A Kopják Tere
A várostól nyugatra, a városfalak árnyékában terpeszkedik a Kopják Tere. Évszázadokon keresztül ez a homokkal felszórt tér adott otthont a király névnapján és más jeles alkalmakkor megrendezett lovagi tornáknak. Egy-egy ilyen lovagi torna alkalmával Derasba sereglett az escari és környező nemesség színe világa, hogy számos megmérettetés során adjanak tanúbizonyságot vitézségükről. A derasiak a mai napik homályos tekintettel emlegetik, amikor a mindössze tizenöt esztendős Ifjú Oroszlán névtelen lovagként hat tapasztalt ellenfelet ütött ki a nyeregből, de nem feledte az emlékezet Ökör Mella őrjöngését a csatajáték alkalmával, vagy éppen a harsogó sisakjában parádézó I. Nardo de Osma sorozatos tornagyőzelmeit sem. Bizony, sok emlékezetes tornára került sor a Kopják Terén az évek során.
Idestova több, mint egy évtizede már, hogy Escar királya nem doboltatott ki újabb tornát, hisz, Bölcs Xosé király szavaival élve, Xenaro herceggel az utolsó érdemes lovagot vesztette el a világ. Pompás paripákon csillogó vértezetben feszítő ifjú lovagok helyett erkölcstelen söpredéknek, a Fekete Kard Vágtázóinak ad most otthon a tér. A széles szabad területen sátrak tucatjai állnak rendezetlen össze-visszaságban. Emberi és állati ürülék szaga terjeng a levegőben. Szinte folyamatosan dühödt ordibálás és dévaj szórakozás hangjai tölti be a környéket. A városrész lakosai, ha csak tehetik inkább széles ívben elkerülik a teret, de a vágtázók a környező szórakozóhelyeket is szinte teljesen kisajátították maguknak. Dacára a derasiak egyre dagadó panaszáradatának eddig sem a Hiénák, sem az Oroszlánok nem léptek fel velük szemben néhány kósza csetepatét leszámítva.
Hogy azért-e mert úgy vélik, hogy előbb utóbb eljön az napja a derasiakkal való megmérkőzésnek, vagy pusztán megszokásból, de a Kopják Tere napról-napra alakul át a vágtázók erődítményévé. Ugyan senki sem vádolhatja őket túltengő szorgalommal, de azért apránként vesszőből és döngölt földből álló embermagas paliszáddal kerítették el a birodalmukat déli és nyugati irányból is, és a keleti fal is egyre hosszabbra nyúlik. Három darab hét méter magas őrtornyot is felhúztak, ahonnan szemmel tarthatják tér felé vezető utcákat. Odabenn a téren két kovácsműhelyt is felállítottak, ahol éjjel-nappal fegyvereket javítanak és gyártanak az új vágtázók számára.
Furio Barbuto díszes vezéri sátra a Kopják Terének közepén emelkedik. Vörös és fekete, hatalmas alapterületű sátor, amelynek belsejében három elkülönített szoba is található. A sátor előtt lobog a szélben a vágtázók fekete karddal ékes zászlója, és itt van kialakítva gyülekező hely is. A tér északi sarkában nem állnak sátrak. A vágtázóknak természetesen rengeteg lova van, errefelé, a királyok tribünjének romjai előtt szokták megfuttatni őket a vágtázók.
A zsoldoskompánia
A Fekete Kard Vágtázói egyike a Sámánháború forgatagában, vagy éppen annak lecsengésével alakult számtalan újsütetű zsoldoskompániának, akik most, hogy a szövetséges erők már megtehetik, hogy megválogatják kiket fogadnak zsoldjukba dologtalan tengetik napjaikat. Évekkel ezelőtt alakultak, amikor Furio Barbuto lourcai származású kalandor vezetésével, és egészen a közelmúltig a Kereskedőszövetség zsoldjában állva küzdötték végig a háborút Észak-Escartól, Khayraton át Goladisztánig. Igazi portyázó, könnyűlovas alakulat, a csaták sűrűjét, ha csak lehet kerülték, de a nagy ütközetek előtt elévülhetetlen érdemeket szereztek maguknak a felderítésben, és vérmes örömmel vetették bele magukat a megfutamodó ellen üldözésébe is, ha alkalom nyílott rá.
Alig akad közöttük olyan, aki ne lenne harcedzett és skrupulusok nélküli veterán. Testüket és lelküket egyaránt megkeményítette a háború. Az évek során számos borzalmat éltek át, sokat közülük ők maguk követtek el. Furio mindig is többre becsülte embereiben a kegyetlen bátorságot, mint a becsületességet, ami meg is látszik viselkedésükön. Furio egyébiránt messzemenőkig megbízik vágtázóiban, nem szokta aprólékos utasításokkal és folyamatos irányítással gúzsba kötni őket. Megelégszik vele, hogy kiossza parancsait, és embereire bízza, hogy annak hogyan tesznek eleget.
Ennek a hozzáállásának köszönhető, hogy a vágtázók elboldogulnak olyankor, amikor sok más zsoldoskompánia kénytelen volt egyszerű banditizmusra adni magát. Furio ugyanis, miután majd egy éven keresztül hiába próbált új szerződést találni a kompánia egészének, rájött, hogy ha száz fegyveresnek nehéz is egyszerre munkát találni, de kisebb alakulatoknak mindig akad tennivaló. Van egy északra tartó nemesúr keres maga mellé pár harcedzett kísérőt, van, hogy parcelláikhoz ragaszkodó parasztokat kell elüldözni, hogy a földesúr bérbe adhassa a földet a Mestának. De olyanra is akadt példa, hogy szemtelenné vált suciók között kellett egy kicsit szétcsapni, sőt még a királyi udvarból is kaptak egy-két kényesebb megbízást. Furiónak és csapatának egyre megy, csak jól fizessen.
A Fekete Kard
A zsoldoskompánia névadója nem más, mint Furio Barbuto híres fegyvere. Ezt a khetriai vajákosvas és fekete meteoracél ötvözetéből készült híres lovasszablyát nem más, mint Mirzali Manzur kovácsolta Illakhiban, három évtizeddel ezelőtt. Kifejezetten az akkor még ifjú Barbuto számára készült, jutalmul, amiért példás helytállással kitűnt a város védelmében. Manzur mester minden alkotásához hasonlóan igazi remekmű: ébenfekete pengéjén alig-alig ejtett nyomot az idő, pedig Furio egyáltalán nem kíméli a csatákban. Könnyű és rugalmas, ugyanakkor borotvaéles penge, amely csontot, ínakat, láncot vagy keményített bőrt egyforma könnyedséggel képes keresztülszelni. Értékét még megbecsülni is alig lehet, bár némi fogódzót jelenthet, hogy Manzur mester alkotásai több tucat aranynál kevesebbért csak erőszak árán szoktak gazdát cserélni.
Vágtázók
A zsoldoskompánia eredetileg Mrevben alakult évtizedekkel ezelőtt, és már akkor is sok nyelvű, sok kultúrájú társaságot alkottak. Az azóta eltelt időkben, ahogy a vágtázók megbízásról megbízásra járva bebarangolták Faria vidékeit ez a sokszínűség csak egyre jobban erősödött. Fűtengeri nomád, quni, salmer, escar vagy épp padour épp úgy akad közöttük, mint mrekniai vagy éppen bogun. Sőt, Tiszafás Állet személyében még egy veahka vágtázónő is akad a soraik között.
Hasonlóképpen változatosak életkorukat tekintve is. Maga Furio túl van már az ötvenen, és bár nincsenek már sokan, akik elmondhatják magukról, hogy a kezdetek óta mellette vannak, de ők sem lettek fiatalabbak az évek során. Ugyanakkor Furio előszeretettel fogad be a vágtázói közé bármilyen nációból való ifjakat, ha tanúbizonyságát adják vakmerőségüknek és vérszomjuknak. Mint mondja, a fegyverforgatást meg lehet tanulni, de vitézségre születni kell.
Nevükhöz méltó módon a Fekete Kard Vágtázói mindig is mozgékony lovas alakulat volt, így a vágtázók legtöbbször könnyű vértet viselnek és lóhátról is jól használható szablyákat és kopjákat forgatnak, habár egységesített felszerelésük nincs, és bárki saját szája íze szerint eltérhet ettől, ha úgy kívánja. Pörölyös Ilor például kedves kétkezes pörölyéről kapta nevét társaitól, és Tiszafás Állet neve is árulkodik kedvelt hosszúíjáról.
Egységes fegyverzet vagy egyenruha híján a vágtázók a kompánia címere révén ismerik fel egymást. Van, aki pajzsra festve, van aki hímzett köpenyen, vagy éppen a lovának pokrócán, de a Fekete Kard mását minden vágtázó a felszerelésén viseli valami módon.
