A Girondák el vannak átkozva, ezt mindenki tudja. Csak abban nincs egyetértés, hogy mi hozta a fejükre az átkot. Egyesek úgy vélik a dinasztia boszorkányos szégyenfoltja, Miasol Gironda átkozta el a saját vérét. Azt kell mondjam, anélkül persze, hogy Miasolt mentegetném, hogy akik így tesznek csak arról tesznek tanúbizonyságot, hogy milyen rövid az emlékezetük, hisz a Girodák átka már Miasol megszületése előtt is szedte áldozatait.

Sokkal hihetőbb azok véleménye, akik Ciriaco vérbűnére vezetik vissza az átkot, hisz az apagyilkosságnál alig akad nagyobb gonoszság, és minden család, amely ilyenre vetemedik, megérdemli a sorsát.

Vannak persze, akik tagadják, hogy Ciriaco Girondának köze lett volna apja, Kegyetlen Eutelo halálához, és az Arany Oroszlánok bizonnyal megszabadítanának a nyelvemtől, ha hallanák, mit mondok, de számomra – Votisz látja lelkem – a becsület fontosabb az életnél.

Vannak, főleg a régi históriák lapjain, akik örömmel köszöntötték Eutelo halálát, és mentegették Ciriacót, mondván csak az ország javára cselekedett, de az ősi törvények betartása alól emberi jóindulat nem mentesít.

Akárhogy is VI. Eutelót Acce körmenete után arccal előre találták a Bonatara véres vizében, és a Girondák sorsa azóta is a tragédia. Az elmúlt majd száz év alatt az egykor népes és szapora család a kihalás szélére sodródott. Irányításuk alatt Escar válságból válságba, veszélyből veszélybe tántorgott. Bizonnyal jobb lesz a királyságnak, ha magjuk szakad. Adják az istenek, hogy épségben megéljük a napot!

Ciriaco bűne beszennyezte a gyermekét, az unokáit, az egész családját. Mi más magyarázná, hogy II. Ferran és III. Adan királyok – Bölcs Xosé király apja és testvére – is fiatalon vesztették életüket. Ferran királyt khayrati pribékek rángatták le lováról a Gyalázat mezején. A Hosszú Háború idején történt mindez, akkoriban, amikor a Girondák és a Rabassiárok szerencsétlen házassága – vissza-vissza térő mondat ez a Girondák történetében – háborúba sodorta Escart északi szomszédjával. Ferran király tehetségtelen hadvezérnek bizonyult és még a trónjának otthont adó várost is sikerült az ellenség kezére adnia. Így esett, hogy Deras helyett a Batirre melletti Gyapjasrét adott otthont az escari nemesség gyűlésének. Szokás szerint az ország nagyjainak színe-virága összegyűlt a rétre: de la Cerda, Argevieso, Medinaceli, Valdespiro, Castrillon… ezernyi díszes lobogót lengetett a szél Batirre alatt aznap.

Csakhogy a gyűlés harmadik napján az escari nemesek díszes lobogóihoz a khayratiak hadi zászlói is csatlakoztak. A huhogó nyargalók akkor csaptak le az escar nemességre, amikor azok épp arról alkudoztak uralkodójukkal, hogy mekkora bandériumokkal szálljanak hadba a főváros felszabadítására. Szörnyűséges, gyalázatos mészárlás volt, amelyben a király is elesett. Erőtől duzzadó testét félszáz penge járta át, levágott fejét lándzsára tűzve diadalmas lobogóként parádéztatták a győzelemittas khayratiak.

Gyalázat mezeje: így emlékezik arra a napra az escar nép. Úgy gondolják a gyalázat szégyenfoltja a khayratiak lelkén szárad. Én máshogy vélem. Szerintem a gyalázat azt az uralkodót illeti, aki háborús időben elmulasztotta, hogy gondoskodjon az összegyűlt nemesség védelméről.

Adan királlyal a romlott lelkű Artus Ovies végzett az Alsen Argevieso és Anna Godoy-Frias egybekelése alkalmával rendezett viadal során. Adan király alig negyven esztendős, tetterős és Duriusnak kedves lovag volt, mi sem volt természetesebb hát, minthogy álneves hősként maga is nyeregbe szállt a kopjatörés során. Caballero de la Rosa, Rózsalovag. Adan király világéletében romantikus bolond volt, Anna Godoy-Frias pedig híresen gyönyörű. Mindenki tudta persze kit rejt a rózsamintás sisak, hisz a lelátón, az ifjú pár oldalán, a király helyén csak törékeny öccse ült. Bizonnyal tudta Artus Ovies is, hogy kire készül éppen kezet emelni, ám az ő kezeit nem holmi trubadúrok húrjaira illő hevület vezette, hanem a mindent legyűrő győzni és bizonyítani akarás.

Ovies lovagról ugyan suttogták erre-arra, hogy ichor csörgedezik az ereiben, de senki sem gondolta volna, hogy ilyenre képes lehet. Miközben vágtába rúgta harci ménjét és súlyba lendítette nehéz kopjáját, miközben összeszorított fogakkal az álruhás királyra rontott, ereiben felforrt az ichor és elszabadult a Romlás. Ahogy kopjája teljes súllyal a Rózsalovag pajzsának csapódott és szilánkosra tört, az ezernyi apró szilánk ezernyi apró robbanással szakadt még apróbb darabokra, fájdalmas töviszáport szórva mindenfelé. A királyt akár meg is védelmezhette volna értő kezekkel vert páncélja – de sisakjának rózsát mintázó szemrése a végzetét okozta. Tucatnyi tüske fúródott a szemébe, hogy meg se álljanak az agyig. Mire nehéz csörömpöléssel a földre zuhant már halott volt.

Ovies lovag ocsúdt először a tömegben. Megsarkantyúzta lovát, és a király segítségére siető tömegen áttaposva elmenekült. Sokan sokfelé vélték látni őt azóta, de bizonyosat senki sem tud a sorsa felől. Lévén, hogy Adan király halála óta közel négy évtized telt el, akárhol is húzta meg magát miután Adan királyt a Romlás áldozatává tette, mostanra már bizonyára jeltelen sírban rothad becstelen teste.

A Girondák el vannak átkozva, ám átkuk súlyát a környezetük nyögi. A Gyalázat mezején zajló mészárlást a kisgyermek Adan király anyja szoknyájához bújva nézte végig Batirre falairól, tehetlenül kérlelve az isteneket, hogy vessenek véget a szörnyűségnek. Mint, ahogy a nép évekig tehetetlenül kérlelte az isteneket, hogy vessenek véget Sofia del Vio királyné szörnyűséges régensségének. Adan király haláláért ártatlan ichorérintettek százai fizettek az életükkel, ahogy a népharag Artus Ovies elmenekülése után mindenki ellen fordult, aki csak kicsit is magán viselte a Romlás nyomát.

Sajnálom persze valamelyest Xosé királyt is, a bűnt nem ő követte el, az átkot nem ő hozta a dinasztiára, ám neki is viselnie kell annak súlyát. Pedig uralkodása első éveiben úgy tűnt, hogy leszolgálták végre a büntetést. Escar trónjára Xosé Gironda képében egy bölcs és belátó uralkodó került, dicső fia személyében a boldog jövő is biztosítottnak tűnt. Escar gyeplője végre biztos kézben volt, és mint a telivér toledanói paripa, Escar is csak arra várt, hogy végre magabiztos lovas alá kerülve megmutathassa mire képes.

Xosé király kormányzása alatt a királyság, egyedülálló módon, vérengzés nélkül vészelte át a Skizmát, amiért az igazhitűek a mai napig méltán foglalják imába a király nevét. Xenaro herceg nyomában járva az escari lovagok soha nem látott dicsőséget hoztak a Gironda-lobogóknak az Áldott Ligától Salmeriáig elterülő csataterek tucatjain. Még a Hosszú Háborút lezáró Sarc szégyenét is sikerült valamelyest enyhíteni Fuerte Sedillo büszke várának visszaszerzésével.

Másfél évtizednyi boldog esztendő, ennyi jutott Escar népének, mielőtt a Girondák átka újra markába nem kaparintotta a lelküket. Xenaro herceg utolsó kalandja múlhatatlan gyászba taszította az uralkodót, elkeseredésbe az ország jövőjét félő nagyurakat. A herceg halála szinte eszét vette az apjának. Votisszal és Duriussal veszekedve, tépett ruhában, tébolyult tekintettel kóborolt a Fellegvár udvarain nap nap után. Tanácsosainak kellett közbe lépnie, és legalább annyi időre visszarángatnia őt a valóságba, amíg az öröklés kérdését elrendezik.

Xosé király a herceg rejtélyes halálakor már a hetvenhez közeledő özvegyember volt, a hercegnek pedig – bár a rossz nyelvek szerint nem vetette meg az asszony társaságot – nem volt gyermeke. Így aztán a király elsőszülött lánya és annak férjura léptek elő örökösökké. Liria Gironda akkor már második házasságában élt, férje pedig nem volt más, mint Baudilio Rabassiar, Escar régi és megbízható szövetségese. Sajnos azonban Baudiliót meglehetősen nehéz volt szeretni, előnytelen szokásai és ellenszenves természete zsarnoki vonásokkal párosult, sem az escar nemesség, sem Liria nem rajongott a rabas hercegért különösebben. Ennek ellenére a királyi tanács nyomásának engedve Xosé király törvénybe foglalta Baudilio és örökeseinek jogát a derasi trónra, a békesség kedvéért.

Baudilio becsületére legyen mondva minden tőle telhetőt megtett, hogy elfogadtassa magát trónörökösnek. Gazdag ajándékokkal és hercegségében kiosztott birtokokkal szerzett magának híveket a Sárvölgy kisnemesei körében, évről évre hónapokat töltött a derasi udvarban vendégeskedve, feleségének negyvenedik születésnapja alkalmából rendezett lovagi tornára névre szóló üzenetekkel hívta el az escari nemesség színe-virágát. Baudilio gyalázatára legyen mondva, minden igyekezete balul sült el. Az escar nemeseknek osztott birtokadományai saját vazallusait hangolták ellene, megrontva a mindig is baráti kapcsolatokat Escar és Rabassiar nemessége között. A derasi udvarban mutatott önkényes magatartása a tanács számos tagját – kik korábban épp az ő érdekeit képviselték – bizonytalanította el. Justas por la Belleza, a Szépség Viadala, így nevezte el Baudilio a felesége ünneplésére rendezett tornát, az mégis csúfos véget ért: a csoportos küzdelem az escar és a rabas lovagok egymás elleni barátságos küzdelme helyett vérontásba torkollott.

A legnagyobb gondot azonban az okozta, hogy Baudilio és Liria házassága gyermektelen maradt, mindaddig, míg Baudilio seregei élén a Sámánháborúba nem vonult. Az, hogy Baudilio már évek óta katonai táborokban töltötte idejének javát mikorra fia megszületett, természetesen nem kerülte senki figyelmét, ám két ország sorsa is azon múlik, hogy senki se firtassa túl hangosan a beteges csecsemő hercegecske származásának kérdését – főleg most, hogy Baudilio életének nyargalók nyilai vetettek véget.

Meglehet ugyan, hogy Xosé király évek óta nem képes ellátni uralkodói feladatait, és hogy Ferran herceg alighanem a hitvesi ágy rossz oldalán született, ám az alternatíva még rosszabb. Xosé királynak Liria hercegnén kívül még egy gyermeke van, ám Antia hercegnő a Próféta sírjához vezetett hadjárat idején az Áldott Ligában talált magának férjet, és két évtizede már, hogy az escariak semmit sem hallottak felőle, így aligha merül fel sokakban, mint lehetséges örökös. Márpedig Ferran és Antia után már nem más, mint Xosé király ördöngös nővére, a boszorkány Miasol Gironda következik sorban. Azon túl, hogy ő még a királynál is öregebb – bár akik látták, esküsznek rá, hogy egy ereje teljében lévő gyönyörű asszonnyal találkoztak -, ha valaki, hát ő bizonnyal rászolgált a Girondákat sújtó átok büntetésére.

Miasol Girondán, ha a régmúlt pletykáinak hinni lehet, már fiatalon kiütközött nemcsak a hatalma, de a természete is. Olyannyira megkeserítette családjának életét, olyannyira rettegték azt, aki idővel Miasolból lett, hogy tizenévesen száműzték a fővárosból. Messze északon, egy a királyokkal való rokonságra méltatlan család sarjában találtak Miasolnak férjet, hogy a Gabaldonok erdei kastélyában porosodjon élete végéig.

Miasol Girondán, ha a régmúlt pletykáinak hinni lehet, már fiatalon kiütközött nemcsak a hatalma, de a természete is. Olyannyira megkeserítette családjának életét, olyannyira rettegték azt, aki idővel Miasolból lett, hogy tizenévesen száműzték a fővárosból. Messze északon, egy a királyokkal való rokonságra méltatlan család sarjában találtak Miasolnak férjet, hogy a Gabaldonok erdei kastélyában porosodjon élete végéig.

Reményeik csak félig-meddig váltak be: ugyan Miasol valóban jelentéktelen szereplője volt csupán az országos politikának élete nagy részében, de a főváros figyelmétől távolt boszorkányos ereje hatalmasra nőtt. Beszélik, hogy Miasol Gironda y Gabaldon és a Rachezadai boszorkányok egymásra találtak és sötét frigyük minden félelmet felülmúlóan termékenynek bizonyult. Miasol évtizedeken keresztül az északi országrészek de facto uralkodónője volt, élet és halál felett parancsnokolt. Kénye-kedve szerint hozott tető alá házasságokat és válásokat, birtokegyesítéseket és felbontásokat. A neki ellentmondókat elkergette Escarból, ha szerencsések voltak, és Votisz színe elé küldte, ha nem. Állítólag árnylányai minden fontos nemesi udvarban otthonra találtak, és hűséggel közvetítették Miasol akaratát. Még Xosé király parancsainak is csak akkor volt bármi foganatja északon, ha Miasol is úgy kívánta.

Miasol uralma már évtizdekkel ezelőtt véget ért északon. Egy szép napon váratlanul rég nem látott déli birtokának meglátogatására indult, és soha nem tért vissza Arboladóba, észak pedig hosszú idő óta először szabadon lélegezhetett. Hogy miért tért vissza délre Miasol, azt csak ő maga tudhatja, én pedig bizonyosan nem fogom firtatni titkait. Vannak, akik az északi boszorkányok között kitört viszályt gondolják döntésének hátterébe, vannak, akik szerint egyszerűen csak hazavágyott gyermekkora kényelmesebb és civilizáltabb vidékeire, jómagam azonban nem tudom elhessegetni a gyanút, hogy Miasol hazatérésének valamiféleképpen köze kellett legyen Xenaro herceg nem sokkal későbbi halálához.

Miasol azóta a világtól elzárkózva él a Derastól mindössze egy napnyira, ám visszahúzódó életmódja ellenére szemmel tartja a derasi eseményeket. Miként egykor árnylányai az északi nemesek oldalán képviselték akaratát, most unokája és tanítványa – Mireia Gabaldon y Gironda -az, aki Miasol meghosszabbított keze a fővárosban.

Mindezek után csoda-e, ha senkit sem tölt el bizakodással a gondolat, hogy a ki-tudja-mióta Votisz küldötteivel viaskodó agg Xosé király gyermekei és unokája után éppenséggel, hogy Miasol és Mireia a trón következő várományosai?

Escar nagy szerencséjére azonban a királyságnak van még egy utolsó reménysége, egy érdemes férfiú, aki egész életében a lehetőségre várt, hogy elfoglalhassa jogosan őt illető trónját. Egy bölcs nemesúr, aki a legjobb mesterektől tanulta el a kormányzás titkait. Egy dicső lovag, akinek trónra lépése ráadásul egyszer és mindenkorra megszabadítaná a királyságot a Girondák átkától.

Mert, hogy eredeti gondolatom ne feledjem, a Girondák átkát nem Ciriaco bűne idézte a dinasztiára, hanem a dinasztiaalapító II. Adan Gironda felségárulása. Az apagyilkosságnál alig akad nagyobb gonoszság, de egy király az egész országának apja, és aki jogos uralkodója ellen lázad ezerszeresen is apagyilkosság bűnébe esik. A Girondák lázadása miatt I. Boudrain Caladrininek, Escar istenek által rendel királyának, trónjától távol, koldusbotra jutva, idegen uralkodók jótékonyságára hagyatkozva kellett leélnie életét. Teste messze délen, a Padour Birodalom hideg talajában pihen, de szelleme és a trónra támasztott joga tovább él leszármazottjaiban. Legfőbb ideje hát, hogy Escar népe véget vessen az átoknak és elejét vegye a további balsorsnak a zabigyerek hercegecske vagy éppen a romlott boszorka alatt sínylődve.

Legfőbb ideje, hogy Escar népe egy torokkal követelje II. Boudrain Caladrini hazatértét!

Martín de Trestana, Kis Boudrain nevelőjének és tanácsosának az előadása az Arklinai Egyetemen

Kalandötlet

Martín de Trestana előadásainak híre természetesen Derasba is eljutott, és a kancellár személyében érdeklődő hallgatóságra akadt. A karaktereket az ő ügynökei bízzák meg vele, hogy látogassanak el az öreg tudós egyik előadására és amennyiben igazak a hírek, azok tartalmával kapcsolatban, gondoskodjanak róla, hogy ne legyen több alkalma felségárulásra biztatni hallgatóságát. Bár ez elsőre nem tűnik túl nehéz feladatnak, de Martín mestert sem ejtették a fejére, és a karakterek legnagyobb sajnálatára szokásává tette, hogy sehová se menjen megfelelő kíséret nélkül. De vajon honnan van erre pénze a vén tanítónak? A híresen nincstelen Kis Boudrainon kívül ugyan kinek áll még érdekében, hogy Martín mester elharsoghassa felbujtó szavait? Vajon a karakterek kutakodása a Caladrini-restaurációval szimpatizáló escar nemesekhez vezet, esetleg Boudrain távoli rokonai akarnak Escar sorsán nyerészkedni, vagy éppen a királyság valamelyik szomszédja próbálja ily módon elejét venni az escar és rabas koronák egyesítésének?

Új szabadon felvehető képesség:
Átkozott -5 Kp

A dolgok mindig rosszul alakulnak a karakter számára: minden káros hatás, ami véletlenszerűen csap le, őt éri, és minden véletlenszerű előnyös hatásból kimarad. Balszerencséje kiapadhatatlan, a jószerencse pedig elkerüli. Minden jelenet első dobását meg kell ismételnie és a rosszabbik eredményt kell elfogadnia érvényesnek. A mesélőnek gondoskodnia kell arról, hogy a világ rossz legyen számára (pl. érdemeidért nem kap elismerést, akik tisztában vannak vele hogy el van átkozva előítéletekkel kezelik, stb.).
A képesség felvételekor meg kell határozni, hogy mi okozta az átkot, és hogy hogyan lehet neki véget vetni. A képesség csak azoknak a játékosoknak ajánlott, akiket nem frusztrálnak a rossz kockadobások, kudarcok, és igazságtalan körülmények.
Fontos leszögezni, hogy a képesség leginkább egyfajta pesszimista világlátásként jelentkezik a karakter és környezete részéről, amely könnyen önbeteljesítő jóslatként manifesztálódhat. A képesség felvétele NEM ad szabad kezet a mesélő számára, hogy a karaktert méltánytalan kegyetlenséggel büntesse, ám arra igen, hogy az egyébként véletlenszerű
hatások alapértelmezett célpontjává tegye őt.

Martín de Trestana előadásában említett események időrendje:

1030 évvel a Kinyilatkozatatás után: Az utolsó Padron uralkodó, (Szép) Cibrao Padron természetes örökös nélkül hal meg. Életének vége felé örökbe fogadja felesége unokaöccsét és kedvenc udvaroncát Boudrain Caladrini-t, Nova Caladrini hercegi családjának sarját. Az escar főnemesség jelentős része nem támogatja a kijelölt örököst.

1030-1039: Az Escari Viszály évei. Nem sokkal Cibrao Padron halála után felkelések törnek ki Boudrain Caladrini ellen az orzság több pontján. Eleinte a felkelőknek nincs egyértelmű vezetője, az ország a szétesés szélén áll.,

1033: Adan Gironda lázadása. Az Escari Viszály részeként egy sárvölygi család, a Girondák is zászlót bontanak Boudrain Caladrini ellen. Lázadásuk csak egy számos közül, és eleinte nem is a legsikeresebb.

1034-től napjainkig: a Gironda dinasztia uralkodása. Miután a Girondák sikeresen egyesítik a Boudrain Caladrini ellen lázadó nemeseket, öt évnyi véres ám végső soron sikeres háborút követően elkerdetik az országból a trónfosztott királyt.

1061-1085: VI. (Kegyetlen) Eutelo uralkodása. Az Acce kegyeltjeként Theopolisban nevelkedett, és az eretnekek szemében az acceriánus tanok korai hirdetőjének számító Eutelo uralkodása a Girondák ellen fordítja a fővárost, a nemeseket és a többi istenség papjait is. Uralkodásával szemben az elégedetlenség odáig fajul, hogy az ország nemeseinek egy csoportja visszahívja az akkor már aggastyán Boudrain királyt. A lázadáson VI. Eutelo csak a később acceriánus útra lépő Szent Sír lovagrend behívásával tud úrrá lenni. A lovagrend busás jutalomban részesül a lázadó nemesek birtokaiból. VI. Eutelo életének végül egy nemesi összeesküvés vet véget: egy Accének ajánlott körmenetről hazafelé tartva orvul meggyilkolják. Az összeesküvők személye azóta is ismeretlen. Apja halála után, újabb nemesi lázadástól tartva (Törvényadó) Ciriaco Gironda (1085-1100) kiadja a Derasi Kiváltságlevelet rögzítve a nemesek előjogait, az ötévente rendezendő nemesi gyűlést és a királyi tanács feladatait.

1093: II. (Bölcs) Xosé Gironda születése Ferran Gironda és Sofia del Vio házasságából.

1100-1109: II. Ferran király uralkodása. Trónra kerülésekor, rabas felesége okán, Escar belekeveredik a Hosszú Háborúba, Khayrat és Rabassiár fél évszázados konfliktusába (1075-1120), Rabassiár oldalán.

1109: A Gyalázat mezeje. Khayrati csapatok ütnek rajta a Batirre mellett tartott rendi gyűlésre, megtizedelve az escari nemességet. A csatában II. Ferran is életét veszti.

1109-1113: Sofia del Vio régenssége. III. Adan nagykorúságáig édesanyja irányítja az országot. Napjai jórészt az escari nemességgel való viszálykodással telnek.

1120: A Sarc. A Hosszú Háborút lezáró békében Khayrat emírje súlyos feltételeket szab: Escarnak három grófságot kell átadnia, hűbéresküt tennie, és minden évben hat roccamarei talentom (kb. 150 kg) ezüstöt fizetnie. Ráadásul Deras kiürítésekor a khayrati csapatok nem fogják vissza magukat, rabolnak, pusztítanak, erőszakoskodtak. Mindezt az escariak a mai napig nem tudták megbocsátani Khayratnak és a nomádoknak úgy általában.

1124-1126: A nemesi ellenállás évei. A nemesi gyűlés során súlyos konfliktus alakul ki. Az uralkodó rendkívüli adókat szeretne megszavaztatni a Sarc fizetésére, a nemesség erre nem hajlandó. Az elmérgesedő vita csatározássá fajul, kisebbfajta polgárháborúba torkollva. Bár komoly csatákra nem kerül sor, de ezekben az években mindennaposak a portyák a koronához hű és avval szembenálló erők között. Kis Boudrain, az elűzött Boudrain Caladrini tinédzser unokája sikertelen kísérletet tesz az országba való visszatérésre.

1128: Xenaro Gironda, az Ifjú Oroszlán születése.

1136: A Tövisek Tornája. III. Adan király életét veszti az Alsen Argevieso és Anna Godoy-Frias egybekelése alkalmával rendezett viadal során. A halálát okozó Artus Ovies lovagnak nyoma vész, a nép a haragját az országban élő ichorérintetteken tölti ki.

1136-től napjainkig: II. Xosé Gironda uralkodása. Első uralkodói rendelkezéseként szabadon engedi a rendi ellenállás évei során börtönbe vetett nemeseket.

1148-1155: Escar dicső évei. A Skizma első évei alatt az escari nemesség színe-virága a pantheon megsegítésére siet. Az escari sereget maga Xosé király vezeti, és a lovagok soraiban a trónörökös Xenaro is jelen van. Az escariak, és Xenaro különösképpen, tucatnyi kisebb-nagyobb csatában is kitüntetik magukat az acceriánus eretnekek ellen. Xenaro-t 1149-ben, Theopolisban üti lovaggá az Ősök Pajzsai lovagrend nagymestere.
A Skizmát kihasználva Salmeria seregei is hadjáratra indulnak az Aguja félsziget államai ellen, és 1150-re már salmer zászlók lengtek Colella, Nova Caladrini és Khadian várai fölött is. A salmer sikerszériának a Ligából hazatérő escar sereg vet véget, a Gerincdombi csatában. A csata során Xenaro herceg utat vág magának az uralkodói testőrségen keresztül és páros viadalban végez a salmer despota öccsével. A következő évek során a herceg vezette escar lovagok még Salmeria földjére is betörnek, mire az északról is szorongatott despota végre békét kér.

1157: Az Ifjú Oroszlán halála. Xenaro herceg igéretes életének egy rejtélyes merénylet vet véget. Xenaro örökös nélküli halála azóta is összeesküvés elméletek tucatjainak témája, diadalmas visszatérését a halálból pedig lélegzetvisszafojtva várják a csodavárók.

1158: A továbbra is egyszülött fia elvesztését gyászoló II. Xosé király tanácsosai nyomására kinevezi örökösének idősebbik lányának férjét, Baudilio Rabassiar herceget.

1165: Az Öregvihar szelei egészen Escarig elérnek. A vihar elől nomád nemzetségek tucatjai és több karavánváros lakosságának jelentős része veszi délnek az irányt, és keres menedéket Escarban.

1166-1172: Sámánháború Escar területén. A királyságban heves harcok folynak. A nyargalók ezerszámra áldozzák fel az elfogott escariakat, és tízezerszám hurcolják el őket az újszülött sivatagba. Mindennaposak a véres összeütközések az ország középső és északi vidékein. A nomádokat végülis csak az egyesített koalíciós seregeknek sikerül kiszorítani Escarból, 1172-ben. Escar ezt követően továbbra is felvonulási terület marad.

1172: Ferran Rabassiar születése. Megszületik Baudilio Rabassiar és Liria Gironda első gyermeke. Liria ekkor már ötven felett jár, Baudilio pedig a hetvenhez közelít. A várva várt gyermek apja távollétében születik meg, Baudilio ugyanis a rabas sereget vezeti a Sámánháborúban, termékeny táptalajt adva a pletykáknak. Nem sokkal később az Öregsámánok elleni harcok során életét veszti Baudilio Rabassiar, Rabassiar hercege és escari trónörökös.

1173: Escarba visszatér a béke. Egy év telt el azóta, hogy az utolsó nyargalókat kiüldözték Észak-Escarból, és végre a szövetséges csapatok számára is alkalmatosabb felvonulási terület akadt Escarnál. Xosé király évek óta nem hagyta el a Fellegvárat, szinte nem múlik el hónap, hogy ne keltenék halálhírét a királyságban. Martín de Trestana előadásai során a Girondák elleni lázadásra és Kis Boudrain behívására bíztatja hallgatóságát.