Diulio Zacombe lobogók alatt, harsonáktól kísérve, mosolyogva és integetve távozott Derasból, miközben csodálattól eltelt tekintetek százai kísérték figyelemmel a hercegi bajtárs, királyi vadászmester és Büszke Oroszlán távozását.
Most a kora esti köd által rejtve, szótlan csendben érkezik. Lassan döcögve végig gurul a Hölgyek utcáján, hogy aztán megállapodjon az Aranykakas Fogadó előtt. Annak idején Diulio gyakran kísérte ide a Fellegvár udvarhölgyeit, hogy a díszes hattyúnyáj önfeledten kitáncolhassa magából az udvari intrikák aggodalmait. Tío Fredo, a fogadó csillogó fejű tulajdonosa a felismerés legkisebb jelét sem mutatja, ám szemének rosszalló villanásán látszik, a jövevények szerinte nem ide valók. A vadászmester kísérőinek sebeit és vértől szennyes ruházatát látva aztán inkább megtartja magának véleményét.
- Sört a hősöknek! – vakkant parancsoláshoz szokott havas akcentusán Dolf, miközben Arics mutatóujját követve a terem közepén álló asztal tetejére emelik Diulió koporsóját.
A kalandor hazatért.
Amando de la Cerda évtizedek óta a királyi tanács gerince és lelkiismerete, Cavia kancellárnál nincs hatalmasabb ember a királyságban, Sabas atya nyughatatlansága mély nyomokat hagyott a városon és a királyságon; de a derasi kocsmák és utcák egyszerű népe a tanácstagok közül mindössze Diulióról hallott.
Diulióról mindenki hallott. Olyan is akad, aki jót is.
Rymilóban született, a Vitorlátlan-tenger partján álló aprócska kikötővárosban, a Dal Marina Kereskedőszövetség számtalan kelletlen tagállamának egyikében. Apai és anyai ágon egyaránt tisztességes polgárok gyermeke, boltosok, őrök és mesteremberek leszármazottja. Mi sem természetesebb hát, mint hogy semmirekellő, hazug csavargó lett belőle. Bebarangolta az egész Tengermelléket, ellenségeket és tartozásokat gyűjtve, mosollyal az arcán, boldogan. Már hétpróbás bajkeverő volt, mikor a sors Xenaro herceg útjába sodorta. A herceg a mocsárvidék által védett Parisier erődjébe vezető észrevétlen bejutás módját kutatta, míg Diulio mindössze hetekkel korábban tette meg az utat onnan kifelé, a báró vagyonával.
Diulio segített Xenarónak bejutni az erődbe, és egyszeriben az ünnepelt hősök sorában találta magát. Jól állt neki az új szerep és jól is érezte magát benne, legalábbis eleinte. Az Ifjú Oroszlán bajtársaként a világot járta, kalandokat keresett, mulatozott és bensőséges ismeretségeket kötött széplányok seregével. Idővel ugyan kezdte sokallani a dicső herceg pórázát a nyakában, de soha életében nem tagadhatta, hogy Xenaro nélkül sokkal korábban, sokkal csúfosabb véget ért volna az élete.
Helyette a herceg halála után vagyonos és hírneves emberként, élő legendaként folytathatta vándorútját és élvezhette az élet zamatát. Egészen addig, amíg meggondolatlanul ismét Derasba nem vetődött. A fia egykori kísérőjének megörülő király – a kancellár tanácsára – azonnal kinevezte őt vadászmesterévé, az akkoriban alapult Büszke Oroszlánok társaságának vezetőjévé és a királyi tanács tagjává. Mindenki mást büszkeséggel és beteljesüléssel töltött volna el a kinevezés, Diulio csak egy újabb pórázt látott benne, de visszautasítani nem merészelte.
Időről időre így aztán kénytelen volt megfordulni Derasban – és ilyenkor általában a kancellárban egyetértésben szavazott a királyi tanácsban – de mindig igyekezett olyan ritkán tenni ezt, amennyire csak lehetségesnek érezte. Végül a Sámánháború forgataga végleg magával ragadta a vadászmestert, aki egykori bajtársához és a Büszke Oroszláokhoz méltó módon vetette bele magát a felfordulásba. A háborúban során mindig ott bukkant fel, ahol éppen legnagyobb volt a veszedelem, ám Derasba már hat esztendeje, hogy be sem tette a lábát.
Most bezzeg lábbal előre érkezett.
A Három Evezőhöz címzett kocsmában nem volt nagy forgalom, csak a szokásos vendégek tespedtek ott a szieszta idején is. Benito és Ysabet most is az ostábla fölé hajoltak, Fürgeújj Duran a lantján babrált, a hátsó sarokban a Puente fivérek pedig legújabb eszelős tervüket szövögették a gyors meggazdagodásra. És persze ott volt Timo is, a folyami hajósok rosszarcú gyöngye, aki ekkor is épp Carmennel, a kocsmároslánnynal diskurált.
- Ő volt az, valóban? – kérdezte Carmen.
- Pepe bátyámnak egyszer ellátta a baját a Lélekvesztőn. Szerinte ő volt, csak most öregebb.. meg persze halottabb.
Timo unott képpel vadászott tovább a fogai közé szorult ételmaradékra, abban reménykedve, hogy Carmen annyiban hagyja végre a kérdezősködést és előkeríti végre az itókáját. Szíve választottja azonban nem tette meg neki ezt a szívességet.
- Megnézzük mi is?
- Pénzből vagyok én, Carmen? A piszok szarháziak egy királypénzt kérnek fejenként!
- De úgy látni szeretném! – kérlelte, a hatás kedvéért enyhén előre hajolva, a szeplős fogadóslány. Timo elrévedő tekintete ugyan némi reményt keltett benne, de ezúttal rajta volt a csalódás sora.
- Minek? Csak még egy hulla, hever épp elég az utcákon.
- De azok nem Büszke Oroszlánok! Ez ismerte a herceget, bajtársak voltak! És azt mondják jóképű.
- És én mi vagyok, he? – csattant fel túljátszott sértődöttséggel a bikanyakú bárkakísérő. – Annál a kiterített dögnél biztos szebb vagyok. Szétszabdalt arcú vén hulla. Nincs benne semmi különleges.
- Mindenki elmegy megnézni. A nagynéném, Carlos, Te is elmentél!
- De már bánom. Kint álldogálsz lökdösődve, míg az egyik külhoni jöttment rád nem bök, hogy te következel. Legombol rólad egy vagyont, megfenyeget, hogy eszedbe ne jusson hozzányúlni Zacombe úrhoz, még pengét is villant rád. Nem kellemes élmény, elhiheted. Ráadásul az ajtónállónak szaga van, beborítják a tetoválások és még beszélni sem tud rendesen.
- Azt mondják fraelig, a háborúban lett Diulio csatlósa, együtt harcoltak. – igyekezett csitítani udvarlója fellobbanó mérgét Carmen.
- Attól még megtanulhatna rendesen beszélni. – folytatta mondandóját dünnyögve Timo – Adrasteia szerelmére, „te gyüssz”, ezt mondta nekem.
- És utána mi volt?
- Az Aranykakasban vannak, ezt tudtad, ugye? Én még nem voltam ott, flancos egy hely. Kristálycsillár van a tetőn és a falakra rakták a szőnyeget.
- Drapéria… – fojtott mosollyá egy feltörő kacajt Carmen.
- Mindegy. Az ivó felét elzárták maguknak azok hárman, összetolták az asztalokat, mintha barikádot emeltek volna. Azok mögé kell bemenni, ha látni akarod a hullát. Voltak páran az ivó-részen is, de szerintem főleg olyanok, akik már előtte lerótták tiszteletüket a néhainál. A korcsmáros biztos nem örül, hogy elhajtják a visszajáró piásait, szóval vagy hányadot kap a beléptiből, vagy nagyon be van tojva attól a háromtól.
- Nem hiszem, hogy kocsmának vagy ivónak hívnák a helyet. Úgy tudom egy hercegnő is megfordul ott időnként.
- Ezt biztos csak a kocsmáros terjeszti, hogy odacsábítsa a naiv kislányokat. Akárhogy is, most nem volt ott egy hercegnő sem, de még a király sem tette tiszteletét. – vett elégtételt az előbbiért Timo – Na, szóval, Pepével odamentünk a kiterített hullához. Egy asztalon fekszik, mosott ruhában, suvickolt csizmában, mint aki ünnepi szertartásra megy. Ott áll mellette a másik kettő is, a vigyori ficsúr meg a nagydarab nőszemély. Dolf, Arics, Anzi, ez a nevük, de nagyon azt szeretnék, ha Büszke Oroszlánnak hívná őket mindenki.
- Tessék?
- Az ám. Állítólag a háborúban Diulio beavatta őket a bajtársak sorába. Szerintem kitelik tőle, de persze most már nem lehet megkérdezni tőle, ők meg azt mondanak, amit akarnak, tudod milyenek az idegenek. Nekem mindegy is. Szóval Pepével odamentünk megnézni a hullát. Hát, ha engem kérdezel csak egy hulla. Azért voltak ott, akik gyászban voltak, zokogás meg vigasztalás is volt. Pepe, ismered, egy hülye. Azt mondta azért akar odamenni, hogy lekeverjen neki egyet. „Én viszem be az utolsó ütést, szóval én nyertem.” Ezt mondogatta napok óta.
- Nem mondod! Mekkora ökör!
- Méretes. És meg is tette volna, de még a levegőben volt a keze, már rajta is volt az a nőszemély. Elkapta a vállánál fogva és úgy teremtette földre, hogy csak úgy nyekkent.
- Akkor ezek szerint ő nyert. – mosolygott boldogan Carmen.
- Ezek szerint. – hagyta rá Timo. – A másik, az, akit trubadúrnak mondanak, meg csak kacsint felénk, mint valami selyemharisnyás piperkőc. „Kérem, ne tartsák fel a sort. Zacombe nagyúr számos csodálója szeretné még leróni a kegyeletét a ravatal előtt.” Szinte trillázott a hangja, förtelem!
- Te Timo, menjünk el!
- Minek, csak egy hulla, mondtam.
- De látni akarom az új Büszke Oroszlánokat is! Meghálálom, Bogaram.
Timo mintha csak erre várt volna.
- Tudod, hogy neked nem tudok nemet mondani. Mondok valamit, ma éjjel jön meg az Öreg Velila felől. Segítek neki kipakolni, ő mindig jól fizet.
- Jaj, Timo, nem szeretem ezeket a munkákat.
- Ne aggódj Aranyom, a kikötőőrség tudja, hogy mikor ne járjon arra.
- Nem is tőlük féltelek. Az Öreg az Árnyakkal üzletel igaz? Épp te mondtad, hogy az Árnyakkal nem biztonságos jóban lenni mostanság.
- Most akkor meg akarod nézni Diuliót, vagy sem?
- Akarom, csak vigyázz magadra!
Kalandötlet
Tío Fredo egyáltalán nem örül neki, hogy fogadójából zarándokhely lett. Vendégeit elriasztja az ajtó előtt várakozó söpredék látványa, és a három idegen – akik azt mondják magukról, hogy Büszke Oroszlánok, ami csak hazugság lehet – egy lyukas garast sem ad neki a pénzből, amit a kapunál begyűjtenek. Fredo sok minden: tájékozott, tapintatos, igényes és eszes; de bátorsággal vagy határozottsággal nem mostanában vádolták meg. Eljátszott ugyan a gondolattal, hogy távozásra szólítja fel Aricsékat, de tudja jól, hogy ez nem több jóleső fantáziánál.
Nem, dönti el Fredo, itt a játékos karakterekre van szükség. Titokban, az Aranykakastól távol, összehoz egy találkozót velük, és tekintélyes összeget ajánl fel nekik, cserébe, hogy megszabadítsák Diulio kísérőitől.
A hogyant nem firtatja, csak annyit kér, hogy a fogadóban ne essen kár.
| Név: Arics | ||
| Leírás: tengermelléki trubadúr | ||
| Erőnlét: 0 Ügyesség: 2 Érzékelés: 1 Karizma: 3 Intelligencia: 3 Lelkierő: 0 Életerő: 10 Mozgás: 25 ME: 9 | Ismeretek Elmekontroll 2 Előadás 6 Lélektan 3 Meggyőzés 5 Mellébeszélés 5 Sárm 6 | Harcértékek Cselekedetek: 1/1 Vért: 1 Kezdeményezés: 1 Támadásfajták Kosaras rapír KT: 25 Sebzés: k6+1 |
| Max. Vé: 88 | ||
| Képességek: Sirventes: egész körös cselekedet. A trubadúr maró gúnyba mártott, szatirikus énekével felingerli és kizökkenti nyugalmából a célpontját. Sikeres Karizma + Előadás (8 + a célpont Lelkiereje) próbával a célpont Mágiaellenállását a jelenet végéig a sikeresség mértékével csökkenti. Estampida:fenntartható teljes körös cselekedet. Hangosan előad egy estampida dalt és Karizma + Előadás próbát tesz. A hallgatóság minden tagja, akinek Mágiaellenállása kisebb, mint a próba eredménye legyűrhetetlen késztetést éreznek a vad, heves táncolásra amíg a dal tart. Ezalatt minden körben egy főcselekedetet táncolásra fordítanak. | ||
| Név:Anzi | ||
| Leírás: Kopasz-hegyi kóborló, Kivetett | ||
| Erőnlét: 2 Ügyesség: 3 Érzékelés: 3 Karizma: 0 Intelligencia: 0 Lelkierő: 1 Életerő: 14 Mozgás: 25 ME: 8 | Ismeretek Atlétika 3 Akrobatika 5 Észlelés 5 Lopódzás 5 Vadonjárás 4 | Harcértékek Cselekedetek: 1/1 Vért: 3 Kezdeményezés: 6 Támadásfajták Íj TávT: 30 Sebzés: k6+3 Dobótőr TávT: 20 Sebzés: k6+2 (+méreg) Egyeneskard KT: 30 Sebzés: k10+2 |
| Max. Vé: 85 | ||
| Képességek: Célzás II.: kiegészítő vagy egész körös cselekedet. Amennyiben a kivetett egy kiegészítő cselekedetet célzással tölt a következő távolsági támadásához +10 TávT-t adhat. Amennyiben a kivetett egy egész kört célzással tölt a következő távolsági támadásához +30 TávT-t adhat. Kiérdemelt arrogancia: próbáira 8, 9, vagy 10-es dobásnál mindig úgy kell tekinteni, mintha legalább a célszámot elérték volna. Veszélyérzet: Amennyiben a karaktert meglepetésszerű támadás érné Intelligencia + Észlelés (9) próbát tehet. Siker esetén az ellenfele nem kapja meg a Meglepetésszerű támadásból fakadó harcértékeket. | ||
| Név: Dolf | ||
| Leírás: fraelig flotnar | ||
| Erőnlét: 4 Ügyesség: 1 Érzékelés: -1 Karizma: -1 Intelligencia: 1 Lelkierő: 3 Életerő: 22 Mozgás: 20 ME: 10 | Ismeretek Atlétika 6 Harc. gyak. 4 Megfélemlítés 5 Úszás 3 Vadonjárás 3 | Harcértékek Cselekedetek: 1/1 Vért: 4 Kezdeményezés: 3 Támadásfajták Neiderheimri bárd KT: 38 Sebzés: 2k6+1 |
| Max. Vé: 92 Pajzsos Vé: 107 | ||
| Képességek: Odunnar ökle: egy jelenetben egyszer, reakcióként használható szabad cselekedet. Sebzése +4-gyel nő. Harci szellem: főcselekedet. Visszakap k10+4 Vé-t. Vérszem: Té-je annyival nő, ahány Ép-t vesztett a harc során. | ||
Anzi mérge: Zagyváló
Szükséges alapanyag: 2-es és 4-es erősségű kábító
Kikeverés nehézsége: 17
Szint: 4 (4)
Felszívódás módja: véráram (1)
Lappangási idő: azonnali (4)
Lefolyási idő: k6 kör (2)
Hatóidő: 1 perc (1)
Hatásai:
- hatás: zavaró hátrány, beszéd-zagyválás (2)
- hatás: végzetes hátrány, koncentrációképtelenség (4)
A méreg 1. hatása alá kerülve az áldozat nem képes értelmesen beszélni, és varázsolni is csak a verbális komponens elhagyásával képes. A 2. hatás alá kerülve cselekedetei nem lehetnek hosszabbak 1 főcselekedetnél.
Gazdátlan tisztség
Diulio halálhíre csendes tóba dobott kődarabként vet hullámokat a Fellegvárban. A kalandor távollétéhez már mindenki hozzászokott, helyettesei gondozták az erdőségeket és ellátták az udvart vaddal, és az ágyhoz kötött uralkodó sem látta hiányát a távollévő vadászmesternek.
De ha halott, az egészen más. Az azt jelenti, hogy felszabadult egy tisztség, sőt talán egy hely a királyi tanácsban. A pletykálkodó udvaroncoknak hirtelen új témája akad: ki lesz az új vadászmester? A logikus választás talán Bertran Clotas lenne, úgy is ő látta el Diulio feladatait az elmúlt években, ismerősei is vannak a várban, hisz ő hozta az elejtett vadhúst a lakomákra. Csakhogy a vén Amando az unokaöccsét Ramirt szeretné a tanácsban látni, hogy a de la Cerdák jelenléte a királyi tanácsban hosszú távon is biztosítva legyen. A kancellár egyelőre nem nyilatkozott, és ez felettébb aggasztó. Bertran és Ramir számára biztos győzelmet hozna a kancellár támogatása, az, hogy ő még nem nyilatkozott, alighanem azt jelenti más tervei vannak.
A kancellár tervei
Cavia kancellárnak csakugyan más tervei vannak. Sejti, hogy Agancs atya – akiről természetesen tud – kezei a tanácsba is elérnek, és megbízható szövetségest szeretne maga mellé ültetni. Egy teljes kívülállót, akit meglepetésként ér a kinevezés, különben honnan tudhatná, nem éppen Agancs atya markába játszik-e. Ráadásul olyan személyre van szüksége, aki feltalálja magát a nehéz helyzetekben is, és aki alaposan felkavarja majd az állóvizet. Aki kiugrasztja Agancs atyát az árnyak közül.
Más szóval, a kancellár – bár ezt még maga sem tudja – egy játékos karaktert szeretne vadászmesterré tenni.
