Escarba a Vénvihar hírét karavánok hozták. A Fűtengert sivataggá satnyító forró szél híre aggodalommal töltötte el a kereskedelemből hasznot húzókat, de kevesen gondolták még ekkor, hogy hamarosan mennyi szenvedést fok okozni nekik a távoli szerencsétlenség.

Az első suciók hetekkel később érkeztek. Sapkával a kézben, menedéket kérve jöttek, de az escarokat nem töltötte el együttérzéssel a látványuk. Azért helyet adtak nekik a királyságukban, de jótékonyságuknak drága árat szabtak.

Végül feltűntek a hírnökök is az új sivatag mélyéről. Egy rettenetes hordáról beszéltek, amelyet új istenséget talált öregsámánok támogatnak romlásszülte mágiával. Egy ígéretről beszéltek, arról, hogy a városlakók vére újra szárba szökkentheti a sivatagot. A meghunyászkodás és az escariaknak alávetett menedéksors helyett dicsőségről és zsákmányról, sőt bosszúról és a világ rendjének helyreállításáról beszéltek a sucióknak.

Mikor az üzenet escari fülekbe is eljutott a vendéglátók haragja hirtelen volt és kegyetlen. Válogatás nélkül büntették a suciókat, akikben soha nem bíztak igazán. Hogy ez taszította-e a suciókat nyílt ellenállásba, vagy enélkül is elcsábította volna-e őket Drul’ger ígérete, már soha nem fog kiderülni.

Mire a Sámánhorda Khayratot elsöpörve felbukkant Escar északi határában az ország már hónapok óta összecsapások helyszíne volt. A felfordulásban a remeteként élő uralkodó udvarának nem maradt ereje és figyelme, hogy az északi országrész védelmével is foglalkozzon, így az északiak – mint már oly sokszor korábban – magukra maradtak. Az északi nemesség csapdát állított a nyargalóknak Taserta falva mellett. Bármely közönséges ellenfél ellenében sikert arathattak volna, de a Sámánhordával szemben ellenállásuk elolvadt, mint a tavaszi hó.

A csontmezei mészárlás híre végre az agg királyt is cselekvésre bírta, és összehívta az ország vitézeit. A királyi lobogók alatt felvonuló escari seregben ott volt a királyság színe virága. A zászlókat sebesen verte a szél, fényesre csiszolt, drágaköves páncélokon csillant a napsugár, izmos csatamének patája alatt rengett a föld. Húsz éve nem volt ilyen látványosságban része az escar parasztoknak, és mint a Skizma idején, most is nagy reményekkel vonult fel az escar sereg.

A tavasszal meginduló hadjárat végül a közelébe sem jutott az ország északi határának. Mire a Secco-folyó forrásvidékére értek az élelmezési nehézségek, a nemesek belviszályai és a király melankóliája kikezdték a sereg harci kedvét. Végül, Barac falva mellett, egy heves esőzésben megáradt patak miatt a sereg letáborozott. Három napig esett az eső, de a királyi sereg két hétig vesztegelt Baracnál. Időközben a haditanácskozások alkalmával – amelyeken néha még a király is részt vett – heves vita zajlott. A dicsőségre vágyó Amaro Rainer Oquendo, az Őrzők száznagya, páncélkesztyűs kezével az asztalt verve követelte, hogy mielőbb folytassák a felvonulást és ütközzenek meg a nyargalókkal. A királlyal távoli rokonságban álló del Vio gróf azon a véleményen volt, hogy a hadjárat célját vesztette: az északról érkező híradások alapján a Sámánhorda apróbb fosztogató csapatokra szakadt szét, csatában csapást mérni rájuk már nem lehet. Azt kérte a királytól, hogy ki-ki hazatérve védelmezhesse birtokait.

A döntést végül a nyargalók hozták meg helyettük. Az éj leple alatt csaptak le a seregre. Sebeslábú apró hátasaikon túlvilági huhogás kíséretében körbe nyargalták az escari tábor alacsony paliszádfalát, nyílzáporral verték a sátrakat, amíg meg nem találták a védművek gyenge pontját. A sátrak közé betörve válogatás nélkül hánytak kardélre álmából ébredező katonát és halálra vált táborkísérőt egyaránt.

Heves harcok árán, de Hugo Angel Medinaceli lovag vezetésével az escariaknak sikerült kivernie a nyargalókat a táborból. Nyugalmuk azonban rövid életűnek bizonyult, a nyargalók hamarosan visszatértek, hogy huhogással és nyilaikkal terrorizálják a tábort. A király parancsára a táborban tartózkodó ichorvérűek fényárba szökkentették a tábor környékét, így a nyargalóknak vissza kellett húzódniuk. Lövedékeik ugyan pontatlanabbá váltak, huhogásuk messzebbről hangzott, de a tábornak egész éjjel nem volt nyugodalma, és az ichorvérűek erejét felemésztette a tábor környékének bevilágítása.

Efram magiszter ráadásul aggasztó megfigyelést tett: hajnal felé közeledve többször is elszabadult a Romlás: sűrű rovarfelhő lepte el a tábort, a hordókban megavasodott a bor és Selyemhúros Yan, a híres padour trubadúr lábát szegte, amikor megnyílt alatta a föld. A nyargalók keltette felfordulás közepette azonban Efram magiszter aggodalma süket fülekre talált.

A hajnali napsugár fényei irdatlan lovashadra vetültek a Tasertán túli dombháton. Csendben, mozdulatlan, fenyegető magabiztossággal szemlélték a kimerült és véres escari tábort. Miközben a hajnali köd lassacskán felszállt, az escari sereg csatarendbe állt az tábor melletti réten. A levegőt feszült várakozás ülte meg, aztán a nyargalók sorfala szétnyílt és a nomádok laza alakzatban az escariak megkerülésére indultak.

Kürtök harsantak, escari csatakiáltások szálltak az égre, és döngő léptekkel megindultak a király vértesei a Sámánhorda centruma felé. A varázshasználók dolga lett volna, hogy mágiájukkal oltalmazzák a sereg oldalát. Tűzbe, vérbe, szenvedésbe kellett volna fojtaniuk az ellenséget, őrületet és zavart kellett volna kelteniük a soraik között, a királyság szent földjét kellett volna ellenük fordítaniuk.

Az első varázslatok még célba találtak. Baloldalt féltucat robbanásban szakadt szét a domboldal a nyargalók között, a jobboldalon tucatnyi irányt vesztett ló és lovas kavarodott egymásba. De az ichor eddigre már új urat talált magának.

Az öregsámán éjfekete lova hátán szemlélte az eseményeket a nomád sereg derékhadával. Drul’gertől kapott varázsszavai nyomán láncait vesztett bestia módjára kezdett tombolni a Romlás az escariak között. Egyszeriben minden varázslat beláthatatlan következményekhez vezetett. A derékhaddal rohamozó Őrző lovagok mágiával telt csatakiáltásai véres pukkanással robbantották szét a dicső harcosok saját fülét. Az Argevieso talpasok alatt süppedős sártengerré lett a föld. Pillanatok alatt bokáig, térdig, derékig és még tovább süllyedtek a lucskos sárban. Segélykérő kiáltásaik töltötték meg a környéket, egészen addig, míg a szájukba, torkukba tóduló mocskos lé beléjük nem fojtotta azokat. Lora Castell hátán elrozsdált az acél, fogínyéből kiperegtek a fogak, bőre megnyúlt, haja kifakult, és százéves holttestként zuhant a földre…

A Romlás persze soha nem válogat, de a laza alakzatban sebesen mozgó nyargalóknak mégis sokkal könnyebb volt kitérnie a legtöbb katasztrófa útjából. A legnagyobb csapás pedig alighanem az volt, hogy a Romlás szétzilálta az escari gyalogság arcvonalát, megzavarta a csapatokat, pánikot keltett a katonák körében. Ami csatának indult percek alatt mészárlásba torkollott. Az escari katonák egyre-másra dobálták el lobogóikat, hagyták ott társaik oldalát és egyedül vagy csapatosan menekülőre fogták. Legtöbbjük nem járt sikerrel.

A király élete sem volt biztonságban. Bölcs Xosé király aranyozott hordszékén ülve figyelte a csatát a tábor kapujából. Ugyan akadtak a király személye körül többen, akik idejekorán felismerték, hogy a sereg elveszett és a király kimenekítését követelték, de a király tanácsosait lebénította a tudat, hogy a menekülésük látványa az escarok megmaradt harci kedvét is ellobbantaná. Késlekedésük eredménye az lett, hogy a nyargalók körbevették őket, és heves kézitusa kezdődött a királyt őrző Arany Oroszlánok és a rájuk rontó ellenség között.

A király testőrei már halomban hevertek, és Xosé király is kardot ragadva védelmezte magát remegő térdekkel, amikor Hugo Angel Medinaceli és Diulio Zacombe megérkeztek az ellenség tengerén keresztül. A király agg testét Medinaceli csataménjének hátára rántva utat vágtak maguknak a vadon irányába.

A szörnyűséges vereség híre két nappal Xosé király előtt érkezett Derasba. Mikor fáradtan és vértől borítva Hugo és Diulio királyi poggyászukkal felbukkantak a város alatt a kapukat zárva találták, a királyi tanácsot káoszban, a várost halálra vált rettegés közepette. Utolsó közös hőstettük azon nyomban az escari legendák panteonjába került, énekesek és mesemondók kedvelt témája lett.

De a mészárlás örökségét még a király csodás hazatérése sem tudta elfedni: évekbe telt, mire újra valamirevaló escar sereg állt össze, és egészen addig a királyság nagy része a Sámánhorda prédája lett.

Új származás: Hadiárva

A karakter legközelebbi rokonaival fiatalkorában végzett az ellenség, és ő hozzátartozók nélkül, hadiárvaként nőtt fel. Senki nem akadt, aki gondját viselte volna, gondoskodott volna megfelelő neveltetéséről. Ráadásul a fiatalon átélt tragédia óhatatlanul mély nyomokat hagyott a karakteren.

1.szinten megkapja a következő ismereteket:
Állatismeret 1
Helyismeret 1
Kultúra 1
Lélektan 1
Szakma 1

Megkapja az alábbi képességet:
Bosszúvágy

Szabadon elkölthet 9 Kp-t.

Új neveltetés: Hadinövendék

A karakter egész fiatalon a katonák között találta magát, és ifjúságát hadiszolgálatban töltötte. Neveltetése így aztán meglehetősen egysíkúra sikeredett: megtanult harcolni és engedelmeskedni, minden más készség rovására.

1.szinten megkapja a következő ismereteket:
Fegyverismeret 1
Harctéri gyakorlat 2
Megfélemlítés 1
Vértismeret 1

Megkapja az alábbi képességet:
Fegyverhasználat

Eloszthat 6 harcértéket.

A következő felszereléssel rendelkezik:
1 öltözet egyszerű ruházat
Brigandin vért
Tetszőleges fegyver

Új képesség: Bosszúvágy -1 Kp

A karakter megszállottan keresi a bosszú lehetőségét emberek egy csoportjával szemben. Minden alkalommal, amikor lehetősége van közelebb kerülni bosszúja beteljesítéséhez köteles tenni ennek érdekében kivéve, ha sikeres Lelkierő (7) próbát tesz, függetlenül attól mekkora kockázattal jár mindez.