Elkészült végre az Ichor szabálykönyv új változata!
Számos apró változtatással és egy nagy újdonsággal, új kinézettel és kétszer annyi grafikával! Forgassátok szeretettel és kérdéseitekkel, észrevételeitekkel és kritikáitokkal forduljatok hozzám bátran, itt, emailben (ichorszerepjatek@gmail.com) vagy akár a facebookon.
Minden diák nagy, világmegváltó ambíciókkal indul el a kontinens egyetemeinek egyike felé. De nem mindenkinek adatik meg, hogy valóra váltsa álmait. Van, akinek a tehetsége kevésnek bizonyul. Van, akinek képességeit meghaladja a tananyag elsajátítása, vagy az egyetemi élethez való alkalmazkodás. És persze olyan is akad, aki, ha találna magában erre erőt, talán sikerrel járhatna, de a könyvtár helyett a kocsmát, az elmélet helyett a gyakorlatot részesíti előnyben.
Ők, évek meddő próbálkozása után, a Bukott diák kaszt tagjaiként hagyják maguk mögött az egyetemet.
Valahol félúton Deras és Arklina, a világhírű egyetem, között bújik meg Lule. A jómódú falu valaha Accénak szentelt rendházáról és az abban működő tanodáról volt híres, de a Skizma első éveiben az acceriánus oktatók magára hagyták egykori otthonukat.
A rendház ugyan megszűnt, de a tanoda híre nem csorbult, és amikor Jonas de Pinedo, az Arklinából elkergetett nagytudású kalandor ide tette át székhelyét, nem kellett sokat várni, hogy az egyetemvárost túl drágának vagy túl bürokratikusnak érző diákok apró hada lepje el a környéket. Mielőtt még bárki is észrevehette volna már meg is született az országhatárokon túl csak Fauxlinának csúfolt, rögtönzött akadémia.
A mai első feltöltésben az akadémia mellett az escari oktatás helyzetével, Jonas de Pinedo magiszterrel, valamint egy új képességgel és két új származással is megismerkedhettek.
Miután Arnau és Mireia túlélik a nyakukra küldött zsoldosokkal való találkozást, felkeresik kétes hírű ismerőseiket, hogy segítségüket kérjék a hullák eltüntetésében. Ráadásul egy közel sem szokványos küldönc is váratlan üzenetet kézbesít nekik.
Azoknak pedig, akik lemaradtak a történet elejéről:
A fővárostól délre, az ország déli határán terül el az Onte félelmetes mocsárvilága. Több, mint 100 km hosszan és 2 napnyi járóföld szélesen, az Onte szinte lakatlan, rejtélyes és öntörvényű vidék. Igazi senki földje, amelyet egyetlen földesúr sem óhajtja magáénak vallani, sőt minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy létezéséről is megfeledkezzenek. Pedig a mocsár közel sem értéktelen: az Onte mélyén ritka, sehol máshol elő nem forduló növények teremnek, amelyek különleges és nagyhatalmú főzetek alapjául szolgálnak. Az Onte története hosszú múltra tekint vissza, gyökerei mélyebbre nyúlnak bármely környező államénál.
A regény nyolcadik fejezetében Mireia és Arnau végre José Maria Castrillon, a sokat emlegetett trubadúr-gróf, színe elé járulnak. A találkozóról elégedetten távoznak ugyan, de még a Várdombot sem hagyják maguk mögött, máris újabb konfliktusokban keverednek.
Azoknak pedig, akik az eddigiekről lemaradtak:
Így emlegetik Escar egyik legdélebbi települését. Ez a pár száz lakosú apró falucska legfeljebb azzal tarthatott számot bármi hírnévre, hogy az Onte mocsaraiban menedéket kereső gonosztevők itt mondtak búcsút Escarnak. Tizenöt évvel ezelőtt azonban nagy változás állt be a falu életében: a megözvegyült Miasol Gabaldon y Gironda, Escar történetének leghatalmasabb varázshasználója itt rendezte be új otthonát.
A legújabb fejezetben Arnauék meglátogatják a Múzsák Palotáját, ami természetesen vérontással jár.
Azoknak pedig, akik az eddigiekről lemaradtak:
Az árnylányok Észak-Escar legrosszabbul őrzött, senki által nem ismert titka. Kezük nyoma a hétköznapokban és a legendákban egyaránt tetten érhető, de bizonyosat senki sem tud felőlük – és szerintük ez jól is van így.
Madre Sombra, az Árnyanya leszármazottai és tanítványai tökélyre fejlesztették az árnyékok mögül irányítás és befolyásolás művészetét, és mostantól ezen kaszt tagjaként a játékos karakterek is így tehetnek.
Mindössze két, bújtatott fenyegetésektől hemzsegő beszélgetés után, Mireia elkezdi fojtogatónak érezni a királyi udvar levegőjét.
Azoknak pedig, akik az eddigiekről lemaradtak:
A Sámánháború első éveiben, a király gyengélkedése okán, a tanács fontos döntésre jutott: királyság még escari kézben lévő részeit exarchátusokra osztották. Az exarchák felhatalmazást kaptak rá, hogy a nekik rendelt területeken a király nevében zászlót bontsanak, a helyi nemességet táborba szólítsák, a parancsokat megtagadókra a király hatalmával sújtsanak le, és az országot külső és belső ellenségektől védelmezzék. A háborús szükségszerűség minden más törvényt felülírt, ha kellett az exarchák a királyság népével szemben is vasmarokkal léptek fel, hogy a háborút friss hússal, vassal és arannyal táplálhassák.
Az exarchátusokról és nagyhatalmú vezetőikről bővebben itt lehet olvasni.
Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén
