Bernardo Abasto főapát nyolcvan felé közeledve szívesen vesz részt a királyi tanács ülésein Amando de la Cerda kamarásúr oldalán, vagy éppen imádkozik Bölcs Xosé király ágyánál. Mellettük ifjúnak és tetterősnek érzi magát. Nagy szerencséje hát, hogy napjai nagy részét mellettük kell töltenie.

Ha fiatalkorában megjósolták volna milyen életútban lesz része, bizony sarlatánnak és hazugnak nevezte volna a jóst. Nem, az ifjú Bernardo szemei még más kilátások miatt csillogtak: dicsőséget, hozományt, saját birtokot remélt magának, mint oly sok escari nemesúrfi, aki nem számíthat apja örökségére. Becsvággyal és nagy lendülettel vetette bele magát a lovagi életmódba, tornákra, erdei és szoknyavadászatokra ugyanolyan lelkesen indult.

Votisz nagyúrnak azonban más tervei voltak vele. Hatvannégy éve történt, apród korában, a Gyalázat mezején. Miközben a nagyurak a Gyapjasréten az ország jövőjéről vitatkoztak, ő és hasonszőrű társai a sátrak között mulatoztak. Az agg apát úgy emlékszik rá, mintha csak tegnap történt volna: épp az ő sora következett volna a kockavetésben, amikor a sátrak mögött felharsantak a khayratiak kurjongató csatakiáltásai. A kockákat és a nyereményét a zsebeibe gyömöszölve indult urának a keresésére. Vértdarabokat cipelve, magányosan botladozva találkozott a khayrati nyargalókkal. Tüdejét nyílvessző járta át, térdét ládzsahegy zúzta szét, nyakát szablya tépte rongyosra. Meg kellett volna halni a Gyalázat Mezején, oly sok jó escar nemeshez hasonlatosan.

Ami azt illeti, hetekig élet és halál között lebegett. A csatát követően a batirrei polgárok Blanqua asszonyság vezetésével eltemették a holtakat és ellátták a sebesülteket. A hozzá hasonlóan rossz bőrben lévőket ökrös szekerekkel szállították át a Keserű-síkság szívében megbúvó ősi Szent Galló rendházba, hogy ott, leprások és aggastyánok között sorvadozva várják be sorsuk beteljesülését Votisz nagyúr követői között.

Bernardo sorsa azonban még nagyon-nagyon hosszú ideig nem teljesedhetett be. Hetekig nyomta a betegágyat, hónapokig lábadozott a rendház gondozott belső udvarain, és évekig élt a rendház falai között. Votisz szent tanításait olvasta, a temetőket gondozta, a rendház apátjainak nyújtott segéd kezet. Sérült tüdője miatt a legkisebb megerőltetéstől is fulladoznia kellett, botra támaszkodva bicegett egész életében, de Votisz nagyúnak még így is szüksége volt rá.

Idővel kijárta a szükséges szemináriumokat és Votisz követője lett maga is. Hatvan esztendőn keresztül, a maga lassú és körülményes módján, de hűséggel és odaadással szolgálta a Lelkek pásztorát, és közben egyre magasabbra és magasabbra emelkedett a nagyúr egyházában. Idővel a nagyúrhoz méltóan szűkszavú, hideg és távolságtartó főpap lett belőle, a Sors akaratát az emberek vágyai fölé helyező vezető.

A Derashoz közeli Szent Crara rendház főapátja volt, amikor Xenaro herceg ravatalához szólították. Az Ifjú Oroszlán testének balzsamozása után a gyászoló király lelkét vette gondozásba; és azóta sem mozdult el az oldaláról. Eleinte a gyász feldolgozásában segítette az uralkodót, később; már, mint bizalmas és barát; a királyi tanácsban is helyet kapott.

Ahogy az uralkodó egészsége romlani kezdett, és gyásza egyre inkább maga alá temette őt, Bernardo főapát feladata egyre inkább az lett, hogy felkészítse az uralkodót az elkerülhetetlenül közeledő végre. Azóta évek teltek el, Bernardo nap nap után a király oldalán imádkozik, hogy jöjjön el végre a kegyes halál a szenvedő uralkodóért, de Votisz nagyúr nem kegyelmez.

Vagy, teszi hozzá a főapát a gondolatai magányában, gonosz erők állják útját a végzet beteljesülésének.

Szent Blanqua Rendház

Xenaro herceg halála után a lovarda épülete magára hagyatottan állt. A királyi lovászlegények ugyan lelkiismeretesen tették a dolgukat, és gondoskodta róla, hogy a toledanói és hideg quni lovakkal is büszkélkedő királyi ménes pár példánya mindig a Fellegvárban várja, hogy a Girondák valamely tagjának lovagolni támadjon kedve, de persze tudták jól, hogy igyekezetük felesleges.

Bernardo apátnak nem volt nehéz meggyőzni az uralkodót, hogy a lovarda épületét adományozza az egyháznak egy új rendház alapításának céljaira. Mint kifejtette a Szent Galló rendház tragikus és horrorisztikus sorsa után a királyságban nagy szükség támadt egy helyre, ahol a balsorsra jutottak a végzetük beteljesülését Votisz nagyúr követőinek gondoskodása alatt várhatják be.

Hamarosan meg is nyitotta kapuit az egykori lovarda átalakított épületében az elesettekről hatvan évvel ezelőtt gondoskodó batirrei asszonyság tiszteletére Szent Blanquára keresztelt rendház. Bernardo apát természetesen magára vette a rendház vezetésével járó feladatok terhét. Szállását is áttette a rendház első emeletére, hogy – meglehetősen kevés – szabad idejében segíthessen a halálra várók felkészítésében az átkelésre.

A rendház komoly népszerűségnek örvend Derasban. A nagyteremben elhelyezett ágyakon háromtucatnyi Votisznak ajánlott hívő várhatja a túlvilágra hívó harsonák felhangzását. Az ágyak száma azonban véges és a súlyos betegek és aggok, akik arra várnak, hogy a Szent Blanqua csendjében és nyugalmában tölteni utolsó napjaikat, nem engedhetik meg maguknak a hosszas várakozást.

Ezért Bernardo minden követ megmozgatott, hogy a rendház bővítésére előteremtse a szükséges forrásokat, de szerencsére Anacleto udvarmester támogatásával pár hónappal ezelőtt elkezdődhettek a rendház kibővítésének munkálatai. Egyelőre még a csak a felfordulás és a hangzavar igyekezetének gyümölcse, de, ha Votisz is úgy akarja, hamarosan megnyílhat majd a rendház újabb szárnya, amelyben további betegágyak mellett bőven lesz majd hely a balzsamozásra, ravatalozásra, és a végre várók kényelmét szolgáló számos szolgáltatásra.

Kalandötlet: Bernardo főapát halála

Votisz magas rangú követőjeként Bernardo apát alighanem értékelné az iróniát abban, hogy halála milyen hasznos katalizátorul szolgálhat a játékos karakterek kalandjai során. A Derasban kalandozó ichorvérűek számára alighanem sorsszerű, hogy előbb utóbb Agancs atya útjába kerüljenek, ám nagy kérdés, hogy erre hogyan kerülhet sor. Az egyik lehetőség, hogy Bernardo apát üzen értük és a Fellegvárba hívatja őket.

Bernardo Abasto főapát a Fellegvárban éli életét, és az rendház lakóit és a tanács tagjait kivéve csak a királyt ellátó szolgákkal tart fenn kapcsolatot. Ahhoz tehát, hogy a tisztában legyen a karakterek kilétével egyiküknek Votisz követőjének, a Fellegvárban gyakorta megforduló személynek, vagy igazán híres ichorvérűnek kell lennie.

Akárhogy is, amikor a karakterek létezéséről tudomást szerez, Bernardo apátot éppen kétségek gyötrik, és úgy érzi aggodalmával senkihez sem fordulhat a tanácstagok közül. Hisz nem éppen az ő érdekeiket szolgálja a király elnyújtott szenvedése? Mindannyian biztosak lehetnek benne, hogy hatalmuk és befolyásuk veszélybe kerül, ha Xosé király sorsa végre beteljesedik, és az escari trónt elfoglalja a jogos örökös, Ferran, a kisded rabassiar herceg.

Egyedül de la Cerda kamarással osztotta meg a gondolatait. A vén államférfit, Xosé király egykori apródját minden gyanún felül állónak gondolta. De most már ebben sem biztos, ha nem is a hatalomféltés, de a barátja iránt érzett bűnös ragaszkodás még őt is gyanússá tette.

Bernardo biztos benne, hogy a tanácstagok egyike Votisz nagyúr akaratával dacolva, istentelen és bűnös módon életben tartja a királyt, sőt, hogy már több alkalommal vissza is rángatták szegény lelkét az aetherből. A hogyanra ugyan még nem sikerült rájönnie, de abban bízik, hogy a korábbi tetteikről elhíresült ichorvérűek segíthetnek a rejtély felderítésében.

Csakhogy a főapát segítsége nélkül kell boldoguljanak. Még az első találkozójuk előtt távoznia kell erről a világról. Holttestét meglehet épp a karakterek találják meg, amikor felkeresik őt a Szent Blanqua emeletén található dolgozószobájában. Az íróasztala alatt fekszik, elkínzott, felpuffadt arccal. Bernardo apáttal méreg végzett, ez nem is kérdés, de a mérgezés mikéntje nagyon is az: a legutóbbi étkezést a rendház személyzetével közösen költötte el, testén nem látszik sérülés, ráadásul szobájának ajtaja belülről van zárva.

Apró szobájának minden berendezése egyszemélyes vetett ágya, az íróasztal mellett álló apró könyvespolc, egy mintás faragott ruhásláda. A falakat egykori karavánvárosokból származó faliszőnyegek takarják. A szoba dísze a bal oldali fal mellett álló házioltár. Az oltár alja egy derékmagas faragott asztalka, közepén egy alkar-széles áldozótálra méretezett lyukkal, amelyben most is ott gőzölög az égőáldozat maradéka. A tál mögött, az asztal hátsó részén kristályüveg ablak mögött Szent Blanqua relikviái: a Gyalázat Mezején az áldozatoknak enyhet nyújtó bőrtömlő, Blanqua kendője és kedves ékszerei. Az apát könyvespolcán mindössze három könyvecske szerénykedik, egy imakönyv, a Fellegvár egykori főépítészének tervei és naplója, valamint egy félig teleírt könyv, amelyben Bernardo az egyház ügyeivel kapcsolatos jegyzeteit vezette. A levél, amelynek megírását félbeszakította a halála címzettje nem más, mint Liria Gironda y Rabassiar, a király idősebbik lánya. Mindössze pár sort sikerült papírra vetnie, de ezeken röpke udvariaskodás után a lényegre tért, és elkezdte kifejteni, hogy oka van azt gondolni a Fellegvárban bizonyos rejtélyes erők azon munkálkodnak, hogy megakadályozzák a Ferran herceg trónra kerülését.

Ha sokáig kutakodnak a szobában anélkül, hogy gondoskodnának a megfelelő szellőzésről, a karaktereken is erőt vehet a rosszullét. A szoba levegőjében ugyanis még mindig ott kering az áldozótál aljára kent és onnan a hő hatására elpárolgott méreg…