Amikor a nyár derekán a nyilvánosság elé tártam az Ichor szerepjátékot a számos kedves visszajelzés között többen is hiányolták, hogy a leírásból nem derül ki egyértelműen a karakterek helye a világban. Ennek a hibának a javításával próbálkozom meg ma az ichorvérűek új bemutatásával. Az alább olvasható, frissített szöveg váltja fel az 1. könyv elején található „Ichorvérűek” fejezet törzsszövegét.
Ichorvérűek
Az Ichor szerepjátékban a játékosok ichorvérűek, különleges képességekkel bíró hősök és szörnyszülöttek bőrébe bújnak. A testükben lévő ichor csodálatos tettekre teszi képessé őket, varázslatokat hozhatnak létre, halálosnak tűnő sérülésekből gyógyulhatnak fel, szemet kápráztathatnak és halálra rémíthetnek. Adottságaik rendkívüli hőstettekre és leírhatatlan gonoszságra egyaránt képessé teheti őket. Ichorvérűnek bárki születhet, jóra és rosszra épp úgy hajlamosak, mint bárki más, épp úgy akadnak közöttük nyughatatlan és bátor alakok, mint olyanok, akik az otthon melegét és a hétköznapok kiszámíthatóságát mindennél többre tartják.
Ahogy azt a magiszterek gyakran és előszeretettel magyarázzák, az ichor minimális mennyiségben szinte mindenhol megtalálható Farián. Ott kering a levegőben, ott van a termőtalajban és közel minden élőlényben, igaz csak egészen kis mennyiségben. Az ichorvérűekben azonban bőven megtalálható. Az ichorvér eredetét illetően nincs egyetértés, sem a régmúlt idők krónikái, sem látomások, sem az egyetemek elefántcsont tornyaiban végzett kísérletek nem tudták eloszlatni az egymásnak ellentmondó elméletek ködét. Vannak, akik szerint az első ichorvérűek isteni adományként nyerték képességeiket. Mások szerint embertelen származásuk nyoma a testükben pezsgő potenciál, de olyanok is akadnak, akik úgy vélik az emberiség bűnbe esésének öröksége és eljövendő végzetének eszköze az ichorvér adománya.
Bármi legyen is az igazság, az ichorvérűek egyidősek a történelemmel. Az első várost, Khetriát, mágikus hatalommal rendelkező vajákosok emelték ki a feledés sötétségéből. A khetriai vajákosok nem voltak sokan, és tudásuk eltörpült napjaink magisztereinek tudományához képest, de a vérükben keringő ichor épp oly potens lehetett, mint bárkié napjainkban. Vérük erejére napjaink Fariáját is formáló birodalmat építettek. Sokan vannak, akik erre alapozva állítják, hogy akkoriban erősebbek, hatalmasabbak voltak az ichorvérűek, mint manapság. Ők úgy vallják, a régi idők hőseinek még sűrűbb volt a vére, erősebbek a képességei, amelynek alátámasztására meséket és legendákat sorolnak bizonyítékul. Persze épp oly valószínű az is, hogy ennyi évszázad távolából már csak a legnagyszerűbb, leghatalmasabb, legszörnyűségesebb ichorvérűek cselekedeteinek híre jut el hozzánk, és őket is épp úgy kisstílű, korlátozott hasonszőrűek hada vette körül, mint napjaink hőseit.
Merthogy az ichorvérűek között igen lényeges különbségek vannak. Egyesek ereje életük során egyre csak gyarapszik, vagy éppen új és új képességeket fedeznek fel magukban. Számukra a fejlődés könnyen, gyorsan és fennakadás nélkül zajlik, míg be nem teljesedik sorsuk. Mások ígéretes kezdetek után egy ponton megrekednek, és bárhogy erőlködnek, bárhogy iparkodnak, nem képesek áttörni saját gátjaikon. De olyanok is akadnak, akik, csak hosszas és izzadságszagú tanulás árán képesek lassú fejlődést elérni. Utóbbi két csoport tagjai vannak a legtöbben Farián, így pár ezer, valóban korlátlan lehetőségekkel és tehetséggel megáldott – vagy éppen megvert – ichorvérű mellett ott nyüzsög a néhány trükkel felszerelt, vagy éppen fáradtságos munkával eltanult csekély hatalmukra büszke ichorvérűek hada.
Hogy összességében hányan lehetnek az ichorvérűek, azt még a legbölcsebbek is csak találgatni tudják. Mindenesetre árulkodó, hogy amikor Slazsin városában Mreknia királyának akaratából összeírták őket, úgy találták, hogy száznál is többen tartózkodnak a városban. A szorgos írnokok az ichorvérűeket csoportokba is sorolták, úgy is mint ’jelentéktelenek’, ’varázshasználók’ és a ‘Romlás hordozói’.
Pontos magyarázattal ugyan nem szolgáltak a kategóriákkal kapcsolatban, de minden bizonnyal azokat könyvelték el jelentéktelennek az ichorvérűek közül, akik rendelkeztek ugyan egy-két, őket az átlagemberek sorából kiemelő, adottsággal, de nem adták jelét képességeik fejlődésének. Egyikük kapcsán például az összeírás margójára feljegyezték, hogy „a vásárban fejjel lefelé lógva keresi betevőjét”. Varázshasználóból összesen tizenkettőt találtak akkor a városban, ám hogy mágikus tudományuk meddig terjedt, arról az összeírás már nem szolgál további támpontokkal. Mindössze három ichorvérűről gondolták úgy, hogy a „Romlás hordozói” lehetnek, vagyis olyan ichorvérűek, akik tanúbizonyságát adták annak, hogy újabb és újabb képességek elsajátítására képesek és ichorból szőtt hatalmuk egyre nagyobbra nő az idő múlásával.
Romlás, ez a legelterjedtebb neve annak a furcsa és ijesztő jelenségnek, amely a leghatalmasabb ichorvérűek nyomában settenkedik. Ahogy hatalmuk kiteljesedik az ichorvérűek képességei kiszámíthatatlanná válnak és egyre nő az esélye annak, hogy akaratukon kívül veszélyes katasztrófákat idéznek elő.
A slazsini összeírás eredménye alátámasztja azt, amit bárki saját szemével is láthat: Faria lakóinak elenyésző kisebbsége születik ichorvérűnek, és az ichorvérűek elenyésző kisebbsége rendelkezik az igazi hatalom szikrájával. A játékos karakterek az ő soraikat színesítik. Ők még az ichorvérűek között is különlegesnek számítanak, hisz lehetőségeiknek pusztán a valóság megmásíthatatlan törvényei szabnak határt, ilyenből pedig a Ichor világában meglehetősen kevés van. A Romlás elkerülhetetlensége ezen kevés törvények egyike.
A Létezés megmásíthatatlan törvényei:
Farián nem létezik halhatatlanság, sem örökké tartó ifjúság. A Túlvilágon a helyüket elfoglaló lelkek onnan elszakíthatatlanok – vagyis a halál beállta utáni 5. napot követően lehetetlen a feltámasztás. Az időt sem megállítani, sem visszaforgatni nem lehet. A távolságok mindenki számára akadályt jelentenek, a mágia ugyan kényelmesebbé és gyorsabbá tehet egy utazást, de azonnalivá nem. És ha már itt tartunk: a varázslatok maximális hatótávolsága a varázshasználó érzékszerveinek határa is egyben, a varázslóknak evilági célpontjaikat látniuk vagy más módon egyértelműen érzékelniük kell, hogy varázslataik célpontjává tehessék őket. Másvilági lényeket Fariára idézni lehet, de Faria lakói – saját istenük otthonában ideiglenes oltalmat nyerő kegyelteket leszámítva – saját síkjukat nem hagyhatják el.
A Romlás nem olyasmi, amitől akár az ichorvérűek többségének tartania kellene, de a játékos karakterek bizony azon kitűntetett kisebbség közé tartoznak, akiknek előbb-utóbb szembe kell nézniük vele, és el kell dönteniük miként viszonyulnak hozzá. A Romlás amolyan természeti jelenség, nem rendelkezik önálló akarattal, nem képes sem jóra sem rosszra, így – legalábbis a tiszta fejjel gondolkodók szerint – nem is hibáztatható semmiért. Ugyanez azonban nem igaz azokra az ichorvérűekre, akik magukkal hordozzák a Romlás lehetőségét, és cselekedeteikkel előidézik azt.
Ez a – szociális és morális buktatókkal terhes – kontextus az, ami az Ichor szerepjátékot megkülönbözteti sok másik hősi fantasytól. Az ichorvérű karaktereket körülvevő világnak a karakterekhez való viszonya gyökeresen változik meg, ahogy azok egyre hatalmasabbá válnak. Eleinte, mikor még csekély hatalmuk okán a Romlás gondolata fel sem merül a velük érintkezőkben, sokan lesznek körülöttük, akik csak a képességeikben rejlő ígéretet látják. Rendkívüli tetteket végrehajtó hősöket keresnek bennük, megmentőt, szabadítót, segítőt. Vagy éppen végrehajtót, zsoldost, verőembert, felfogadható kalandort. Ha sikerrel járnak és beváltják a környezetük reményeit, jutalmuk az emberek csodálata, vagyon és befolyás lesz, ünnepelt hősök és rettegett bajnokok lesznek belőlük. Párjukat ritkító, rendkívüli képességekkel megáldott személyek ők, akiknek tettei nyomot hagynak a világban, ugyanakkor megmaradnak sebezhető halandónak is.
Nagy szerencséje ez Faria lakóinak, mert időről időre meg kell védeniük magukat a különösen hatalmassá vált ichorvérűektől. Ahogy a slazsini összeírás példája is ékesen mutatta Faria egyszerű népe egyáltalán nem tekint egyformán az ichorvérűekre, hanem legalábbis két jól elkülöníthető csoportra osztja őket. Egyrészt vannak azok, akik valós hatalommal rendelkeznek ugyan, de saját korlátjaik okán pusztán csak könnyen felfogható, emberi módon lehetnek veszélyesek. Ahogy bárki képes lehet angyali jóságra és démoni gonoszságra is, az ichorvérűek ezen csoportjának sorából is kikerülhetnek jó- és gonosztevők egyaránt. Ha azonban az ember tudja, hogy egy kérdéses ichorvérű melyikük sorát gyarapítja, már nem nehéz eldönteni, hogyan viszonyuljanak hozzájuk.
Ám ahogy egyes ichorvérűek hatalma egyre csak gyarapszik, megjelennek körülöttük az első rosszalló hangok is: akinek ekkora a hatalma, akinek a képességei ilyen gyorsan gyarapodnak, az mögött bizonyára ott lohol a Romlás. A karakter felé irányított csodálatba idővel félelem és aggodalom vegyül. Nem minden közösségnek van hagyománya arra vonatkozóan, hogyan kezelje a veszélyesen hatalmassá vált ichorvérűeket, és még, ahol léteznek is ezek a hagyományok sokszor ott is túl későn döbbennek rá, hogy a védelmező, aki oly sokáig biztonságuk záloga volt a veszély forrása lett. De még ha homokba dugják is a fejüket, még ha le is tagadják maguk előtt az elkerülhetetlent, ha egy ichorvérűt utolér a Romlás, annak a környezetük issza meg a levét. Ha máskor nem, hát ezen a ponton az ünnepelt hősből rettegett kitaszított, a közösség vezetőjéből az ellensége lesz.
Sok ichorvérű nehezen viseli a változást. Értetlenül néznek szembe vele, hogy azok, akik nemrég még rajongtak értük, most aggódva figyelik minden lépésüket. Vannak, akik frusztrációval vagy akár agresszióval reagálnak, erőszakkal követelik maguknak az odaadást, amely szerintük nekik eddigi cselekedeteiért kijár. Az ellenkezője azonban még gyakoribb. Míg az átlagemberek számára meglepetést jelent, amikor egy ichorvérűt végre utolér a Romlás, számukra ez csupán réges-régi rémálmuk beteljesülése. Szinte garantált, hogy nem sokkal első képességeik megjelenése után elkezdte foglalkoztatni őket a Romlás gondolata, és azóta alig-alig múlt el nap anélkül, hogy szorongva gondolt volna a pillanatra, amikor majd utoléri őt a Romlás. Ezért aztán sok ichorvérű kötelességének érzi a szolgálatot, mintha csak előre vezekelne mindazért, amit egyszer majd kivált a létezése. Egymás társasága is ezért vonzza őket, hisz senki más nincs a világon, sorstársain kívül, aki igazán megértené megelőlegezett bűntudatukat.
Így aztán, habár az Ichor szerepjáték és Faria kontinense sokfajta játékstílusra ad lehetőséget, és természetesen a mesélő és a játékosok maguk döntik el, mit és hogyan szeretnének játszani, mégis az ichorvérűek az esetek többségében a hősök szerepében jelennek meg a kalandokban. Sok más fantasy szerepjátékhoz hasonlóan azonban ők nem pusztán csak emberfeletti képességekkel megáldott kiválasztottak – bár kétség kívül azok is – és nem pusztán saját céljaikat követő és jellemhibáikkal küszködő antihősök – bár kétség kívül azok is –, de morális dilemmákkal küszködő, vezeklő vagy éppen saját romlottságukban tobzódó személyek. Olyanok, akik egyszerre a világ lakosainak utolsó mentsvárai és legvégső félelme.
Műfaját tekintve az ichorvérűek kalandjait leginkább a „hősi fantasy” címkével lehetne illetni. A játékos karakterek már kalandjaik kezdetén, az első szinteken is egyértelműen az átlagemberek fölé nőnek, a vérükben keringő ichor különleges státuszt biztosít számukra, és amint környezetük felismerik természetük bizton számíthatnak a befolyásosok és hatalmasok figyelmére, a kiszolgáltatottak segélykiáltásaira, a kapzsik és számítók intrikáira. Nem szokatlan, ha a játékosok úgy érzik, hogy karaktereik a világ figyelmének kereszttüzébe kerültek, hogy cselekedeteik és döntéseik komoly kihatással vannak környezetükre. Ugyanakkor az ichorvérűek hatalmának is van határa, és a világ megmentése vagy éppen elpusztítása legtöbbször túlmutat az Ichor szerepjátékban elmesélt kalandok horizontján. Helyette az események főbb mozgatórugói legtöbbször maguk a karakterek, vagy éppen a környezetük reakciója a karakterek létezésére. Az Ichorban elmesélt kalandok és tétek léptéke általában megmarad az emberi szinten. Igaz ugyan, hogy a játékos karakterek megfelelő körülmények között rendkívüli cselekedetekre képesek, de soha nem nővik ki saját világukat. Farián a sok lúd, ha körültekintően jár el, mindig képes disznót győzni, és nincs az az ünnepelt hérosz vagy épp rettegett gonosztevő, akivel ne végezhetne akár egyetlen szerencsés kardcsapás.
Faria sokszínű kontinensén a játékos karakterek számos különböző hangulatú és stílusú kalandba belekóstolhatnak. Azok számára, akiknek az ismeretlen és veszedelmes vadon feltérképezése nyújt örömet bizonyára a sivatag homokjába fulladt egykori karavánvárosok tetemei; az Elsüllyedt Tenger folyton változó, dzsungelek és az egykori Khetria romjai által borított szigetei; vagy éppen a Neiderheimrtől délre felfedezett, ám az emberek számára tiltott földnek számító Mildrvollr kopár és jéghideg sziklái felé veszik az irányt. A Vitorlátlan Tenger partvidékén, ahol a salmer despota, a roccamarei kereskedődinasztiák és az eretnekségre jutott padour hercegek viaskodnak egymással, aki szeretne sem maradhat ki a gazdagok és hatalmasok intrikáiból és játszmáiból. Mreknia és a Bogun Konföderáció földjein még a napsütés is kopottan veri a földet, és az itt születettek lelkén nehéz teherként ül a bogun téboly öröksége, így aki erre téved bizton számíthat a feszültség és horror nyújtotta borzongásra. De Farián a gáncstalan lovagok és rátermett hősök is megtalálják a számításukat, hisz a mélyből előkúszó ichorfattyak, a külső síkokról acsargó démonok, vagy épp a Sötét Egyház akolitáitól ki is védelmezhetné jobban az elesett ártatlanokat, mint ők.
Akárhogy legyen is a karaktered vérében pezsgő ichor kalandra hív, kiteljesedésre vágyik. Ichorvérűnek lenni egy ígéret. Ígéret izgalomra és hatalomra; ígéret arra, hogy cselekedeteid számítani fognak. Minden más már rajtad múlik.
