Szerző: ichor 3 / 11 oldal

A fajtád jól tenné, ha tágra nyitná a szemét, és ráeszmélne, szerető szüleik leghalálosabb ellenségeik is egyben. Meglehet, hogy az ellenünkre lettetek teremtve, de mi lehetne gonoszabb egy anyánál, aki gyermekei sorsának a pusztulást szánja? Mennyivel könnyebb dolgunk lenne, ha ráeszmélnétek, hogy a szörnyek oldalán a helyetek!

Az ősszel elkezdődött a szabályok megújítása és ismételt tesztelése. Ehhez kapcsolódóan halad a szabálykönyv újraírása is, beleértve a világismertető részeket is. Bár Faria nem fog változni, de a világ bemutatása során a hangsúlyok sok esetben új helyre kerülnek majd, és pár titok, amelyre korábban csak utalt a könyv, egyértelműbbé válik.

A mai feltöltésben szereplő rövid kis novella is ennek jegyében íródott, és terveink szerint a készülő könyvben is helyet kap majd.

Talavera sorsa, hogy soha sehová ne tartozzon teljesen. Az északiak szemében az első déli nagyváros, a déliek szemében észak fővárosa. A múlt mélyére nyúló gyökerei és a környék földrajza egyaránt különállásra kárhoztatják, de leginkább éppen a város lakóinak dacos büszkesége biztosítja Talavera magányát.

Talán épp különállósága gondoskodott róla, hogy a Sámánháború során Talavera újra és újra egyedül legyen kénytelen szembenézni a veszéllyel, de arról is, hogy olyan makacs elkeseredéssel ragaszkodjon a túléléshez.

– Szeretném, ha a szolgálatomba állnátok!

Elővigyázatosabban kellett volna megválasztanom, hogy mikor szólalok meg. Oren majdnem belefulladt a sörbe, amit a szavaimat hallva félrenyelt. Yaven kezében megcsúszott a kés, és megvágta az ujját. Almány önelégülten felkiáltott.

– Végre!

– Hogy érted, hogy végre? Ez a legnagyobb hülyeség, amit hallottam. – Nyomta el a köhögését Oren. – Még, hogy Tesze osztogassa a parancsokat!

– Arnau Atenasnak hívnak, és a családom gyökerei mélyebbre nyúlnak Escar földjébe, mint a Kopasz-hegység bányái! – Mordultam rá a parasztfiúra. Éreztem, hogy elfut a méreg. Alighanem épp azért, mert az elevenembe talált. Elvégre a saját kétségeimet hallottam megszólalni Oren hangján. Nyugalmat erőltettem magamra, mielőtt folytattam volna. – De félreérted a szándékaimat. A segítségetekre van szükségem.

A Találkozások legújabb részében Arnau cselekvésre szánja el magát.

Azoknak pedig, akik az eddigiekről lemaradtak:

Larmes erőtől duzzadó, folyton növekvő város, amely egy évszázad alatt számos változáson esett keresztül. Az Újvárostól, a Plázs és a Centre érintésével, az Aréne-ig végigsétálva a városon, nem csak Larmes története bontakozik ki a korzózók szeme előtt, de az ifjú metropolisra jellemző kusza sokszínűség is.

Az épületből kiérve izgatott csődület fogadott. Az egyik bérkocsi alatt egy ájult férfi feküdt. A kancellár egyik patkányképű írnoka, aki a palotába vezetett minket.

– Elvyra, ez a fickó utánad ólálkodott, – magyarázta Pablo. – Ezért Gavin kicsit lecsapta. Küldjük a disznókhoz?

– A világért se, csak egy szerencsétlen hódolóm. – Letérdeltem mellé, és megráztam a vállait, miközben észrevétlenül némi tetterőt varázsoltam az alakba. A férfi ijedten nézett körbe.

– Kedves Barátom, elesett itt a lépcsősoron! – Mosolyogtam rá az alakra, aki ijedten nézett a marcona kinézetű “kocsihajtókra”. – Jöjjön, vissza kísérem a palotába!

A pasi ijedten kapaszkodott belém, és az Árnyak kacajától és füttyögésétől kísérve elindultunk kifelé a bérkocsivállalat udvarából. Amikor látótávolságba értünk, mélyen a férfi szemébe néztem.

– Cavia küldte.

– Igen, Hercegnő! – Válaszolta a kis besúgó túl készségesen, sunyi mosollyal az arcán .

– Mióta?

– Csak most pár órája küldött Ön után. – Hazudott, bár ügyesen csinálta. 

A Találkozások mai részében Mireiáék felkeresik végre Szent Remund sírját.

Azok pedig, akik az eddigiekről lemaradtak, a könyv első felét itt olvashatják: