Ichor

Üres, félelemben megfáradt tekintetek kísértek a Nagymama otthonáig. Miasol Gironda jobbágyai jól tudták a helyüket, és nem csak szavaikat, de gondolataikat is megválogatták. Előbb-utóbb mindenki így tett, aki elég időt töltött a boszorkány-hercegnő közelében.

Talán ezért, az évek során ösztönössé vált önvédelemként, de minden gondosan kiforrott gondolat eltűnt a fejemből, mikor Zelena, nagyanyám mindig megbízható szolgálónője egyenest az úrnő lakosztályába vezetett.

A Találkozások 29. fejezetében Mireia nagyanyja színe elé járul, hogy jól megválogatott emlékei segítségével tévútra vezesse a boszorkányt.

Ha a vadregényes észak csábításának ellenállva a Velilai Szívkeresztnél – vagyis ahol az Ércösvény találkozik a Király Útjával – inkább folytatjuk utunkat kelet felé a Sárvölgy sűrűn lakott és gondosan művelt földjein átvágva előbb utóbb Batirre környékére ér az utunk. A Bonatara túlpartján már messziről látszanak a város narancsos színben tündöklő égetett tégla falai és az árkok és sáncok gyűrűjén túl elterülő gyümölcsösök és kapálók. Tovább tekintve, a Batirre hátában magasodó sziklaoldal tetején magasodó Torrevieja vára uralja a látképet. Batirre a királyság második legnépesebb városa és lakosai, valamint a környék urai már több alkalommal is vastag betűkkel írták be magukat a királyság krónikáiba.

„El que manda es el agua. Luego, el barro. Lo demás es cuento.”

(„A víz az úr. Aztán a sár. A többi csak mese.”)

A Sárvölgy Escar legsűrűbben és alighanem legrégebb óta lakott része is. Errefelé sokszor látótávolságon belül állnak egymástól a falvak – amit persze nagyban megkönnyít, hogy a halmokra épült települések gyakorta a fák koronái fölé nyúlnak. Az egymáshoz való közelség miatt, és a vidék egyedi adottságai okán a Sárvölgy külön világ, amelyet saját törvényei és hagyományai uralnak. A barrenók, a vidék lakosai, büszkén hirdetik, hogy épp annyira különböznek a többi escartól, mint angolna a pontytól.

2024 őszén belekezdtem az Ichor szabályainak újraírásába. A munka halad, a szabályok, sőt az új könyv szövege is nagyjából készen van, csak átnézésre-szerkesztésre vár. Addig is, amíg végső formát nyer az új könyv, szeretném megosztani veletek a tesztanyagot, egy kéréssel együtt: ha bárki hibát, következetlenséget talál benne, vagy akár csak kérdése van, az keressen meg Discordon, vagy az ichorszerepjatek@gmail.com emailcímen.

Az elkövetkező hetekben, miközben szép lassan elkészül az új könyv, a cikkekben szereplő statisztikákat is az új szabályokhoz fogom igazítani.

Miután Derasból elindulva végigjárjuk a Király Útját Veliláig, megcsodálva annak minden csodáját és reménykedve, hogy elkerüljül az út mentén lesben álló veszedelmeket, átkelhetünk végre a Secco egyetlen hídján és már nem kell sokáig koptatnunk a cipő talpát, hogy a Szívkereszthez érjünk. Itt, Velila és az ország közepén, ha északnak vesszük az irányt az Ércösvényre kanyarodik az utunk. Ez a kopott, ősi út fáradtan kanyarog a Secco medre mentén Velilától Torno Montanasig és a hegyekig. Akár úri módon lóháton, gyalogszerrel az út porát nyelve, vagy zötykölődő kocsin adatik meg utaznunk, az Ércösvény számos érdekességet tartogat a számunkra.

Hosszú idő telt el az új szabályokról szóló előző bejegyzés óta. Nem azért alakult így mert azóta nem foglalkoztam az Ichor k100 alapú szabályaival, hanem mert szétszórt vagyok. Azon túl, hogy keserves meaculpázás közepette hamut hintek a fejemre, mást nem tudok tenni.

Ami azt illeti az Ichor új szabályai január környékére egész szépen összeálltak, és azóta is zajlik a tesztelés, finomhangolás, csinosítgatás. Nem tudom, hogy mikor és pontosan milyen formában fogom tudni elétek tárni, de mostanra mindenképpen megérett a munkánk annyira, hogy elkezdhessek mesélni róla.

Az előző alkalommal kifejtettem, hogy miért is volt szükség a szabályok újragondolására, és azt is, hogy milyen irányban indult el a fejlesztés. Akit mindez érdekel, annak ajánlom figyelmébe a Fejlesztési napló 1. elnevezésű bejegyzést.

Akkor azt írtam, hogy „az Ichor a jövőben egy “k100-zal dobj alá” rendszer lesz, és minden próbához (tehát, amikor a karakterek ismeretet vagy képességet használnak, harcolnak vagy éppen varázsolnak) ezt az egy mechanikát fogja használni. Ettől eltérő dobásra leginkább csak a sikeres támadásokat követő sebzések meghatározásához lesz szükség.„

Ehhez képest kissé máshogy alakultak a dolgok, és azt kell mondjam az eredetileg tervezetthez képest egyedibb, (némi megszokás után) átláthatóbb és gördülékenyebb megoldást sikerült találni, amit én csak „alá, de közel” mechanikának hívok: a játékosok a próbákat a k100-al dobják és a céljuk az, hogy a célszámnál kisebb, de ahhoz a lehető legközelebb lévő eredményt érjék el, sőt ideális esetben éppen annyit dobjanak, mint a célszám. A rendszer nagy előnye, hogy szinte nem igényel összeadást-kivonást a játékosoktól, mindössze két egyszerű dolgot kell eldönteniük az kockadobás eredményét látva: először is, hogy a dobott szám meghaladja-e a célszámot, és ha nem, akkor, hogy „mekkora sikert” értek el. Szerencsére mindkét kérdésre könnyedén leolvasható a válasz a kockákról, bonyolult számolgatás nélkül.

Ha mindez felkeltette az érdeklődésetekt, kérlek olvassátok el a készülő szabálykönyv ide vágó szóló fejezetét, és természetesen kíváncsian várom a véleményeket, kérdéseket, visszajelzéseket, akár itt, akár facebookon, akár Discordon.

Én, a Veviai Őrzők Rendjének hűséges lovagja, ezennel ünnepélyesen esküt teszek Durius istenség nevében, ki a bátorságot, az igazságot, a becsületet és az önfeláldozást testesíti meg. Megfogadom, hogy fáradtságot és szenvedést nem sajnálva megvédem az aeternumi panteonnak szentelt kegyhelyeket, és oltalom alá veszem a panteon igazhitű követőit.

Kézbe veszem fegyveremet, mely a vallás hevében edződött, és szívem minden dobbanásával elkötelezetten állok ki az igazságért, még ha az utam vérben és szenvedésben végződik is. Nem hagyom, hogy a sötétség árnyai kioltsák a reményt, és nem engedem, hogy a bűn ködbe burkolódzva eltakarja az Aeternumból áradó fényt.

E fogadalom áldott kötelék, melyet testem, lelkem és vérem megerősít, s mely örök marad, míg Durius megingathatatlan erénye számunkra utat mutat. Így esküszöm, és így koszorúzza örök dicsőség a Veviai Őrzők Rendjének nevét!

Faria kontinensén se szeri, se száma a különböző rendeknek, szervezeteknek és testvériségeknek. De talán egy sincs közöttük, amely méretben, hatalomban vagy fontosságban felvehetné a versenyt a Veviai Őrzők lovagrendjével. A rendnek Escarban is igen fontos szerepe van, amivel a mai bejegyzésben kicsit közelebbről is megismerkedünk.

A Harald-féle pengék egyenesen futottak, sehol egy elcsúszott edzésnyom, ügyetlen csapás okozta göb. A fegyverek éle fenyegetően csillogott a lassan alászálló nap fényében. Szimmetrikus, természetes méreteik kellemesek voltak a szemnek, és azt is azonnal tudtam, hogy kezembe venni őket olyan érzés lenne, mintha a karom hosszabbodott volna meg egy jó királyi rőffel. És a színük! Mély, ezüstös színben pompáztak, amelyeken alig észrevehetően simultak az acélba a fraelig kovács mesterjegyei, a távolról hozott rúnák. Engedtem az egyik rövidkard hívásának, és lassú mozdulattal az arcom elé emeltem.

A Találkozások legújabb részében Arnau meglátogatja Vörös Harald Rúnamanufaktúráját és kiugratja a féregimádó nyulat a bokorból.

Azoknak pedig, akik az eddigiekről lemaradtak: