Deras 1. rész: a kikötő

Deras városát nagyjából ezer éve, a Kinyilatkoztatás szerinti 3. században alapították a manapság csak escariaknak nevezett népcsoport tagjai, akiket az Áldott Liga terjeszkedése szorított ki a Sodo-peneplén északi részéről. Bár többször és többeknek sikerült egyesíteni a környéket, illetve külföldi hódítók is – minaték, kus buládok – elfoglalták olykor a várost, Derasnak egészen a 7. századig többnyire sikerült megőriznie viszonylagos függetlenségét és uralmát közvetlen környéke felett.

Ekkoriban egy patrícius irányította a városállamot, aki pedig a Céhek Tanácsának választása alapján három “érdemes család” tagjai közül került ki. Eutelo Escar lázadása ugyan véget vetett a Céhek Tanácsának, a patríciusi tisztség pedig idővel minden polgár számára – legalábbis elméletben – nyitottá vált, az egykori három érdemes család bizonyított leszármazottjai azóta is különös tiszteletnek örvendenek a városban. A hangsúly a bizonyítotton van, mivel a derasiak közel fele állítja magáról, hogy a három család valamelyikétől, vagy épp mindegyikétől származik; de csak kevesen tudják ezt meggyőző módon alá is támasztani.

Kalandötlet

A vagyonos fogadós, Gavriel Peraca, mindig is érezte, hogy különb másoknál. Sok időbe és pénzbe került ugyan, de végre a bizonyítékot is megszerezte: kancellári pecséttel ellátott papíros arról, hogy rokonságban áll az érdemes családok egyikével. Csakhogy a papírosnak már a kancelláriáról hazafelé tartva nyoma veszett. Gavriel végső elkeseredésében bárki, akár még a nála megszállt idegenek segítségét sem átall kikérni a számára oly fontos dokumentum visszaszerzésére. De vajon ki és miért lopta el Gavriel papírját? Egyszerű zsebtolvaj volt, vagy valaki, akinek érdekében áll, hogy ne tudja igazolni a származását? És Gavrielnek mire kell a papíros, hiúsági kérdés csupán, vagy politikai ambíciói megtámogatására szánja? És miért nem fordul ismét a kancelláriára újabb másolatot kérni? Talán tudja, hogy alaposabb vizsgálatot aligha állnának ki állításai; netalán ez a dokumentum sem onnan származik, ahonnan ő állítja?

A derasiak soha nem törődtek bele teljesen, hogy királyok telepedtek a nyakukra, és a mindenkori királyi családdal való szembe helyezkedés a derasi identitás fontos elemévé lett az évszázadok során. A derasiak különös büszkeséggel sorolják mindazokat az alkalmakat, amikor lázadásban törtek ki a királyok uralma ellen, holott akadt belőlük vagy tucatnyi az évszázadok során.

Ezért aztán nem meglepő, hogy már az országalapító I. Eutelo elrendelte – a város harmadik ostromát követően – a város fölé magasodó sziklaszirtre a Királyi Fellegvár megépítését. Idővel Eutelo utódai vastag falakkal választatták el egymástól a kikötőt, a királyi negyedet és a város többi részét, hogy saját udvartartásuk biztonságban érezhesse magát Deras fenyegető ölelésében. Hasonló szellemben rendelkeztek az escari uralkodók arról is, hogy külön katonaság, az Escarban gyakori motívumot követően Arany Oroszlánoknak nevezett szervezet tagjai felügyeljék a Fellegvár mellett a város külső falait és a kikötőt is. A derasi polgárok természetesen tisztában vannak vele, hogy mindezek az intézkedések a királyi családok velük szemben érzett gyanakvásából táplálkoznak, ami csak még tovább szítja ellenérzéseiket a dinasztiával kapcsolatban.

A kikötő

A Derasi kikötő párját ritkító hely: a Lassú-Bonatara patkó alakú kanyarja által határolt déli földnyelven hat nagy móló és vagy száz megtermett raktárépület között istállók, kocsmák, szállók, nyomortanyák és kontárműhelyek sorakoznak összepréselődve. Nyüzsgő és zajos városrész, amit alighanem több ezer ember mondhatja állandó lakhelyének. Saját szabályai szerint élő, törvényen kívüli vidék ez, amely kívül esik a derasi bíróságok jogkörén. Elviekben ugyan az Oroszlánok feladata lenne a törvények feletti őrködés, de mindaddig, amíg az áruforgalomban fennakadás nem történik a kikötő népe bizton számíthat a királyi udvar közömbösségére.

A Bonatara kényelmes tempóját az istenek is lapos bárkák úsztatására találták ki. Lévén, hogy a folyón felfelé ehhez vontatni kell a bárkákat, a Derasi kikötőben mindenkor több száz ökör, vízibivaly, ló, de néha még pár elefánt is megtalálható a béristállókban. A mólók mentén folyamatos a sürgés-forgás, egyfolytában zajlik az áruk ki- és bepakodása. Derasi mesterek megbízottai, gazdag kereskedők felvásárlói, a királyi udvar ellátói licitálnak a mólók végére lepakolt árukra. Megfáradt ökörhajcsárok, tutajosok, őrök boldog-harsányan szórják el fizetségüket a környékbeli kifőzdékben, kocsmákban, bordélyházakban. Számosan akadnak közöttük, akik tucatnyinál is többször megtették már az utat Deras és Roccamare között, de Derasból mindeddig még csak a kikötőt látták. A városi céhek szigorú szabályai elől megbúvó kontárok, távoli vidékek termékeit áruba bocsátó boltosok, sérüléseket és betegségeket forró vassal és szikével kezelő orvosok mind-mind megtalálhatók a kikötőben.

A kikötőt az északi parttal Gomiel hídja köti össze. A híd széles, ívelt gerincű, ősöreg de elnyűhetetlen kőépítmény és kedvelt találkahely a városiak körében. Nyugati oldalán boltok sorakoznak, kelet felé pedig rálátást nyújt a mólók felé tartó hasas bárkákra. Ha nagy ritkán folyami hadihajók vagy főnemesek díszes bárkái úsznak el alatta Gomiel hídja roskadásig megtelik bámész szájtátiakkal. A hidat ugyan majd minden derasi felkeresi időről-időre de a déli hídfőn magasodó erőd kapuja csak a királyi bullával rendelkezők előtt tárul ki.

A bulla megszerzése egyébként nem különösebben költséges vagy időigényes eljárás, mindössze egy nagygarasra és valamiféle mondvacsinált indokra van hozzá szükség. Deras városában három, a kikötőben pedig még egy, a kancellár által kinevezett hivatalnak irodájában intézhetőek bullák, sorban állásra pedig szinte soha nincs szükség. A derasiak mégis, ha csak tehetik elkerülik az igénylését, hisz, mint mondják, az egész színjáték csak arra jó, hogy a kancellár számon tarthassa ki fordul meg a kikötőben és milyen gyakran. Épp ezért a királyi bullák fekete piaca is virágzik a városban és az eredeti ár három-négyszereséért mindig hozzá lehet jutni egy meggyőző hamisítványhoz, ha az ember tudja, kihez forduljon.

A bullát ugyan eredetileg menlevélre nyomva kapják kézhez az igénylők, a derasiak viszont általában onnan kivágva, nyakláncra fűzve viselik. A bullák maguknál tartása már csak azért is fontos, mert a kikötőbe vezető erődön túl, a kikötő utcáit őrjáratozó Arany Oroszlánok bármelyike felszólíthatja a járókelőket, hogy mutassák fel engedélyüket az ott tartózkodásra. A hajókon érkezettek természetesen saját, a városiakat jelölőtől eltérő színű bullákkal rendelkeznek.

Még ha a derasiaknak igazuk van is a kancellár szándékait illetően, tény, hogy az utóbbi években jelentősen romlott a közbiztonság a kikötőben. Soha nem számított ugyan biztonságos környéknek, de manapság már alig múlik el nap rablás vagy verekedés nélkül, és minden hétre jut egy-egy gyilkosság is. Ezért pár hónapja a kancellár teljhatalmú legátust nevezett ki a kikötő élére. Ciscla Marriruegla azt kapta feladatul, hogy derítse fel mi okozza a kikötőn átcsapó bűnhullámot, és vessen gátat neki bármilyen eszközzel.Tevékenységének ezidáig nem nagyon van látszatja a hangulat romlásán túl.

Kalandötlet

Ciscla tevékenységét még a régóta a kikötőben szolgáló Arany Oroszlánok sem nézik jó szemmel. Jól elvoltak ők nélküle is, mondják. Rend volt, nagyjából. Ciscla makacs hajthatatlansága csak ront a helyzeten, mondják. Épp ezért páran közülük úgy döntöttek, Cisclának mennie kell. A karaktereket álruhában, álnéven bemutatkozva keresi fel egyikük, egy egyszerű kéréssel: gondoskodjanak Ciscla távozásáról. A miértet nem mondják el, a hogyant nem firtatják: ijesszék el, öljék meg, nekik egyre megy. De azt sem árulják el a karaktereknek, hogy úgy tervezik, az első adandó alkalommal – Ciscla távozása vagy halála után – hősiesen lecsapnak a legátust zaklató bűnözőkre.

A kikötő nevezetességei

Aracelis Áfiumbarlangja

Aracelis Áfiumbarlangja közismert titka a derasi éjszakai pillangóknak. A folyótól két utcányira, a kikötő közepe táján található, egy raktárépületben. A drogtanya utcája viszonylag forgalmas, a szomszédságában álló béristálló is komoly forgalmat bonyolít le, és ezen az utcán keresztül vezet az út a város és az 5.-6. mólók között. Aracelis drogtanyája egy oldalsikátoron keresztül közelíthető meg, a béristállóban kérődző vontatóökrök méla tekintetétől kísérve. Az oldalsó ajtó egészen apró, magasabb vendégeknek vigyázniuk kell, amikor belépnek, így aztán duplán meglepő amikor belépve egy két és fél méter magas óriásivadékkal találják szembe magukat.

Ő Micael, az ajtónálló. Aprócska szobában tölti napjait, egy kis kereveten, ami épp csak elbírja a súlyát, könyvek gyűrűjében. A terület határait régi és masszív, zárható faládák jelölik ki. Micael előre kéri a látogatás árát és csak akkor hajlandó tovább vezetni a vendégeket, ha a fegyvereiket berakják egy ládába.

A ládák túloldaláról, illetve az átjárót jelző vörös függönyön túlról beszélgetés és illatos gőzök szivárognak át a nap majd minden szakaszában. A függöny mögött vastag szőnyegekkel, kerevetekkel, ülőpárnákkal berendezett homályos szoba és négy, függönyökkel elhatárolt „privát pihenő” található. A terem túlsó végében egy lépcső vezet fel egy galériás függőfolyosóhoz, és Aracelis lakosztályához.

Aracelis kortalan, egzotikus kinézetű nő. Majd két méter magas, anorexiásan vékony, hosszú nyakú, hosszúkás arcú, szőke jelenés. Egyszerű szabású fehér ruhája androgün alakot kölcsönöz neki, vonalaira csak következtetni lehet. Arcának bal felét és nyakát virágmintás fekete tetoválás díszíti. Erős akcentussal, megfontoltan beszéli az escarit. A tengeri közössel magabiztosabb, de akcentusát az a nyelv sem képes elrejteni.

Aracelis üzletének lényege, hogy sehol máshol nem tapasztalható extázisban részesítse látogatóit. Mindössze két királypénzért, amelyet Micael gyűjt be, vendégei kedvükre fogyaszthatnak különleges vízipipa-készítményéből, amely kellemes bódulatba taszítja fogyasztóit. Napjában párszor Aracelis lágy mágikus zenével kísért táncot lejt bódult vendégei részére. Ekkor köszönt be Aracelis extázisa: a tánc, a zene és a drogok által kiváltott bódulat egyvelege földöntúli élvezetet nyújt a hallgatósága számára. Nem meglepő hát, hogy vannak, akik hetente többször, akár egész napra is Aracelisnél költik idejüket és pénzüket.

Aracelis extázisa

Különleges drog, amely légi úton fejti ki hatását. A drog kinézetre egyszerű fehér, gyorsan illanó füstnek tűnik, illata, mint a tavaszi mezőnek. Belégzése kevesebb, mint egy perc alatt kellemes bódulatot okoz, valamint függőséget. Az extázis rendszeres fogyasztói napjaik mind nagyobb és nagyobb részét töltik Aracelisnél, és ráadásul sokan erősen szuggesztívvé is válnak – amit természetesen Aracelis örömmel ki is használ. Miután vendégei alaposan kiütötték magukat a vízipipai mellett, amely egyben mágiaellenállásukat is jelentősen gyengíti, sőt hajlamossá teszi őket, hogy kis rábeszélés árán megnyissák elméjüket Aracelisnek, ő érzelemmágiával okoz nekik földöntúli örömöket.

szükséges alapanyag: 3-as erősségű gyengítő (1 adag)
Kikeverés nehézsége: 14

Felszívódás módja: belégzés (4)
Lappangási idő: k6 kör (2)
Lefolyási idő: —
Hatásai: 1. hatás: a karakter Lelkiereje 3-mal csökken (3), 1 órára (2)

Megrekedt Lélekvesztő

Nagyjából ötven évvel ezelőtt a szépemlékű Mateo del Vio báró végtelen bölcsességében egy hasas folyami hadihajót rendelt a roccamarei arzenálból, családja nagyobb dicsőségére és a folyam mentén elterülő del Vio birtokok biztosítására. A Bikacápa névre keresztelt jármű soha nem jutott el Velilába, Derast elhagyva ugyanis homokpadról homokpadra bukdácsolt csupán. Mateo del Vio soha nem ismerte volna be tévedését, ezért a Bikacápát visszairányította a derasi kikötőbe jobbágyait pedig kirendelte a Lassú-Bonatara medrének mélyítésére.

Mateo del Vióra manapság már alig-alig emlékszik bárki, a Bonatara továbbra is a rá jellemző megfontoltsággal hömpölyög Velila felé egyre sekélyebb medrében; és a Bikacápa továbbra is Derasban vesztegel. Azóta persze akadt új gazdája, aki szerencsére szegény megboldogult Mateonál élesebb szemmel mérte fel a hajóban rejlő lehetőségeket. Ettor Gajardo, majd unokái Damián, Aldonca és Juana védnöksége alatt a hajó Megrekedt Lélekvesztő néven a kikötő legforgalmasabb szórakozóhelye lett.

A Lélekvesztő a második móló végében vesztegel, vaskos pallóján éjjel-nappal nagy a nyüzsgés, de apró csónakokon – az Oroszlánok rosszalló tétlensége mellett – a túlpartról is gyakorta áteveznek a derasiak egy kis szórakozás reményében. A tényleges kocsma a hasas hajótérben található, a fedélzet kastélyából azóta kiadó szobák lettek. Viszonylag kevesen szoktak a Lélekvesztőn megszállni, a szobákat általában mindössze egyetlen órára veszik igénybe a társasággal érkezők. Olcsó söre és énekeskedvű vendégserege mellett a Lélekvesztő a fedélzeten rendezett bokszmeccsekről és kakasviadalokról is híres. Hetente kétszer komoly összegek cserélnek gazdát a hajón miközben a hajópallókat friss vér színezi vörösre.

Odalenn a hosszú útról megtért folyami hajósnépek régi ismerősökként üdvözlik egymást, hogy aztán távoli tájak hírein és pletykáin rágódjanak napestig varázslatos módra kifogyhatatlannak tűnő korsóik fölött. A Lélekvesztőnek nincs állandó zenésze vagy mutatványosa, de szórakozásban soha nincs hiány. Köztudott, hogy a hajósok markát a derasi kikötőbe érkezve üti a fizetség, és hogy pár korsó keserű után milyen nagylelkűen bánnak egy összegben kapott többheti jussukkal. Ezért aztán sorban állnak a zenészek, táncosok, szemfényvesztők és egyéb komédiások, hogy a Lélekvesztő népes vendégseregét szórakoztathassák, és bizony sokan közülük fizetni is hajlandóak a lehetőségért.

Bár fárasztó őrjárataik során az Oroszlánok is be-be térnek felhajtani egy – természetesen ingyenes – italt, a Lélekvesztő békéjére nem ők, hanem a hajón rendezett bokszmeccsek tizennégy éve veretlen bajnoka, Köpcös Somonte, és tanítványai vigyáznak. Somonte amolyan legenda a bokszvermek szerelmeseinek szemében, volt, hogy Theopolis Magnából látogatott ide egy műkedvelő nemesúr, csak, hogy saját szemével lássa Somontét öklözni. Olyannyira elégedett volt avval amit látott, hogy komoly vagyont ajánlott fel Somonténak azért, hogy végigparádézhassa őt a Mir Sin Vela partjai mentén, de Köpcös Somonte nem kért az ajánlatból – mint mondta, túlontúl szívéhez nőtt a Lélekvesztő és a szépséges Aldonca. Érdekes mód Somonte és tanítványainak jelenléte nemhogy csökkentette volna, inkább még növelte is a verekedések előfordulását. Úgy tűnik mindig akad pár agyalágyult, aki folyékony bátorsággal eltelve saját kárán próbálja meg bizonyítani, hogy Somonte sem verhetetlen.

Somonte

A Megrekedt Lélekvesztő örökös bajnoka, 6. szintű harcos

Képességek:
Mindkét kezes: Somonte mindkét kezével egyformán ügyesen bánik, így nem szenvedi el a rosszabb kézzel végrehatott Ügyesség alapú próbáknál a szokásos -2 módosítót, sem a rosszabb kézzel leadott támadásra vonatkozó -10 KT módosítót.
Lélekjelenlét: Az Erőgyűjtés Somonte számára mindössze egy főcselekedetet igényel.
Fájdalomtűrés II: Egy jelenetben hatszor alkalmazható egész körös cselekedet. Ilyenkor a következő körig +20 aktuális és maximális Vé-t kap, valamint k10 + 6 elvesztett Vé-t kap vissza. Aktuális Védelme nem emelkedhet a maximum fölé.

A csatornák

Deras városa az Aguja-félsziget hagyományait követve viszonylag jól megépített csatornahálózattal rendelkezik. A tényleges városban a Bonatara felé lejtő kövezett utcák közepén félméter széles árok fut végig, amelyen szaporán folydogál a város bűzös mellékterméke a folyó felé. Cheorr legújabb püspökének munkáját dicséri az északról érkező Bullaque folyó vizét egészen a Fellegvárig eljuttató vízkerék-hajtású pumpa, aminek köszönhetően már a város magasabb pontjairól is állandóan csoboghat a Bonatarába a város szennyvize. Mondani sem kell, hogy Sabas atya nevét már most imába foglalják a dombokon lakók.

A kikötő csatornahálózatának kialakítása azonban nem az ő érdeme, hanem V. Xenaro királyé. Xenaro feltett szándéka volt, hogy formálódó birodalma számára méltó fővárost farag Derasból, és tervének fontos részét képezte a kikötő csatornázása. Elhatározásában kettős cél vezette. Egyrészt a Bonatara vizének tisztábbá tétele, másrészt a kikötőt időről-időre fenyegető áradások elleni védekezés. Mindkét cél egy irányba mutatott: a kikötő szennyét egyedülálló módon nem a Bonatara felé vezetik a csatornák, hanem hosszú alagutakon, majd nehéz munkával ásott csatornákon keresztül a várostól délre, az Onte posványos földjére.

Azért, hogy a kikötő alatti csatornahálózat jól használható legyen a Bonatara áradásainak temperálására, hatalmas csarnokokat és széles alagutakat ástak a Bonatara déli oldalának agyagos talajába. A Bonatara vizét szükség esetén féltucat, emberméretű, szakaszosan nyitható zsilipen keresztül engedik be a csatornába; hogy aztán az áradó folyó zubogó vize a város alatt hömpölyögve találjon utat magának a szabadba. Egy-egy ilyen alkalommal a csatornák komoly terhelésnek vannak kitéve, és bizony alapos javítást és gyakori karbantartást igényelnek. Szerencsére evvel az építők is tisztában voltak, és gondoskodtak róla, hogy a csatornák a kikötő több pontjáról is hozzáférhetőek legyenek, és egyes közlekedőjáratok soha ne kerüljenek víz alá – legalábbis addig, amíg az egész kikötő víz alá nem kerül. A legnagyobb zsilipkapu egyébként elég széles ahhoz, hogy akár egy szekér is átférjen rajta, és a főbb alagutakat is ennek megfelelően építették.

A kikötő népének természetesen nem tartott sokáig felismernie, hogy vétek lenne az áradások ellen megépített hatalmas csarnokokat és széles utcákat a száraz időszakokban kihasználatlan hagyni, és tucatjával majd százával költöztek a mélybe azok, akiknek a felszínen nem volt maradása.

A leghíresebb föld alá kényszerült közösség az ichorérintett páriáké. A helyi bölcsesség szerint előbb-utóbb Escar és a környező földek minden páriája megtalálja az útját a derasi csatornahálózaba, hogy hasonszőrűek társaságában, az ellenséges tekintetek elől rejtve élhessenek. Kevesen vannak, akik tisztában vannak vele milyen sokan vannak a derasi páriák és hogyan élik életüket odalenn. Vezetőjük, a csenevész-szárnyú, szaru-szarvú, szemek nélküli Mihr vezetésével már-már boldog életet élnek a kikötő déli része alatt. Műhelyeket, sütödéket, még iskolát is kialakítottak maguknak. Szinte mindenből önellátóak, épp csak friss zöldségeket és gyümölcsöket kell a felvilágból szerezniük. Mihr büszkeségtől eltelve emlegeti időnként, hogy akadnak közöttük olyanok, akik évtizedek óta csak az áradások idején dugják ki a fejüket a csatornákból, és nem is érzik hiányát az escariaknak.

Kalandötlet

Az áradások nem csak a páriák életét forgatják fel, de az orgazdák számításait is keresztül húzzák. A legutóbbi áradást követően például időlegesen hozzáférhetetlenné vált Guinella elrejtett áruja. Az áru nélkül Guinella bajba került hitelezőinél és sietősen távoznia kellett Derasból. Batirrébe érve aztán első dolga volt felfogadni a karaktereket, hogy utazzanak Derasba és keressék meg elrejtett kincseit. Csakhogy a Bonatara még mindig árad, így a csatornákban mindenkor leselkedő veszélyek (bűnözők, csapdák, szörnyetegek) mellé még a zavaros vízben búvárkodást is odabiggyeszthetik a karakterek. Na és persze arra sincs garancia, hogy Guinella áruja még mindig a helyén van. De még ha minden rendben megy is, és a karakterek sikerrel járnak a csatornák mélyén, akkor sem oldódott meg minden problémájuk: a hatóságok és Guinella hitelezői elől egyként rejtőzve kellene kicsempészniük a holmit Derasból.

A páriák mellett a bűnözők is hamar megtalálták magának a csatornákat. Mondják, hogy több hírhedt csempésznek is akadnak lerakatai a zsilipkapuk közelében, és hogy a kikötőben egyeduralkodó Fattyak tolvajklán kincstára is valahol a csatornákban található. Időről-időre akadnak, akik alámerülnek a sötétségbe, hogy megkeressék maguknak ezeket a kincseket, de még nem akadt olyan közöttük, aki sikerrel megtért volna vállalkozásából. Olyanok ellenben akadtak, akik soha nem kerültek elő. A páriák szerint ugyanis elég egyetlen szerencsétlen kanyar és az ember máris halálos veszedelemben találja magát odalenn. Nem csupán a vagyonukat és titkaikat féltő bűnözőkkel kell ugyanis vigyázni odalenn, hanem a szennyből született emberevő szörnyeteggel, Nino Mugre-val is.

Nino Mugrét ugyan vannak, akik egyszerű városi legendának tartják, de ők bizonyára még soha nem jártak a kikötőben. A hajósnépek ugyan híresen babonásak, de ezúttal igazuk van. A szennyből született szörnyeteg a csatornák világának igazi csúcsragadozója. Egy ichorfatty, akinek sötétben tapogatózó nyálkás csápjai válogatás nélkül csapnak el bármilyen élőlényre, aki útjába kerül. Származásáról csak egymásnak ellentmondó legendák szólnak, de minden jel arra mutat, hogy évtizedek óta szedi áldozatait a sötétség lakói között. Ennyi idő alatt akadtak ugyan olyanok, akiknek – ki tudja mennyire megbízható beszámolóik szerint – sikerült elmenekülnie a szörny elől, de megküzdeni vele még senkinek sem.