Szerző: ichor 5 / 11 oldal

A Fattyak a belső udvar felett körbefutó folyosóra menekültek, Xulióék pedig utánuk. Az egyik maszkos riadtan levetette magát az udvarba, a hiúz azonnal utána ugrott. Páros manccsal, vicsorogva érkezett a Fattyú hátára, földre döntve prédáját. A másik továbbra is segítségért kiabálva a függőfolyosón szaladt tovább.

– A szentély felé menekül! – Kiáltottam az Árnyaknak. Nem volt szükség a mondandóm folytatására, szemben velük, a szélesre tárt szentélyajtón fegyverrel a kézben rontottak elő a maszkosok. Hirtelen elkezdtem nagyon kevésnek érezni az apró tőrt a kezemben. – Adjatok egy rendes fegyvert! – Kiáltottam frusztráltan, reménytelenül.

A Találkozások mai részében elszabadul a pokol a de Osma palotában.

Azok pedig, akik az eddigiekről lemaradtak a könyv első felét itt olvashatják:

– Ez lenne a mai áldozat? – Hangja tisztán csendült, minden szava óvatos hangsúlyozással, tökéletes kiejtéssel hagyta el a száját. A Fattyak derasi utcákon faragott szavajárásához képest idegen, ide nem illő hang volt ez.

– Igen, atya. – Ciripelte a rovarhad.

– Mi történt vele?

Gusanos helyett valaki más válaszolt.

– Egyike az elfogott Árnyaknak. Gusanos meghámozta. – Otromba tréfájára többen felröhögtek, de elég volt a vörös köpeny egyetlen rebbenése, hogy elhallgassanak.

– Mi szükség volt erre Gusanos? Usumgallu jobb szereti, ha az áldozatok az ő színe elé járulva tapasztalják meg az igazi szenvedést.

A Találkozások mai fejezetében Arnau legnagyobb bánatára Agancs atya is színre lép.

A könnyebb átláthatóság kedvéért ezentúl a könyv első fele egybe szerkesztve, pdf-ként olvasható.

Meglepetésként az első fejezet elé bekerült egy előhang, ami könnyen lehet, hogy új megvilágításba helyezi az eddig olvasottakat is.

Bent a teremben Árnyak ültek mindenféle hordókon és ládákon. Huszan-harmincan lehettek. A többséget felületesen vagy látásból ismertem csupán. Ahogy beléptem, minden szempár felém fordult. A raktár közepén Xulio állt. Buggyos, fakó piros inge kitűrődött feszes fekete nadrágjából. Vékony, magas alakja kis híján a szoba plafonját súrolta, ezért kissé meggörnyedve állt. Előtte Marika állt megszeppenve, szemei kisírtak. Körülnéztem, de sehol sem láttam Marcus Hernánt a teremben.

– Mégis, mit jelentsen ez? – Ripakodtam rá Xulióra, és Marika mellé léptem. Kezeimet vállaira tettem, mire a lány ölelésembe bújt, és elsírta magát. Tanácstalanul néztem körbe.

– És íme: megérkezett balsorsunk okozója – lépett hátrább a tolvajok vezére, és teátrális mozdulattal felém mutatott.

Aracelis Áfiumbarlangjából megmenekülve Mireiának nem kell sokáig keresnie a bajt.

Azoknak pedig, akik az eddigiekről lemaradtak:

A fővárosba érve könnyedén besodródtam az esti kapuzárás előtt a városba tartó tömeggel a városkapun. A Gironda címeres köpenyemet,  amit nagyanyám kedvéért viseltem, lágyan fodrozta a folyó felől fújó szellő. Persze az embereknek feltűnt, hogy szeretett hercegnőjük hazaérkezett. Mosolyogva integettem pár gyereknek, akik egy emeletes ház ablakából mutogattak felém. Pár koldus rögtön a lovam közelébe térült. Hárman voltak: egy nagyon idős asszony, egy lábatlan, mankókra támaszkodó veterán és egy maszkot viselő, leprásnak tűnő alak. Elővettem egy erszényemet, és egy-egy nagygarast nyomtam a kezükbe.

– Adrasteia mosolyogjon rád! – Hálálkodott a vénasszony.

– Durius pajzsa védelmezzen téged! – Folytatta a hadirokkant.

– Agancs atya áldása kísérjen utadon, – mondta a maszkos alak, és nem vette el a felé nyújtott érmét.

– Hogy ki? – Húztam fel szemöldököm.

Válasz helyett egy kést szúrt a bordáim közé.

A Találkozások mai fejezetében Mireia visszatér Derasban, de váratlan fogadtatásban részesül.

Azoknak pedig, akik az eddigiekről lemaradtak: