A Padour birodalom évtizedek óta a vallásháború hevületében ég, földjeit seregek járják, mezőit ifjak vére öntözi. Bár Larmes sokáig sikeresen kivonta magát a harcokból, azzal, hogy óhitű városként is hűséget esküdött az acceriánus császárnak. A Sikolyok éjszakája minden bizonnyal véget vetett a boldog békeidőknek. Mindezzel természetesen Larmes vezetői és lakói is tisztában vannak, és a császári megtorlásra várva a város védelmének megerősítésébe kezdtek. Az egyik első dolguk volt például, hogy felmérjék a város védelmére rendelkezésre álló erőket, tegyünk hát így mi is.
Milícia
A város első védvonala mindig is a város polgáraiból álló fegyveres alakulat, a milícia volt. A jóltáplált mesteremberek és kényszerből őrjáratozó inasok, ugyan híján vannak a harctéri gyakorlatnak, de a rend fenntartásához sokszor a jelenlétük is elegendő. Ráadásul, mivel a milíciában szolgálni minden épkézláb polgár kötelessége a milícia fenntartása csak kevéssé terheli a város kincstárát. Bár a milícia tagjai nem kapnak zsoldot és ha nincs vészhelyzet, csak heti egy napot kötelesek szolgálni, de a bányáknak köszönhetően mindegyiküknek jut egy jobb minőségű mellvért és kard vagy íj. A milícia létszáma a Sikolyok éjszakája óta több, mint kétezer főre duzzadt, és éjjel nappal tucatjával járják az utcákat és százával őrzik a falakat.
Tűzpajzs-lovagok
A Tűzpajzs lovagrend négyszáz főből álló különítménye alighanem a város leghatékonyabb alakulata. Javarészt Durius nagyúr hívei, akik ehhez híven életüket tették fel a lovagi erények szolgálatára, amelyben a becsület és a tisztesség mindenek felett való megőrzése mellett a lovagi harcmodor rendszeres gyakorlása is nagy hangsúlyt kap. Lángvörös vértjeikben, méretes pajzsaik takarásában, éles pengéiket forgatva igazán félelmetes ellenfelek, és ha tömegével rontanak az ellenségre már-már megállíthatatlan erőt képviselnek. Ugyanakkor, mint egész életükben, a csatatéren is az egyéni dicsőség hajszolása lebeg a szemeik előtt, így meglehetősen nehezen irányítható, öntörvényű csapat hírében állnak.
A Sikolyok éjszakája előtt, a várost vezető Aranykalmárok Ligájának hívására érkeztek a városba, új jövevénynek számítanak tehát, akiket inkább óvatos csodálat vesz körül, semmint őszinte barátság. A lovagok lakóhelyül a város falain kívül elterülő, gyéren lakott Camrault-síkot választották, ahol szinte azonnal nekiláttak állandó otthonuk, az Aréna építésének. Nem kellett sok idő, hogy a város lakói rászokjanak, hogy a lovagok sátrainak és Durius új szentélyének otthont adó terület egészét Aréna-negyedként kezdjék el emlegetni.
A lovagok érkezésüktől kezdve állandó szolgálatot teljesítenek a falakon, szervezik és irányítják a milíciát, valamint rendszeres gyakorlatokat, tornákat tartanak Durius szentélyében, az Arénában.
Testőrségek
Larmes ugyan viszonylag békés városnak számított a közelmúltig, de a helyi hatalmasságok azért itt is szükségét érezték, hogy jól képzett testőrség gondjaira bízzák magukat és családjukat. Most, a Sikolyok éjszakája után, ez az igény csak erősödött, és az eljövendő veszedelmekre készülve, aki csak teheti toborzásba kezdett. Így aztán Larmesba csapatostul érkeznek a kalandorok, veteránok és szélhámosok, hogy a kereskedőcsaládok, a leggazdagabb céhmesterek és más előkelőségek szolgálatába ajánlják magukat. Mindenféle népek akadnak köztük, bár larmesiek csak ritkán, ami azért jelzi, hogy a hatalmasok nem csak a kívülről érkező fenyegetésektől akarják megvédeni magukat.
Sokan a Skizma vagy a Sámánháború csatatereiről érkeznek, de keresettek a messzi vidékekről érkező fegyverforgatók is, akik afféle státusz-szimbólumnak, luxuscikknek számítanak a kalmárok szemében. Aki nem engedhet meg magának még egy fraelig berzerkert sem, aligha tartozik a város előkelői közé, mondják. A fraelig fejszések, bogun légiósok és salmer pengemesterek között is csodájára járnak azonban a larmesiek Kevély Bodinelquart, a mesés gazdagságú kereskedő velcai testőrségének. A Kevély, ahogy mindenki ismeri, ugyanis kéttucat velcai amazon; majd két méter magas, inas, ápolt külsejű harcos-nő kíséretében megy mindenhová. Nem ilyen nagy számban ugyan, de még mindenféle ichorvérűek is akadnak az előkelők testőrségének tagjai között. Hadvis Cazenave, az Aranykalmárok Ligájának megbecsült nagyasszonya, például két Hauet-et – az Akadémián végzett varázslót – is a zsoldjában tud, míg Baduin Philippon, a dúsgazdag bankár a panteon minden istenének egy-egy ichorvérű követőjét tartja alkalmazásban, hogy ellássák tanácsokkal, és szükség esetén megvédelmezzék.
Nem mindenki nézi persze jó szemmel az ichorvérűek alkalmazását. A Romlástól rettegő Larmesi Tanács el is rendelte, hogy csak egyéni elbírálás alapján, külön engedéllyel járulnak hozzá újabb ichorvérűek szolgálatba állásához. De hát, aki nem tud kijárni magának egy engedélyt, hogy felfogadhasson egy ichorvérű zsoldost, aligha tartozik a város előkelői közé, ugyebár.
Mindent összevetve, a Sikolyok éjszakáját követő hetekben Larmes szerte többszáz, távoli vidékekről érkezett zsoldos tartózkodik, és számuk egyre csak gyarapszik. Többnyire jól fizetett, tapasztalt harcosok, akinek, a város minden negyedében félelemmel vegyes tisztelettel ad utat a köznép. Bár feladatuk minden körülmények között elsősorban uraik és úrnőik megvédelmezése lesz, de a Larmesre törő ellenségnek velük is mindenképpen számolnia kell.
Bongars mester masinái
Larmes a birodalom egyik legjobban védett városa. Legalábbis elméletileg. A Skizma vészterhes évei alatt, a pusztítástól megkímélt, de az eseményeket aggódva figyelemmel kísérő város, évről évre jelentős összegeket áldozott falainak karban tartására és védelmének megerősítésére.
Egy városban, amelyben ilyen nagy számban megtalálhatóak Cheorr mester követői, mi sem természetesebb, mint hogy a védelemre költött összegekből mindig jutott a Cheorr papok tákolmányaira is. Mostanra a falak roskadásig vannak rakva halált osztó masinákkal. Akadnak köztük távolsági fegyverek, (skorpiók; ballisták; onagerek; lángvetők) valamint a falakat védelmező elmés csapdák (nyílások forró olaj számára; talajba helyezett, mérgesgázokat tartalmazó edények az alagutak ellen; ostromtornyokat összezúzó, a falak tetején sínen vezetett, ellensúlyos óriásbuzogány) egyaránt. Ezek a várost védő gépezetek azonban csak próba képpen voltak használatba véve, és számos különlegesebb masinéria esetében azért felmerül a kérdés, hogy kiállják-e a gyakorlat próbáját.
A rengeteg bonyolult gépezet esetleges működtetésével és karbantartásával a város évekkel ezelőtt Ludovico Bongars mestert, Cheorr szétszórt, de zseniális követőjét bízta meg. Bongars mester műhelye azóta igazi manufaktúrává nőtte ki magát, ahol tucatnyi inas éjt nappallá téve munkálkodik újabb és újabb őrült ötletek megvalósításán. A műhely gyertyalángra repülő lepkeként vonzza Cheorr követőit, akik hétről hétre újabb halálosztó tákolmányok terveivel kopogtatnak Bongars mester ajtaján. Míg régebben a mester többnyire pár barátságos szó és üres ígéret kíséretében bocsátotta útnak őket, mostanság – a háborúságra készülődve – a város vezetői meghagyták Bongars mesternek, hogy ha a hagymázas elképzelések közül bármelyik megvalósíthatónak és hasznosnak tűnik, adjon helyet az új kollégának a műhelyében.
