Gyanakodva méregettem minden sötét zugot, beláthatatlan kanyart. Agancs atyán járt az eszem és a Fattyakon. A nagydarab majomszerű szörnyetegen, akinek vérét ontottam a katedrális alatt, a bogarakból szőtt varázslón, akit Mireia felrobbantott. Az adományon, amelyből nekem is akartak juttatni. Soha nem álltam még szemben hasonlóval, még a háborúban sem.
Drul’ger megtébolyodott sámánjai iszonytató erőknek parancsoltak, szavaikra pelyvaként hullottak a harcedzett lovagok, akaratuknak engedelmeskedve szakadékok nyíltak és lángra kapott a levegő. De még ők sem dobták le magukról elhasznált köpönyegként az emberségüket.
Az, aki képes arra, hogy ilyet tegyen embertársaival, bármire képes.
A Találkozások mai részében Mireia útja a Fellegvár felé kanyarodik, az Agancs atya végzetébe belenyugodni képtelen Arnau pedig segítség után néz.
Azok pedig, akik az eddigiekről lemaradtak a könyv első felét itt olvashatják:
Vélemény, hozzászólás?