy tagot delegálhat. Larmes irányítása azóta is a kalmárok kezében van. Hiába került azonban az egyház kisebbségbe, a saját érdekeiket szem előtt tartó kereskedők vitáiban az Acce egyház képviselőjének szavazata sokszor döntő jelentőségű. 

A fal és építészei

Pár év alatt Larmes már akkorára nőtt, hogy a vezetés városfal építése mellett határozott. A Zarándokok Útján és a Vörös Úton is vég nélkül érkeztek a kövekkel megrakott ökrös szekerek, napszámosok, kőművesek falat építeni. Mindössze pár hónap alatt a város népessége megkétszereződött az építőmunkások jelenléte miatt, és Larmes három évtizedre a kőporba és az építkezés zajába öltözött. Az eredmény egy kilenc méter magas, öt méter vastag masszív kőfal Larmes körül, ötven méterenként három méter magas őrtornyokkal és három kapuval. 

A keleti Maxime kapu a Zarándokok Útján keresztül engedi a látogatókat a városba, a déli Aréna kapun keresztül a Vörös Úton juthatunk Larmes-ba és az északi Bánya kapu pedig a bányászok, kovácsok és kereskedők leggyakrabban használt átjárója.

Larmesi acél

A falak alig készültek el, a város máris újabb problémával találta szemben magát. A gyorsan növekvő lakosság szinte teljesen kiitta és teljesen beszennyezte a varázslatos gyógyvízzel teli tavat. Acce ajándékát féltve a város vezetése földmérőket fogadott, hogy jelöljön ki helyeket, ahol kutakat áshatnak és ivóvízhez juthatnak. Eleinte minden ment is a maga útján, Acce papjai egymás után szentelték fel a kiásott kutakat: Acce kútját, az Anyák kútját, a Fáradt katona kútját, a Szomjoltó kútját, és a Görbe Bögre kútját.

A város falaitól északra a kútvájók szerszámai – 8-10 méterre a föld alatt – vasércen akadtak fenn. A csodálkozó városvezetés azonnal feltáró ásatásokat rendelt el, így a fallal végző napszámosok és munkások tovább maradtak és külszíni bányajáratok ásásával keresték meg alig pár garasnyi fizetségüket. A Larmes környéki fejtések mesésen bőségesnek bizonyultak. Az éppen 30 éves város megjelentek fegyverkovácsok, páncélverők, patkókészítők, szerszám- és ácskovácsok A jó minőségű Larmes-i acélból készült fegyvereket és páncélokat napjainkban már minden padour lovag szívesen ölti magára, veszi kezébe.

Larmes társadalma

A település társadalmának élén a kalmárok állnak. Az Aranykalmárok Ligájának. alkotják a városi tanács nagy részét is. A Liga mélyre nyúló és terebélyes szervezet, amelynek ágai messze túlnyúlnak Larmesen, és leggazdagabb tagjainak több városban, grófságban is vannak házaik, birtokaik és üzletfeleik a birodalmon belül kívül egyaránt Némelyikük vagyona és hatalma hercegekkel, hadurakkal versenyzik. 

A város szakrális vezetését Bölcs Acce igazhitű követői látják el, és a polgárság nagyobb része is Acce régimódi híve. A városvezetésben, a császári rendelet szerint Acce helyi egyházi vezetője is helyet kap. 

Ezek után jönnek Larmes polgárai: mesteremberek, árusok, vendéglátók, katonák és egyéb szakmák képviselői. Olyan sokan vannak, hogy már nem fértek a falon belülre, így egyre több család a fal délkeleti oldalán kívül, a Nyomornegyedtől jól elkülönülve az általuk elnevezett „Újváros”ban telepedett le. 

A negyedik réteget a bányamunkások alkotják. Több százan vannak, és életük szinte csak a munkából áll: éjjel-nappal vagy bánya járatokat ásnak, vagy ércet bányásznak. Mostoha körülmények között élnek meglehetősen rövid életet. A bányászok között elterjedt mondás, hogy a larmesi érc árát özvegyekben és árvákban mérik. Ólomkór, csontfájás, bányaláz; se szeri se száma a bányászokat idővel utolérő betegségeknek, és aki megéri, hogy ezektől szenvedjen még szerencsésnek mondhatja magát, hogy nem nyomorította meg, nem végzett vele a viheder vagy egy bányaomlás. A megpróbáltatásokért és a veszélyért cserébe pedig éhbér a jutalmuk. Ők északon, a falon kívül a bányajáratok mellett felállított kalyibákban, sátrakban élnek, a larmesi bányák mégsem szenvednek soha hiányt munkáskezekben és ez a város társadalmának legaljára szorult, ötödik rétegnek köszönhető.

Ők a város dél-nyugati oldalán, a falon kívülre szorult nincstelenek  Sokan közülük a fal építésének kezdetekor Larmesba, hogy elszegődjenek egy-egy kőműves mester mellé. Csakhogy a fal felépült, a földmérő mesterek bányász és járatásó munkalehetőségei is beteltek, így több százan munka, fizetés és étel nélkül maradtak. Ők élnek dél-nyugaton a nyomornegyedben. Mások, óhitükhöz ragaszkodva  a Skizma idején itt kerestek menedéket Teremtő Acce büntetése elől.  A Nyomornegyed lakói napról-napra tengődve keserítik meg egymás és a polgárság életét. A város vezetői régóta tisztában voltak a helyzet súlyosságával, de hatásos megoldást a Sikolyok Éjszakájáig nem sikerült kitalálniuk.   

Bölcs Acce városa a Skizma idején

Az egyházszakadást követően az Aranykalmárok Ligája az óhit mellett tette le a voksát. Ez Marcelet császár trónra lépését és ezzel együtt az acceriánus hitvallás erősödését követően sem változott. A Liga túl sok szálon kötődött más országokhoz is, ahol az öt istenség együtt volt elfogadott, nem fűződött érdek ahhoz, hogy Larmes felvegye az új hitet. Továbbá az is erősen az óhit megtartása mellett szólt, hogy az acceriánus térítő papok kérlelhetetlenül büntették az óhitűeket, szó sem volt békés egymás mellett élésről. Márpedig Larmesban a Liga által foglalkoztatott Cheorr papok készítették a legjobb minőségű fegyvereket, páncélokat, a város legkeresettebb termékeit. Ráadásul a várost védő és így azt markukban tartó Durius nagyurat szolgáló lovagok hallani sem akartak Teremtő Accéról és tanairól.

Így aztán a Császár parancsának ellenszegülve a Liga megírta a „La Compassion”, azaz könyörület című levelét a királynak, melyben arra kérte őfelségét, hogy tekintettel Larmes gazdasági jelentőségére, engedje megtartani az óhitet. A levelet nem más, mint Louis Dillon Belle Amé, a birodalom szerte elismert költő fogalmazta meg, és a Liga a levél mellékleteként egy ládányi aranyat és ezüstöt, valamint külön a császárnak kovácsolt, aranyozott páncélt is küldött. 

A császár válaszlevelében kérte a Ligát, hogy az minden újév kezdetén hasonló levéllel – és csomaggal –  kérje Teremtő Acce engedélyét Larmesban az óhit megtűrésére, amelynek a Liga kelletlenül ugyan, de eleget tett. Így maradt ki a vallásháborúból Larmes és így sikerült a Liga türelmi adójából felfegyverezni az Acceriánus hadakat. Az ingatag béke, alighanem sokaknak meglepetést okozva ezzel, évtizedekig kitartott, miközben a Birodalom egyéb vidékei mind mélyebben merültek el a vallásháború posványában.

A fordulat akkor következett be, amikor IV. Maxence császár, aki már koronahercegként is bizonyságát tette fanatikus hitének, hatalomra lépett. Igaz hite és gyógyító ereje mellett közbeszéd tárgya volt az elrettentő szigor is, amelyet az óhitűekkel szemben képviselt. Először „Commande” című levelében, melyet stílszerűen Maurice Dillon Belle Amé-val (Louis unokája) fogalmazott meg, megháromszorozta az évente fizetendő türelmi adót. Nagy ámulatára azonban az újév első napján a Liga maradéktalanul kifizette a megemelt adót is. IV. Maxence ezután újabb levelet küldött a Ligának, amelyben közölte, hogy a türelmi adó az óhit megtűrését jelenti ugyan, de mivel Larmesban vallásszabadság van, ezért nyugodtan élhetnek és téríthetnek ott Teremtő Acce papjai is.

Az acceriánusok 1172-ben tartották első felvonulásukat és nyilvános szertartásaikat Larmesban. Nyíltan járták az utcákat, prédikáltak és nem utolsó sorban több alkalommal is összetűzésbe keveredtek a többi istenség papjaival  is, de főleg Bölcs Acce követőivel. A katedrális előtt rendszeresek voltak a tettlegességig fajuló viták, inzultusok, melyekből rendre az új acceriánus papok kerültek ki győztesen. Miután a polgárok között is egyre gyorsabban terjedt az új hit, a Város vezetése tudta, hogy muszáj valamit lépnie, mert a helyzet az egyre duzzadó Nyomornegyeddel együtt tarthatatlanná vált….

A Sikolyok Éjszakája

Első lépésként a Liga a Tűzpajzs lovagrendet bízta meg azzal, hogy Larmes védelmét ellássák. Néhány héten belül 400 lángokkal tarkított páncélzatú lovag jelent meg Larmes kapuinál, akiket a városba érve Bölcs Acce papjai és Durius helyi lovagjai fogadtak és szállásoltak el az Aréna negyedben. 

Második lépésként (nagy vita után) a városi tanács elfogadta az acceriánusok által többszörösen megalázott Theo atya felvetését és ezzel egy olyan eseménylánc indult el Larmes életében, mely biztosan nem marad válasz nélkül az acceriánus császár részéről, és amelyet az utókor csak a „Sikolyok Éjszakájaként” emleget.

A város alapításának évfordulóján az egész város ünnepelni szokott. Lovagi tornákat rendeznek, mutatványosok, árusok lepik el az utcákat, a táncé az örömé és a mulatozásé a főszerep. Ilyenkor még a nyomornegyedben élőknek is több tucat szekéren juttatnak ki élelmet. Csakhogy most az élelem mellé fegyvereket is vittek és meghagyták nekik, hogy azokba a házakba kell betörni, ahol az ablakba -acceriánus szokás szerint- csak egy faggyúgyertya ég Teremtő Acce tiszteletére. Azokat a házakat, ahol két gyertya ég – az egyik Bölcs Acce tiszteletére, a másik Maxime Barbu emlékezetére – békén kell hagyni. Ráadásul az elsuttogott ajánlat az acceriánusok javait az istenek akaratának végrehajtóinak ígérte. Amikor elütötte az éjfélt a katedrális harangja megkezdődött a vérengzés. 

Az öldöklésben a városi őrség élére álló Theo atya is kivette a részét Akikért hamar jött el a halál még szerencsésnek mondhatták magukat., Volt, akiket a saját kerítésükre húzta karóba, vagy máglyán égettek el, vagy a bejárati ajtójukra szegeltek, de a kegyetlenkedésről teljes listát kiállítani lehetetlenség lenne. Reggelre talán egyetlen élő acceriánus sem akadt Larmesban. A Nyomornegyed lakói százszámra foglalták el a gazdátlanná lett házakat,  és tömegével csatlakoztak a városi milíciához is.  Nem véletlen, hiszen Larmes háborúra készül. A Liga ugyanazzal a szekérrel, ugyanazokba a ládákba és ugyanolyan levél kíséretében, mint amiben a türelmi adót szokta küldeni,  harminc acceriánus  fejét küldte adó helyett. A kísérőlevélben pedig csak annyit írtak, hogy „Taxe de tolérance”, azaz „Türelmi adó”.