Deras városfalaktól határolt, túlzsúfolt belvárosát feszíti az életerő és a tettvágy. A derasiak munkájának gyümölcseként Escar legnagyobb települését a méretén túl számos látványosság is kiemeli a városok sorából.

Vörös Harald Rúnamanufaktúra

Mindenki tudja, hogy a fraelig vasnak nincsen párja, és hogy ez a helyi rúnaművesek érdeme. Nagy volt hát az érdeklődés, amikor több, mint két évtizeddel ezelőtt megnyitotta kapuit Derasban a Vörös Harald Rúnamanufaktúra. Vörös Harald az évek során sokaknak sokféle történettel állt elő arra vonatkozóan, hogyan került Derasba. Annyi bizonyos, hogy fiatalon egy északra tartó flotnar portya tagjaként találta magát, saját elmondása szerint, mert a vállalkozást vezető jarl bizonyos akart lenni benne, hogy a legjobb vassal felszerelkezve néznek majd szembe minden veszéllyel. Hogy hogyan és miért maradt hátra, és miféle végzet várt egykori társaira, azt már a rengeteg különféle elbeszélés homálya fedi.

Derasba érkezve hamar megtalálta a számítását, és egy helyi befektető anyagi támogatásával megnyitotta Rúnamanufaktúráját. Hamar maga mellé vett pár tapasztalt kovácsinast, ám a rúnák elkészítésének titkát mindvégig megőrizte magának.

Bár a Rúnamanufaktúrának eleinte meggyűlt a baja a Fegyverkovácsok és Páncélverők Céhével, de Vörös Harald mostanra a Céh megbecsült tagja lett, annak ellenére, hogy műhelyében semmibe veszik a céh működési szabályait. Minden más szempontból is, a két évtizedes múltra visszatekintő manufaktúra igazi derasi látványosság, a városba érkezők elsők között csodálják meg az Escarban egyedülálló vállalkozást. Vörös Harald hetente egyszer, széles mosollyal az arcán, jóízűen anekdotázgatva vezeti körbe az érdeklődő szájtátikat birodalmában.

A manufaktúra tekintélyt parancsoló épületegyüttese a Lassú Bonatara partján áll egy forgalmas belső udvar körül. A folyóparton álló három vízimalom hajtja a műhely fújtatóit, de még egy hatalmas páncélverő kalapácsot is. Olykor-olykor, ha rendkívüli hőt igénylő mágikus fémekkel kell dolgozniuk, a kohókat rukhmadár lángtollaival fűtik elemi erejűvé – és persze Vörös Harald nem állja meg, hogy csöppnyi ízelítőt ne adjon a rajongóinak ebből a hőből. Az elkészült fegyvereket és páncélokat aztán maga Harald látja el a szükséges rúnákkal a szomszéd épületben található műhelyében, természetesen tisztes felárért cserébe. Míg a korábbi időkben a manufaktúra majd minden elkészült termékére rákerültek a fraelig rúnák, mostanra a rengeteg megrendelés háromnegyede mindössze a manufaktúra cégéreként is szolgáló H betűt mintázó rúnát viseli magán.

Egy igazi, Vörös Harald-féle rúnázott vértet vagy fegyvert birtokolni igazi státusz-szimbólum Escarban. Céhmesterek, kereskedők, vagyonos polgárok, gazdag parasztok és a háborút megjárt katonák százai kincsként őrzik és büszkén mutogatják a fraelig rúnakovács mesterműveit.

Vörös Harald egy csaló. Két évtized alatt a kovácsmesterség alapjait ugyan kitanulta, de saját műhelyében is ő ért hozzá a legkevésbé, valódi rúnákat pedig csak messziről látott. Ez persze az évtizedek során már számos alkalommal kiderült, és a mai napig gyakori pletykatéma a derasi kocsmákban, de a híres rúnakovács híre mégis terjed. Talán igaz a mondás, hogy minden nap születnek új balekok. Mindenesetre Harald magabiztosan terjeszti saját hírnevét és szégyentelen büszkeséggel vállalja fel munkáját. Ráadásul, habár Harald rúnái csak egyszerű karcolások a fémben, de a manufaktúra jól és gyorsan dolgozik, így még a szkeptikusok is néha ráfanyalodnak a szolgálataira.

Az ötlet egyébként nem Haraldtól származott, a manufaktúra csendestársa, Cesc Lampadou látta meg a kivételes lehetőséget a városban elveszetten tébláboló, látványosan fraelig ifjúban. Cesc dúsgazdag és köztiszteletben álló polgárként adta a lelkét Votisz gondjaira hat esztendővel ezelőtt, és üzlettársa elvesztése óta Harald már egyedül vezeti sikerről sikerre a messze földön híres Rúnamanufaktúrát.

Kalandötlet: Vörös Haraldot soha nem látott megtiszteltetés érte: egy másik rúnavető készül meglátogatni a manufaktúráját. Annveig Asdisdottir, hitsorsosaitól eltérően nem szerzési vágyból, hanem kíváncsiságból érkezett az Aguja-félszigetre, Cheorr mester híres kegyeltjeinek munkáját jött megcsodálni. Mikor hírét vette, hogy Deras városában Vörös Harald híres rúna-manufaktúrájának nem állhatta meg, hogy errefelé ne vegye az irányt. Haraldnak azonban nem fűlik a foga a találkozáshoz. Őt lepi meg legjobban, de igencsak elkeseríti a gondolat, hogy egy fraelig rúnavető színe előtt lepleződjön le; ezért a karakterekhez fordul segítségért: bármi módon, de akadályozzák meg, hogy a város felé tartó Annveig Harald színe elé kerüljön.

Cheorr mester épülő katedrálisa

Azt tartja a hagyomány, hogy Cheorr mester, évezredekkel korábban, valahol Escar közelében, a Kopasz-hegység szikár bércei között látta meg a napvilágot, ott hajtotta először rabigájába az acélt, ott lett imádat tárgyává. Nem csoda hát, ha más vidékekhez képest Escarban különösen nagy becsben tartják a Mestert. Az már annál furcsább, hogy ennek ellenére igazán szemet gyönyörködtető temploma soha nem épült, még Votisz két rendháza, vagy éppen Adrasteia Torno Montanasban álló gyöngyházfényű temploma is elhomályosítja a Cheorrnak szentelt kultuszhelyeket.

Ennek a kellemetlen állapotnak kívánt véget vetni Sabas atya, Cheorr fiatal és energikus főpapja, amikor a város legnagyobb terén, a Hódító szobrának szomszédságában kijelölte az új katedrális helyét. Az építkezés mindössze pár esztendővel ezelőtt vette kezdetét, de máris látványos eredményeket tudnak felmutatni. A tekintélyes alapterületű épület alapjait már kiásták, sőt a főbb tartófalak is elkezdtek felkúszni az égre. Persze, még Sabas atya optimista becslése szerint is legalább egy évtized mire a katedrális teljes pompájában díszeleghet. Addig is, nap mint nap, legyen bár hőség vagy fagy, szélvihar vagy jégverés, mesterek és munkások tucatjai sürgölődnek a katedrális környékén.

A tér északi oldalán található építési területen kőművesek és inasok tucatjai rakják a falakat, egyre magasabbra és magasabbra, sokszor Sabas atya figyelő és kritikus tekintetétől követve. A céhek tiltakozása ellenére idővel egyre több és több sució is munkát kapott az építkezésen, mint Sabas atya sajnálkozva beismerte, egyszerűen kevesebbért többet dolgoznak, mint amire a céhtagok hajlandóak. Munkájukat egyébiránt az atya által tervezett és épített elmés szerkezetek segítik, ökrökkel hajtott kőtörőktől kezdve a finommunkákat elősegítő nagyítólencsékkel ellátott, fogaskerekes vésőkig. A legnehezebb zárókövek felemeléséhez még hét fém és keményfa gólemet is összerakott. A majd három méter magas emberalakú masinériák az idő nagy részében persze csak mozdulatlan állnak a telekhatáron, élettelen tekintetüket a Hódító szobra felé fordítva. Sabas atya keze munkája olyannyira lenyűgözőre sikeredett, hogy Deras egyszerű lakói idővel elkezdték a gólemeket az istenszobrok mintájára kifesteni és felöltöztetni, lábaik elé pedig ájtatos felajánlásokat helyeznek el. Az atyában ez némi megrökönyödést keltett, és arra késztette, hogy tényleg csak akkor fogja őket munkára, ha ennek elengedhetetlen szükségét látja. Mint mondja, nem helyénvaló, hogy Durius és Votisz Cheorr mester katedrálisának köveit cipelje.

A katedrális a tényleges építkezésen kívül is sok munkát ad a derasiaknak. Szerte a városban üvegfúvók, kőfaragók és szobrászok tucatjai ügyködnek Cheorr katedrálisának pompázatos díszeivel. A számos munkálat közül is kiemelkedik kettő, amelyeknek, ha valóban elkészülnek egyszer, messze földről is csodájára fognak járni. Donnino Grimandi, a híres colellai szobrászmester kifejezetten azért érkezett Derasba, hogy műhelyében elkészülhessen Cheorr mester több, mint öt méter magas márványszobrát, amely természetesen a kohónál, munka közben fogja ábrázolni az istenné lett kovácsmestert. Azonban még Donnino mester munkájának ambícióit is felülmúlja Sabas atya terve: az épülő katedrális szomszédságában berendezett műhelyben egy óraművel működtetett mozgó laternát készít, amely mozgásával az idő múlását követi, és a laternába tervezett temérdek tükör és prizma segítésével a katedrális előtt felállítandó márványoszlop oldalát megvilágítva mutatja majd nem pusztán az időt, de azt, is hogy a kalendárium melyik napja van éppen. Ráadásul, ha ez nem lenne elég, Sabas atya azt ígéri, hogy borús, fénytelen időben a katedrálisban meggyújtott aprócska lámpás elegendő lesz ahhoz, hogy a laterna könnyen látható fényívet rajzoljon az oszlopra.

Sabas atya a katedrális építésébe is meggondolás nélkül kezdett bele. Igaz ugyan, hogy évtizedek óta lamentált azon, hogy Derasban nincs Cheorr mesterhez méltó kultuszhely, de amikor végül belevágott az építkezésbe elképzelése sem volt róla, hogy ez mennyi gonddal és költséggel fog járni. Az egyház és az ő személyes forrásai már évekkel ezelőtt kimerültek, és újabb támogatások előkerítéséhez még az escari nagypolitikába sem átallott belepiszkálni. A Céhek Tanácsát például bevallottan azért hívta újra életre – a királyi udvar rosszallása ellenére – hogy a tanács ülésein anyagi segítségért folyamodhasson. Hasonlóképpen nem átall fedetlen fővel kéregetni a nagy nemesi családoknál, de még a tehetős kereskedőknél sem. Az, hogy a katedrális építése mindezidáig zavartalan haladhatott Sabas atya fanatikus eltökéltségét és az escari nép ájtatosságát egyaránt dicséri.

Ám valószínüleg még ez sem lenne elég, ha Sabas atya nem hozott volna rendkívüli áldozatokat és lett volna hajlandó kétes alkuk megkötésére is. Kevesen tudják, de Cheorr atya escari egyházának, és személy szerint Sabas atyának minden vagyonát is a roccamarei Mocenigó bankház jelentős hitelei terhelik, olyannyira, hogy Sabas atya aligha számíthat további kölcsönökre tőlük. A Mocenígók ráadásul egy tanácsost is Sabas atya mellé rendeltek, hogy felügyelje a költségeket és kifizetéseket. Az ő tanácsa volt az is, hogy a derasi mesterek magas bérigénye miatt a kevesebb hozzáértést igénylő munkafolyamatok során a suciók munkájára támaszkodjanak, és az ő érdeme az is, hogy igen előnyös szerződést sikerült kötniük a Hernán bérkocsi-vállalattal. A munka tempójának fenntartása érdekében Sabas atyának még azt is sikerült kijárnia az Arany Oroszlánoknál, hogy a Cheorr jelével ellátott kocsikat fennakadás nélkül engedjék be a városba – ami egyenes úton vezetett a Rejtett Árnyak csempésztevékenységének felvirágzásához.

Kalandötlet: Accének nyoma veszett! Egy szokatlanul sötét és szeles éjszakát követően a derasiak megdöbbenve veszik észre, hogy Bölcs Accénak öltöztetett gólem nincs a helyén. A városban természetesen azonnal elterjed, hogy mint tette azt maga az istenség egy emberöltővel korábban; az Accét mintázó gólem sem kívánt tovább közösködi társaival, így aztán fogta magát és tovább állt. Az, hogy Sabas atya szerint ez teljességgel lehetetlen, már csak olaj a pletyka bozóttüzére. A kedélyeket lecsillapítandó az Arany Oroszlánok tekintélyes jutalmat – huszonöt királypénzt – ajánlanak fel a nyomravezetőknek.
Vajon valóban életre kelt és magától sétált el a szobor? Sokkal valószínűbb, hogy közönséges lopás áll a háttérben, de ez csak újabb kérdéseket vet fel. Szétszerelve, alkatrészeire bontva is komoly értéket képvisel ugyan, de épp úgy lehetséges, hogy Sabas atyán kívül másnak is módjában állt mozgásra bírnia. Ugyan ki lehet az, aki dacolni mer Cheorr főpapjával és módjában áll a gólemet mozgásra bírni. És vajon mire kellhet neki a katedrális építésére tervezett, teljességgel fegyvertelen gólem?